2013. április 16., kedd

Csak egy átlagos kedd

Jupííí, tavasz van!

Előkerülhetnek a szoknyák, ruhácskák és a cipellők :). Ennek jegyében megmutatom Nektek a mai szerelésem, valamint azt, hogy hogyan szuperál az új alapozóm.
Elsőként az arcom alapállapotban:


Majd egy leheletnyi smink és a Max Factor Facefinity után:



Nagyszerűen elfedi a piros foltokat/pattanásokat. Így az első benyomásom nagyon jó róla. Tegnap reggel elkövettem azt a hibát, hogy nem kentem alá hidratálót, aminek az lett az eredménye, hogy az orrom melletti száraz foltot kiemelte. Ma viszont nincs rá panaszom, kilenc órával a felkenés után is tart, a homlokomnál tapasztalok egy kis átfényesedést, de ennyi. Remélem hosszabb távon is pozitív marad a véleményem, eddig az összes használt alapozótól több pattanásom lett, szeretném ha ez most nem így lenne.

A mai outfittem pedig:

Elnézést a képekért, tervben van már egy új fényképező, amivel talán a kora reggeli  órákban is szebb képeket tudok készíteni.
Piros cipellő és pöttyök <3


Ruha, kardigán: Háda, Veszprém
Cipő: Ázsia Center
Harisnya: F&F

Ugyan nem látszik, de nagyjából 5 cm-rel magasabb voltam ma a megszokottnál és néhány elismerő szót is bezsebeltem. 

Nektek hogy telt a napotok? Előkerültek már a tavaszi holmik a szekrényből?

Szép napot Lányok, Réka

18 megjegyzés:

  1. pöttyös ruhácska és a cipőd nagyon tetszik! És jól áll a smink is :)

    VálaszTörlés
  2. Szép lett a végeredmény a Facefinity-vel! :) És csinos voltál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Úgy örülök, hogy megvettem ezt az alapozót,és nagyon jó lenne, ha hosszú távon is szeretné az arcom. Amúgy az utolsó löketet a megvételhez a Te bejegyzésed adta :)

      Törlés
  3. Nagyon édes ez a ruha *.* Tényleg elég jónak tűnik ez az alapozó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Három dolog van, amivel tuti vásárlásra lehet csábítani: piros, rúzs és pöttyök, tehát nem volt kérdés anno, hogy jön-e velem haza pöttyöske :) Az alapozóról pedig annyit, hogy azért is tettem be egy képet a csupasz valóságról, azaz az arcom eredeti állapotáról, hogy érzékletesebb legyen a hatása.

      Törlés
  4. Jaj de aranyos a ruhád. *.* A smink is szuper, az alapozó meg jól szuperált. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon vidám szettet választottál! :) Tetszik! Én is előszedtem már a cipőcskéimet, szoknya már rég volt rajtam, de hamarosan az is sorra kerül.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én már nagyon vártam, hogy igazi szoknyás idő legyen :)

      Törlés