2013. január 7., hétfő

Cím nélkül

Múlt héten lejárt a három hónap próbaidőm (nekem ez még mindig úgy hangzik, mintha börtönről lenne szó :)). Ennek "örömére" ma elbeszélgetett velem a főnököm. Elmondta, hogy milyen feladatokra számítsak a jövőben és hogy mit vár tőlem. A végén még megjegyezte, hogy nem tud elmenni amellett szó nélkül, hogy hiányolja belőlem a határozottságot. Továbbá, hogy észrevette, hogy azért az önbizalmammal is vannak gondok...

Igaza is van, mindkettőben. Nem vagyok a határozottság mintapéldánya, ezt kicsit otthonról is hoztam és kicsit rám is rakódott az évek során. Talán soha nem kaptam meg azt az elismerést, ami kellett volna ahhoz, hogy rájöjjek, hogy van értelme annak amit csinálok és jó az, amit csinálok (itt most nem a szüleimre gondolok, tőlük sok támogatást kaptam). Talán nem kellett volna már általános iskolában azt nyomni előre, akinek befolyásosabb vagy menőbb a szülője, aki meg küzd és próbálkozik, kb semmibe venni. Talán nem kellett volna elvenni a kedvemet a sporttól, amiben lehetett volna sikerélményem. Talán nem kellett volna az egyetemen hagyni, hogy egy elszúrt félév után beskatulyázzanak és bármennyit gürizzek a munkámat semmibe vegyék...talán határozottabb és magabiztosabb lennék, ha a kudarcaimat nem nagyítják fel, míg a sikereimet nem értékelik. Talán sok minden más lenne, ha gyerekkoromban nem kerülök olyan helyzetbe, amilyenbe senkinek nem kívánom, hogy kerüljön, talán ha elhiszem, hogy a szüleimhez akármikor akármilyen helyzetben fordulhatok... Talán más lennék...talán határozottabb...talán önbizalommal rendelkező, talán bizalommal rendelkező mások irányába, talán nyitottabb, talán élettel telibb. TALÁN... de hát mindenki azzal gazdálkodjon, amit a sors rendelt neki :) Ugye?

Nincsenek megjegyzések: