A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álláskeresés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: álláskeresés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 30., vasárnap

Hogyan menjünk állásinterjúra?

Sziasztok!

Már mutattam Nektek egy állásinterjús outfitet, ahol ugyan nem mutattam meg a hozzá készült sminket, de a felhasznált termékeket igen. Ma egy másik összeállítást hoztam, amelyet két hete viseltem egy újabb interjún. Végre sikerült egy méretben megfelelő szoknyát (Köszönöm Anyu <3) és blúzt beszereznem, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezeket veszem fel. 


Blúz: Turi, F&F (még a nagy nyárvégi hádás leárazás keretén belül vettem)
Szoknya: Turi, H&M (36-os méret!! :D)

Szerintem nem kell túlbonyolítani. Mindenképpen olyan ruhát vegyetek magatokra, amelyben nem érzitek kényelmetlenül magatokat, nem feszengtek benne. Amúgy is ott a teher az ember lányán, hogy a legjobb formáját kell hoznia és ha még ezen felül a ruha sem a megfelelő, akkor még ezen is izgulhat. Ugyanez a helyzet cipőfronton is. Kényelmes, bejáratott cipőt vegyetek fel, hiszen bármikor sor kerülhet egy körbevezetésre, és nem szerencsés ilyen esetben, ha csetlés-botlás van :). Én ezt a cipőmet vettem fel, hétköznapokon szoktam használni, úgyhogy akkor sem ért meglepetés, amikor a mérnök úr körbevezetett a "leendő" munkahelyemen.


Tudom, hogy nem ez a világ legszebb cipője, de nagyon hordható darab, és nincs rossz állapotban. Legközelebb is ebben mennék.

Kiegészítőket nem vettem most fel. Csak a már múltkor is bemutatott piros szivecskés karórám és ez a táska volt velem: 




Még 22. szülinapomra kaptam Édesanyától. Ez az egyetlen olyan táskám, amit nélkülem vásárolt nekem, de nagyon-nagyon eltalálta, lehet, hogy jól ismer ?? :) David Jones. Többek között azért is szeretem ezt  a márkát, mert olyan édes kis mintás a belseje a táskáknak.

A sminkről nem készítettem az adott napon képeket, de ma elkészítettem a smink remake-jét, fogadjátok szeretettel. A fejemről annyit, hogy nem éri nevetni :). Természetesen a hajam nem így volt az interjún, mint már említettem, ez csak az eredeti újraalkotása.



A szememhez az Undressed palettát használtam. Szeretem, mert mind a 12 szín jól használható és tetszőlegesen kombinálható. A palettán kívül az I <3 Stage szemhéjalapozót és egy Essence szempillaspirált használtam. Most nézem, hogy a szemöldököm közelről vállalhatatlan... De annyira nem szeretem a szemöldök-szedést. Fáj, ha magamnak csinálom. Többször voltam már kozmetikusnál, aki gyantával ki tudja szedni, azt valahogy jobban elviselem, de legutoljára is olyan vékonyra sikerült, hogy nekem nem tetszik. Jobban szeretem a természetesebb hatást.


A számra egy avonos rúzsmintát kentem. Golden Rose az árnyalat neve. Sajnos nem tudom melyik rúzscsalád tagja, illetve, hogy lehet-e még kapni. Csupán annyit tudok róla, hogy nagyon szép szín :)


Mivel túllépte a blogocskám az 1000 oldalmegjelenítést, gondoltam, hogy hozok egy szemüveges képet, hiszen ilyen vagyok én. Nagyon ritkán viselek kontaktlencsét. És tudom, hogy nem nézek ki 25 évesnek, de annyi vagyok :). Remélem 50 évesen is minimum egy 5-össel fiatalabbnak gondolnak majd az emberek.

A körmeimre a már többször megmutatott Manhattan 47R került.

Mit gondoltok az outfitről? És a minimalista sminkhasználatról?

