2014. január 3., péntek

2013

Sziasztok Lányok!

Tavaly 2012 címmel a blogon hónapról hónapra leírtam mi történt velem. Visszatekintve az az év sem volt semmi, de a 2013-as év nagyon sok nehézséget tartogatott nekem. Nehéz volt minden egyes hét, de mivel eldöntöttem, hogy 2014-ben optimistább és vidámabb leszek, valamint valóra váltom a két legnagyobb álmom, amik össze is tartoznak (azaz egyértelmű, hogy ha teljesül az egyik, akkor a másik is fog :), ezért az "Apró örömök a héten"  bejegyzések mintájára leírom a kis boldogságmorzsáimat az évben:

♥ megvettem életem első korcsolyáját ♥ tavasszal megkaptam 4 hónapra az egyik rokonom autóját - rájöttem, hogy imádok (és tudok) vezetni ♥ megismertem sok-sok kedves és mosolygós lányt a veszprémi és a pesti bloggertalálkozók alkalmával ♥ május végén megleptük barátnőmet az épülő óriáskerék "alatt" szülinapja alkalmából ♥ csodás nyár - háromszor is voltunk nyaralni, főleg hosszú hétvégéken ♥ az év során kétszer is jártunk a fehérvári Árpád-fürdőben, ami este nagyon hangulatos hely ♥ megtudtam kik az igazi barátaim, valamint azt is megértettem, hogy az ilyen barátokkal az sem fontos, hogy minden nap találkozzunk, mert ha találkozunk, akkor mindent ugyanott folytatunk, ahol abbahagytuk ♥ az iskolában is sikerélményekkel gyarapodtam, élvezem, amit tanulok (végre :)) ♥ szeptemberben megszerveztem barátnőm lánybúcsúját, ami nagyon jól sikerült ♥ az esküvőjük meseszép volt, imádtam őket ♥ rájöttem, hogy többet kell mosolyognom, még ha nehezemre esik is ♥ decemberben sok időt töltöttem K-val ♥Tesómmal az évben nagyon hullámzó volt a kapcsolatunk, sokat vitáztunk, de sok mindent el is mondott nekem, év végére hozzá is beköszöntött a szerelem, aminek nagyon örülök ♥♥

És hogy mik a terveim 2014-re?
  • Optimista leszek!
  • Újra elkezdem az angolt!
  • Újra sportolni fogok (konditerem, uszoda, Alakreform 2008) és leadom az elmúlt évben felszedett 5 kg-ot!
  • Türelmesebb leszek a családommal!
  • Időben nekiállok a szakdolgozatnak és minden beadandónak!
  • Ugyanígy időben elkezdek tanulni az államvizsgára!
  • Listába szedem a teendőimet!
  • Több időt szentelek a blogra!
És persze elsődleges céljaimat, amit nagyon személyes voltuk miatt nem írok le részletesen, sosem tévesztem szem elől :)!
Nyáron a 8. évfordulónk környékén volt az első nyaralásunk
Néha én is megőrülök. Főleg ha ilyen szép környezetben tehetem :)
Merre induljunk?
Az életem a sínpárhoz hasonlít, valahol a távolban összeér és minden egyenesbe jön :)
Gyönyörű 
Bármilyen nehézségekkel is küzd Esztergom, a Bazilika és környéke még mindig szép és a Bazilika mellől elénk táruló látkép is meseszép
Kalandoztunk is

Itt boldog voltam, hiszen mellettem állt K <3
Nyári estéken nem is volt jobb, mint a barátainkkal kinn üldögélni, Somersbyt kortyolgatni...
... és a Holdban gyönyörködni
Killer
Füles pajtás
Kaktuszunk virágba borult
Keszthelyre minden évben ellátogatunk, a kastély újra és újra magával ragad
Balatongyöröki erdőház - K. szülei lassan húsz éve itt nyaralnak, néhány éve kapta ezt a felújított formát a házikó
Gyönyörűim
Veresegyházi alkony

Veresegyház
Tavaly is a keresztfiammal készült képpel búcsúztattam az óévet, idén sem teszek másképp :)
Remélem szuper évet zártatok és kívánom, hogy az idén minden álmotok teljesüljön. 
Köszönöm, hogy tavaly velem tartottatok és boldog lennék, ha idén is sokszor "találkoznánk"!

Réka

11 megjegyzés:

  1. Nagyon hangulatosak a képek, jó volt olvasni a bejegyzésed, remélem még több pozitív pillanatban lesz részed idén, és sikerül megvalósítani amit elkepzeltél <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat, nagyon jólesik :)

      Törlés
  2. De édes képek, remélem én is, hogy idén is jó éved lesz, és hogy idén is beülünk párszor csajszis találkázni :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, mert nagyon szuper élmény(ek) volt veletek találkozni <3

      Törlés
  3. Nagyon drukkolok hogy minden vágyad teljesüljön és minden úgy alakuljon ahogyan szeretnéd! :))) Nálam is egy f.stalicska volt a 2013-as év túlnyomó részben, idénre én is megfogadtam hogy pozitív dolgokkal és emberekkel szeretném magam körbevenni. Bloggertali-folytatás ne maradjon el idén! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fog elmaradni :) Köszönöm a kedves szavakat és én is ugyanilyen szuper dolgokat kívánok Neked :)

      Törlés
  4. Nagyon jó volt olvasgatni, és nézegetni a képeidet! Remélem, idén is találkozunk majd :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Nagyon jó volt összegezni az év pozitív oldalát és ami meglepő volt, hogy nem kellett sokat agyalnom a jó dolgokon :) A képeket imádom visszanézni. Én is remélem :)

      Törlés
  5. Csak pozitívan, kívánom, hogy minden, amit elterveztél, valóra váljon! :) Nagyon jók a képek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Elíz :) aranyos vagy, én is ugyanezeket kívánom neked!

      Törlés
  6. Sok sikert a terveidhez! :)
    A képeket is nagyon jó volt nézni. Aranyos a keresztfiad! Az idén sajnos az én keresztlányomat nem hozták el hozzám, az ajándéka még mindig itt van a szobámban. :(

    VálaszTörlés