A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Veszprém. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Veszprém. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 16., vasárnap

Nyári szépségek a turiból

Sziasztok Lányok!

Csütörtökön teljesen véletlenül láttam meg a Háda facebook oldalán, hogy ezen a hétvégén is 20%-kal olcsóbban juthatunk hozzá a ruhákhoz. Aki még nem tudná, abszolút turi/Háda mániás vagyok, ritkán fordul elő, hogy más típusú üzletekben vásárolok ruhaneműket, így egyértelmű volt, hogy pénteken vagy szombaton betérek az üzletbe. Úgy adódott, hogy ötre értem Veszprémbe és K-nak is volt még dolga a városban, tehát végül pénteken, zárás előtt 45 perccel toppantam a boltba. Mindig a ruhákkal kezdek, így ezt a két sort pörgettem végig először, nagy volt a választék, mint mindig, viszont olyan szerencsés voltam, hogy ami megtetszett ruha vagy 8-as vagy 14-es méret volt, pont a köztes kettőből volt hiány. Valahogy mégis sikerült néhány darabot a kosaramba tennem, de elsőre egyik sem fogott meg igazán.

A ruhák után a pólókat és a szoknyákat vettem szemügyre. Ezekből is jócskán volt/lett volna mit nézni, rengeteg volt mindenből, de most ezek közül is csak 3 került be velem a fülkébe. Amíg vártam a soromra átnézegettem a vásárlótársak által visszaaggatott ruhákat is, még innen is összeszedtem kettőt. Ez egyébként jól kitölti a várakozással töltött perceket, csak nem szabad nagyon elmerülni a ruhaválogatásba, mert úgy jártok, mint én: egy lányka beslisszolt előttem a próbafülkébe. Amúgy soha nem értettem, hogy miért csak négy fülkét tesznek egy ekkora üzletbe (oké, persze helyhiány), de én még egyszer nem voltam úgy, hogy ne kellett volna sorban állnom.

Gyors próbálgatások következtek, mert jelzésértékűen már a zeneforrást is elhallgattatták az eladók. Stresszhelyzetben (kis túlzással) azt hiszem jobban tudok vásárolni, mint amikor ráérek, hamar kiszórtam a feleslegesnek ítélt darabokat és végül három ruhaneművel lettem gazdagabb (meg persze 5000 Ft-tal szegényebb), amikért nagyon odavagyok, imádom az ilyen cukiságokat:Póló Póló2 Egyszerű kisvirágos póló szaladgálós napokra. Fekete rövidnadrággal és szandállal fogom hordani. Kicsit lengébb, nem feszül. Az ujja bő, ezért a hónaljnál egy kis toldás gátolja meg az oldalirányú “betekintést”.Ruciii Ruciii3 Ez volt az a ruha, amit a visszaakasztott holmik közt találtam, szerelem volt első látásra, reméltem, hogy nem csak a fogason mutat jól. Nem árulok el nagy titkot, hogy szerencsére így is lett :). Ugyan tudatosan terelem magam a színesebb ruhák felé, úgy gondolom, hogy ennyi fekete még belefér.

Ruha1 Ruha3 Ezt a ruhát egy másik hölgy kezében láttam meg, magamban persze rögtön ezeket a szavakat mormoltam: “Tedd vissza, gyerünk, tedd vissza, nem kell neked. Jól van, ügyes lány, így kell ezt csinálni”. A hónap végén esküvőre megyünk, amely alkalomra ez már a harmadik megvásárolt ruha, de talán már összeállt a kép, hogy hogyan is lesz ez pontosan, mindenesetre negyedik ruhát már nem szeretnék beszerezni, legalábbis ez esküvőre lesz címszóval nem :)

Vásároltatok mostanában turiban? Ki szoktátok használni a Háda akciókat?

Szép estét Lányok!

Réka

2012. december 31., hétfő

2012

Sziasztok!