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést. Szép napot Lányok!
Réka

2012. augusztus 17., péntek

Friss hírek - személyes

Lányok képzeljétek, ma visszahívtak (volna, ha nem merült volna le a telefonom) arról a helyről, ahol kedden állásinterjún voltam, hogy már csak ketten vagyunk versenyben a pozícióért... Ez örömteli hír, viszont félek is, mert mindig a másodiknak a legrosszabb... Nagyon-nagyon szeretném ezt az állást, úgyhogy kérlek küldjétek nekem a pozitív energiát szerdán 13:40-től Székesfehérvár felé :)!!

A másik, hogy egy hónapja, mióta megcsináltam a belső auditori képzésemet, már biztosra tudom, hogy a minőségügy az, amit nekem találtak ki. És az egyetemen indul posztgraduális képzésben minőségügyi szakmérnök levelező szak. Gyorsan meg is néztem, hogy mik a feltételek, és akkor láttam, hogy a jelentkezési határidő június 30-a. Aztán kb. egy hete Anya mondta nekem, hogy azért kérdezzek rá a suliban, hátha meghosszabbították a határidőt. És erre tényleg :) :)! Aztán jött a következő dilemma, hogy ez fizetős és miből fizessem. Anya mondta, hogy ők támogatnak továbbra is, ha ezt szeretném. De nem akartam ezt, mert meg szeretnék állni a saját lábamon. Augusztus 20-a a határidő (...???!!!), úgyhogy gondoltam kitolom szögletre és csak akkor jelentkezem ha kapok pozitív visszajelzést a cégtől. És ugye ma ez megtörtént, nagyon bizakodó vagyok, hogy enyém lesz az állás. Rohantam le a sulihoz a jelentkezési lappal, de már nem volt ott az ügyintéző hölgy. A portás néni viszont kedvesen felajánlotta, hogy hagyjam csak nála a papírt, majd ő kedd reggel odaadja az illetékesnek. Kedd, az 21-e...na mindegy, remélem elfogadja.

Remélem nem baj, hogy megint ennyire személyes bejegyzéssel jöttem, de nagyon boldog vagyok a szerdai állásinterjú miatt...:)

Réka

2012. augusztus 16., csütörtök

Önéletrajz

Sziasztok!

Ma elhoztam nektek az önéletrajzomat, mintának. Amíg elérte ezt a formáját, sok idő eltelt. Voltam először egy előadáson az egyetemen, ami a sikeres önéletrajzról szólt. Az előadást egy HR-es lány tartotta egy viszonylag nagy cégtől, szóval gondolom sok és sokféle önéletrajz megfordult a kezei között, tehát tudta miről beszél. Ez alapján elkészítettem a saját önéletrajzomat, amit az egyetem által rendezett állásbörzén átnézettem a Karrier Irodán dolgozó egyik lánnyal, aki adott még egy-két tanácsot formailag és tartalmilag is.  

Én csak a végeredményt mutatom meg :)


Fontos, hogy rendezett és átlátható legyen az egész és minden szükséges információt tartalmazzon. Én anno kaptam egy olyan tanácsot is, hogy minden munkahelyet tüntessek fel, ahol dolgoztam, akár diákként is. De én úgy gondolom, csak azokat érdemes feltüntetni, aminek van némi köze a szakmátokhoz. Miért érdekelne például egy gyógyszercéget az, hogy én lehúztam 3-4 nyarat a Tesco pénztárban, vagy hogy gázóra-állásokat olvastam le vagy telefonkönyveket hordtam erre-arra...:D

Nem mondom, hogy ez a tökéletes önéletrajz, de nekem megfelel. Az interneten rengeteg változatot találhattok. Népszerű az Europass CV, és van is ahol kifejezetten ilyet kérnek a jelöltektől, de ha nem muszáj, én nem szívesen használom ezt. Nekem túl sablon... :) Ami viszont jó benne, az a nyelvtudás szintre vonatkozó önbesorolás. Ezt egy egyszerű amerikai típusú önéletrajznál is használhatjátok. A gerilla önéletrajzok is kezdenek teret hódítani, de ez a "műfaj" nagyon távol áll tőlem, akinek ilyen a stílusa simán kipróbálhatja, hátha működik. Ha érdekel Titeket ez a "műfaj", itt körülnézhettek. 

Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzésemet, Szép napot Lányok!
Réka

2012. augusztus 14., kedd

A mai állásinterjú - outfit

Sziasztok!

