2015. október 22., csütörtök

A Testvéremről

Tegnap este nem aludtam sokat. Korábban említettem, hogy Húgom is babát vár, mégpedig október végére. Ő már hét elején mondta nekem, hogy úgy érzi a baba a névnapján (mármint Tesóm névnapján, október 23.) jön majd világra. Én meg persze mondtam neki, hogy jól van, Kistesó, jön, amikor jönnie kell. Aztán tegnap este elkapott egy érzés, váratlanul, mint derült égből a villámcsapás...az volt bennem, hogy fel kell hívnom. Végül lebeszéltem magam róla, mert tudom, hogy az elmúlt hetekben nem alszik sokat, hiszen egy több, mint három kilogrammos csemetével a pocakban az alvás, ami máskor olyan természetes és könnyű, már egyáltalán nem az. Ahogy lebeszéltem magam csöngött a telefonom, ő volt. Elmondta, hogy bement a kórházba, bizonyos előjelek miatt. Estére benn kellett maradnia, folyamatosan figyelték egész éjjel a baba szívverését és természetesen Tesóm állapotát. Reggel kilencre várták a doktornőt, hogy eldöntse, meg kell-e indítani a szülést. Azóta semmit sem tudok róla. 

Igazából a tehetetlenség az, ami elszomorít, hogy nem tudok semmit tenni, hogy a Kistestvéremnek jobb legyen. Ez már az ő "harca", egyedül kell végigcsinálnia. 

Nekem a Húgom mindig is olyan volt, mintha kicsit a gyerekem lenne, egy nálam fiatalabb és törékenyebb kis élet, akit meg kell védeni a világtól. Nem nagy köztünk a korkülönbség (4 év), de szerettem/szeretek anyáskodni felette (ő meg ezt nagyon-nagyon nem szerette). Biztos az is közrejátszik ebben, hogy ő olyan kis alacsony (még hozzám képest is, pedig nekem sem osztogattak sokat centiméterekből) és vékonyka és sokszor még nagyon gyerek, 24 éves fejjel is. Valahogy az anyaság mindig távol állt tőle, korábban gyakran hangoztatta, hogy nem szeretne gyereket, erre tessék, mindjárt a világra jön egy kis csoda, a Húgom kis csodája. Anya lesz. 

Pár évvel ezelőtt, amikor a bulizós korszakát élte, szombatonként füstölögtem magamban, hogy Anyáék hogy képesek aludni, amikor Húgom az éjszakát rója. Én nem tudtam aludni...ha késett 5 percet, már hívtam, hogy hol tekereg, ha még 20 perccel a hívás után sem ért haza tiszta ideg voltam. Sokszor megkaptam páromtól, hogy mi lesz velem, ha a saját lányom megy el bulizni (az én lányom? na ő tuti nem fog...:)) Biztos velem van a baj, hogy ennyit aggódom, de egyszerűen nem tudom ezt kiiktatni, genetikailag belém van kódolva. Előre félek (??), hogy igazi Paramami leszek, csak abban reménykedem, hogy a férjem majd a realitások mezején tud tartani. 

Most tehát itt ülök a szobában és folyton Tesómra gondolok, felhívni sem őt, sem Anyát nem akarom (Anya lesz a +1 fő a szülőszobán), csak abban reménykedem összeszorult gyomorral, hogy minden rendben lesz, hogy az én kicsi Tesóm bátor és ügyes lány és az unokahúgom pikk-pakk megérkezik a világba. 

Prüngyimüngyi kitartást, nagyon szeretlek!

Nővéred.

UPDATE: Ma 12:51-kor megszületett Unokahúgom, Virág <3 A baba és anyukája is nagyon jól vannak!

2 megjegyzés:

  1. Kívánom, hogy minden rendben legyen a kishúgoddal és a babával! Ezt a para dolgot teljesen átérzem, én is ilyen típus vagyok és nagyon nehéz kezelni, lazábbra venni a dolgokat.

    VálaszTörlés
  2. Szorítok, hogy minden rendben legyen. :) A nővérem 13 évvel idősebb nálam, így ő aztán tényleg anyáskodott fölöttem. Sőt volt olyan is, hogy azt hitték az ő gyereke vagyok. :D

    VálaszTörlés