Személyes bejegyzés, ha nem kedveled az ilyeneket, ne olvasd tovább :)

Elérkeztünk az év utolsó napjához. Ilyenkor mindenki kicsit visszaemlékezik az elmúlt esztendő eseményeire, történéseire, számot vet, hogy mi az amit sikerült elérnie, mi változott a 366 nap alatt, jobb ember lett-e, megtett-e mindent, hogy jobb ember legyen, ha esetleg valami nem sikerült, akkor mit kell tennie, hogy a következő évben sikeresebb, elismertebb legyen.

Forrás: Google
Én sem vagyok ezzel másképp, nagy vonalakban összeszedtem magamnak és Nektek, hogy mik történtek velem 2012-ben:

Január - nem sikerült a kémia szigorlatom, így nem tudtam kikérni az abszolútoriumot, úgyhogy rohangáltam ide-oda napokig az egyetemen, hogy hogyan tudnom elintézni, hogy 0 kreditért ne kelljen kifizetnem a 250 000 forintos tandíjat, végül sikerült egy 50%-os költségtérítés csökkentést elérnem.

Február - elkezdtem a fogyókúrámat, ami mellett hetente háromszor eljártam kondizni és minden nap tornáztam Rubint Rékára.

Forrás: demotivalo.com
Március - beiratkoztam egy személyes hatékonyság tréningre, ahol amellett, hogy hasznos tanácsokat kaptam, kicsit az önbizalmam/önértékelésem is javult és értékes embereket ismertem meg.

Április - még március végén elkezdtem egy kozmetikai cégnél dolgozni, mint betanított munkás (jobb híján)

Május - sikerült a szigorlatom. Február óta 12 kg-ot fogytam.

Június - Államvizsga, vegyészmérnök lettem, diplomaosztó, Utca-zene, az első hosszabb (4 napos) fesztiválom, ahol a páromék bandája minden nap zenélt, őrületes napok voltak, tele pörgéssel és bulival. Rátaláltam a blogok "titkos" kis világára.



Július - belső auditor képzés, álláskeresés, önéletrajzok elküldése, állásinterjúk sora

Augusztus - elindítottam a saját blogom. Az állás, amit nagyon-nagyon szerettem volna nem sikerült, depresszióba zuhantam több napig. Jelentkeztem egy posztgraduális képzésre az egyetemen. Sok időt töltöttem a barátaimmal. Voltunk Balcsin, "Sportoltunk" , szerelmi bánatos barátnőnket vigasztaltuk (együtt folytottuk a bánatunk alkoholba...:), szülinapoztunk. Az éves sátrazós unokatesótalálkozónk nagyszerűen sikerült, élveztem az együtt töltött időt a rokonokkal. Egy csodálatos esküvő után az eddigi legjobb lagzin vehettünk részt :)

Szeptember - mindenkinek megkezdődött az iskola, nekem csak a hónap végén. Fura, rossz, jó - ezeket éreztem. Megrendeztük a IX. tanyapartyt a Szerelmemmel, a rossz idő miatt majdnem lefújtuk, de végül nagyon jól éreztük magunkat a barátainkkal. Felhívtak, hogy menjek be állásinterjúra. Felvettek.

Október - elkezdtem dolgozni. Távkapcsolat a párommal 5 év együttélés után. Nehézségek, sok, magamat álomba síráson voltam túl, de a hónap vége felé jobb lett. Nehezen nyílok meg mások előtt, ezért a munkában is nehezebben ment a beilleszkedés, szerencsére sok jó ember vesz körül, akik sokmindenben segítettek engem.



November - találkoztam a barátaimmal, hiányoztak nagyon. Most hogy hazaköltöztem, egy barátnőm van a közelben. Hiányzik a veszprémi pörgés, hiányoznak a veszprémi barátok, hiányzik Veszprém.

Forrás: Google
December - munka, beadandó írás. Az első vizsgám az új szakon elégtelen, majd 10 nappal később kijavítottam jelesre :) Nehéz a munka mellett tanulni, de nem lehetetlen. Világvége party a barátainkkal. Karácsony <3, viszonylag sok együtt töltött idő a Szerelmemmel <3


Hogy telt az évetek? 

Nagyon boldog, sikerben és örömben gazdag új évet kívánok! Minden álmotok, kívánságotok teljesüljön!

Réka