Ahogy már említettem ma megyek, a pénteki tesztírás folytatásaként, az egyik üzemrész vezetőjével találkozni. Nagyon várom már, de közben izgulok is természetesen :). Azt, hogy mit vegyek fel nem volt nehéz kitalálnom, mert mióta fogytam, a ruháim nagy részét nem tudom hordani... A ruhatár frissítéssel várok, míg lesz munkám, úgyhogy ezért is össze kell jönnie a mainak :) :).



Piros kiegészítőket választottam. Egyrészről, hogy kicsit kirángassák az szettet az uniformitásból, másrészről mert imádom a pirosat :)

Blúz: Clockhouse
Szoknya: Philip Russel
Cipő: kínai
Táska: párom anyukájától kaptam néhány napja, úgyhogy ez lesz a beavatás
Karkötő: C&A-ból, barátnőimtől kaptam :)
Óra: karácsonyi ajándékom K-tól <3
Fülbevaló, karkötő: szülinapi ajándék


Mivel csak délután kettőre megyek Székesfehérvárra, a sminkemet még nem készítem el, főleg, hogy még Veszprémben is van néhány köröm, de megmutatom nektek miket használok majd:



Szemek: Essence szemhéjalapozó, MUA Undressed paletta, Avon glimmerstick diamonds (smookey eyes) szemceruza, Rimmel Extra super Lash szempillaspirál
Arc: Oriflame, veryme Peach me perfect skin glow - színezett hidratáló, Avon pirosító göngyök
Száj: Avon, never so nude rúzs

A manikűrömet már tegnap elkészítettem, nagyon egyszerű lett, de egy állásinterjúra nem is kell túlcsicsázni, szerintem :)



Használt lakkok: Essence nude glam: toffee to go (05)
                                       color&go: time for romance (72)

Ennyi lenne, már csak lenyűgözőnek kell lennem, és lesz egy állásom...:) Drukkoljatok légyszi!!

Végezetül ismétlésként néhány angol szó: 

anodizing - eloxálás
treatment - eljárás
wear resistance - kopásállóság
bright colour - fémes szín
artificial skin - mesterséges oxidréteg
flat - egyenletes, sima
consistance - tömör
to supply - kínál
to allow - engedélyez
to ensure - biztosít
powder coating - por bevonat (porszórás)
degreasing- zsírtalanítás
rinsing - öblítés
interior - belső
exterior - külső
to apply - alkalmaz
in strict - szigorú
lead-free - ólommnetes
extrusion- sajtolás

Ennyit az idegen szavakról. 

 Ti miben és milyen sminkben mentek/mentetek állásinterjúra?

Legyen szép napotok!
Réka




2012. augusztus 7., kedd

Milyen sminkben menjünk állásinterjúra? - Első rész

Sziasztok!

Ebben a témában egy mini-sorozatot szeretnék indítani, ahol bemutatom milyen sminket tudok elképzelni állásinterjúra. Azután remélem ez a széria átalakul és 'Milyen sminkben menjünk dolgozni?" lesz :).

A hőségre való tekintettel nem használtam alapozót, csak egy kevés korrektorral próbáltam elkendőzni a bőrhibákat. Én elsősorban a szemhangsúlyos sminket szeretem, a számrahalvány, főleg rózsaszín árnyalatokat használok. De ezt majd a későbbiekben úgyis látni fogjátok :).

A mai sminkben a főszerepet (és még valószínű néhány másikban is) a kedvenc palettám az Undressed játssza. Mellette még két szemceruzát és egy szempillaspirált használtam a szemeimre.


Szempillaspirál: Rimmel Extra Super Lash vízálló spirál
Szemceruzák: Avon Color Trend barna szemceruza, Miss Sporty barna szemceruza (002)

Ezeken kívül még az Essence I <3 Stage szemhéjalapozót és egy Avon rúzs mintát (lilac Shimmer) használtam a teljes sminkemhez. Nem túl sok, ugye?

És a szövegelés után jöjjön a végeredmény :)



Így visszanézve kicsit talán túl csillámos is lett, de nekem azért tetszik. -- Megjegyzés: milyen nehéz lefényképezni a saját szemem... Ha lenne valami jó tippetek, hogyan lehet ezt szépen kivitelezni, kérlek osszátok meg velem :).

A művelet egyébként ennyi volt: szemhéjalapzó, felső szempillasorhoz miss sporty ceruza, fülpiszkálóval elsatírozva, alsó szempillák alá a világosabb ceruza. Majd a palettámról a Shade 5 volt az alap a szemhéjam egészére. A 4-es árnylatot a szemhéj belső részeire vittem fel és próbáltam összedolgozni az 5-össel. A szemem alá a 2-es színt vittem fel. Végül a szempillaspirált egy rétegben tettem fel a felső-alsó pilláimra.



Mutatok egy képet a számról is, nagyon tetszik ez a szín, de már három rózsaszín rúzsom is van, úgyhogy nagy esély nincs rá, hogy megveszem ezt is, de ki tudja...:)


Tetszik a smink, amit készítettem? Állásinterjúra megfelelő?


Köszönöm, hogy megtiszteltetek a figyelmetekkel! Legyen szép napotok!

Az én napom nagyon jól indult, mert ahogy felléptem a bloggerre megláttam az első feliratkozó olvasómat Andit :). Andi, sok szeretettel köszöntelek, remélem mindig találsz nálam majd számodra érdekes olvasnivalót!

Réka

2012. augusztus 2., csütörtök

Hogyan készülök fel az állásinterjúra?

Miután sikeres záróvizsgát tettem, megkaptam a leszerelési lapot, és a barátnőmmel végigszáguldottunk az egyetemen, hogy mindenhol megkapjuk a szükséges aláírást, hogy semmiféle tartozásunk sincs az iskola felé. Ebben a röpke fél órában el is búcsúztunk az egyetemtől, az egyetemista évektől, és ekkor realizálódott bennünk, hogy ennyi, vége, jön a felnőtt élet és vele együtt az első megpróbáltatás: az álláskeresés.

Az önéletrajzomon annyit kellett frissíteni, hogy beírhattam a végzés évét --> végre :). Még az előző szemeszterben a Karrier Iroda szervezésében volt egy előadás a jó önéletrajzról és a jó motivációs levélről. Nagyon hasznos kis előadás volt, gyorsan meg is csináltam még aznap a szerintem szuper CV-met. Aztán jött az állásbörze, ahol az egyik karrier irodás lány átnézte nekem, persze rengeteg dolgot még kijavított benne, de mostanra egy egészen jó kis önéletrajzom van magyar és angol nyelven.

A hosszú bevezetőm lényege az, hogy az állásinterjúra való behívás előfeltétele véleményem szerint a jó önéletrajz és a jó motivációs levél... Az utóbbi számomra mindig elég macerás, az hogy lényegre törő legyen, mégis úgy fogalmazzak, hogy minden benne legyen és ne legyen túl "benyalós", túl sablon... Szóval nem könnyű, na :)

Ha behívnak egy céghez, akkor jó, ha tudjuk mire számítsunk. Az első interjúm előtt nagy segítség volt a Karrier Iroda Útravaló című kiadványa. A képen is látszik, hogy eléggé rongyossá olvastam szegényemet, plusz nyakon is borítottam egy vödör kávéval, szóval bocsi... :D

 

Ebből és egy barátnőm tapasztalataiból készültem életem első interjújára. Most csak azokat a kérdéseket  írom le, amikkel már én is találkoztam és dőlt betűkkel kiegészítem a saját észrevételeimmel őket.

  1. A pozíciót kínáló céggel kapcsolatos ismeretekre irányuló  kérdések:
  • Mit tudsz a cégről? Honnan hallottál róla?
  • Miért szeretnél nálunk dolgozni?

     2. Az önéletrajzodra vonatkozó kérdések:
  • Számolj be az eddigi munkatapasztalataidról! -- Pályakezdők esetén: szakdolgozat, szakmai gyakorlat*.
  • Miért azt az egyetemet/főiskolát választottad? -- Tőlem az egyik interjún a gimire is rákérdeztek
  • Mely tárgyakat szeretted leginkább/legkevésbé?
  • Milyen az ideális munkahely számodra?
  • Aki olyan helyzetbe került az egyetemen, mint én, és csúszott, az számítson rá, hogy megkérdezik, hogy ennek mi az oka.

     3. Motivációk, célok:
  • Milyen terveid vannak a következő 3-5 évre?
  • Milyen pozícióban szeretnél nálunk dolgozni?
  • Milyen számodra egy ideális vezető? Jó vezetőnek tartod magad?
  • Milyen elképzeléseid vannak a fizetéssel kapcsolatosan?

     4. Személyiség, munkavégzés:
  • Mik az erős/gyenge pontjaid?
  • Mivel töltöd a szabadidődet?
  • Konfliktushelyzetekben hogy lépsz fel?
  • Ami nekem fura és új kérdés volt, hogy mit gondolt rólam a szakmai gyakorlat vezetőm, milyen visszajelzéseket kaptam a munkavégzésemmel kapcsolatban.

Eddig csupán két interjún voltam, és ezeket kérdezték. Az első interjú HR-es volt, a másik amin voltam már szakmaibb jellegű volt, egy hozzáértő mérnökemberrel. Az első helyen azért nem jutottam tovább, mert az angol interjún elbuktam. A másodikról nem tudok semmit, pedig váltig állították, hogy minden esetben kapok visszajelzést. Hát nem kaptam. Sajnos nem tudom hogy kellene erre a szituációra reagálnom. Írjak nekik, hogy most mégis mi van :) ? Ha valamelyikőtök járt már hasonló cipőben, kérem segítsen.

* A szakmai gyakorlatról és a szakdolgozatról mindkét helyen sokat kérdeztek az interjúztatók. A HR-es lányoknak közérthetően, egyes fogalmakat elmagyarázva beszéltem ezekről. A mérnökös interjún szakmaibb dolgokba is belementünk mindkét témában.

Ti jártatok már állásinterjún? Mik a tapasztalataitok? Szeretnétek olyan bejegyzéseket ahol leírom mit és hogyan tartalmazzon egy önéletrajz és egy motivációs levél?

Remélem hasznos volt számotokra ez a bejegyzés, és nem untátok nagyon :). Szép napot ! :)



2012. augusztus 1., szerda

Nyári teendők

Mint azt már az előző bejegyzésben említettem, álláskereső vagyok. Egy hónappal ezelőtt végeztem az egyetemen, és már most tapasztalom, hogy milyen nehéz is pályakezdőként munkát találni.
Már eléggé megbántam, hogy nem vettem részt a Karrier Iroda több ehhez kapcsolódó programján :( De, ahogy mondani szokták az ember a saját hibáiból tanul. A másik dolog, amit nagyon sajnálok, hogy nem kezdtem el hamarabb felfrissíteni az angol tudásom...most kapkodok ide-oda, hogy ezt is át kellene nézni, azt is.


Tehát az idei nyári programom: álláskeresés és angol tanulás. Az angol tanulás eddig abban merült ki, hogy angol nyelvű sorozatokat néztem (magyar felirattal...pfff), és olvasok angolul is blogokat. Aztán szombat este átmentem az egyik ismerősömhöz angolozni, aki hasonló cipőben jár mint én, azzal a különbséggel, hogy neki már elérhető közelségbe került az áhított munka, és annyira láttam rajta a lelkesedést, és azt, hogy tényleg csinálni akarja, hogy valami rám is ragadt. Azért is álltam most neki a blogírásnak, hogy itt is ellenőrizni tudjam mennyit haladok. If I am a genious in English, I will write my posts in this language too. Nem vállalok felelősséget a mondat helyességét illetően. De addig is maradok szép anyanyelvünknél :). Tervezem azt is, hogy az angol tanulás/ütemezés/ellenőrzés mellett írok majd arról, hogyan haladok az álláskereséssel, milyen volt egy adott interjú, hogy éreztem magam közben, mik voltak a benyomásaim, mire számítsatok, ha ti is ilyen problémákkal találjátok szembe magatokat mint én.
Természetesen tippeket is szívesen fogadok tőletek :).

Remélem tudok majd hasznos tanácsokat adni az említett témában. Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésemet. Szép napot kívánok Nektek :)
Réka