2015. október 9., péntek

A Glamour-napok és én

Sziasztok Lányok!

A bejegyzés elején szeretném megköszönni Nektek a tegnapi sok-sok kedves hozzászólást, nagyon jól esett, hogy ennyien örültök nekünk <3!

És tudom, tudom, hogy a csapból is a Glamour-napok folynak, de úgy éreztem, hogy néhány személyes szösszenettel tarkítva, talán nem lesz ez (olyan) unalmas poszt. (Zárójelben megjegyzem, hogy imádom másnál olvasni a hasonló bejegyzéseket, csak tudom, hogy nem vagyunk egyformák :))

Tegnap csak Várpalotán vásároltam. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a férjem, mióta babát várok mindig aggódik, ha vezetek. Pedig két éve rendszeresen kocsikázom, az ingázás miatt nem volt ritka a heti 700 km sem, és természetesen én is óvatosabb és megfontoltabb vagyok, ami a vezetést illeti. A másik ok, hogy útba kellett ejtenem egy Alma Patikát, mert szerdán viziten voltam a védőnőnél és magas vérnyomást mért. Már másodszor, amit azért nem értek, mert amikor Anya mérte nekem egy héttel korábban, akkor normális volt minden értékem. Ha várandósság alatt 140/90 Hgmm-nél magasabb a vérnyomás, akkor esélyes, hogy gyógyszert kell szedni, mert a hipertónia árthat a kisbabának és a kismamának is. Végül arra jutottunk, hogy vegyek itthonra is egy vérnyomásmérőt és minden nap ellenőrizzem reggel és este a vérnyomásom. Ha már a patikában jártam, megrendeltem egy dupla dupla adag Femibion 400 magzatvédő vitamint is. Alapból egy dobozban 30 tabletta és 30 kapszula van, mindezt 5000 forint körüli áron(!), most 60 tabi és 60 kapszula kerül 7500 forintba, ezért is vettem rögtön két csomaggal. Nem tudom mennyire van haszna az ilyen vitaminoknak, de mivel én már a terhesség kezdete előtt, nőgyógyász tanácsára, elkezdtem szedni a Femibion 800-at, nem szeretném abbahagyni.


Várpalotán a Dm-ben voltam. A Maybelline fekete szemhéjtusával és a Rimmel Kate Moss nevével fémjelzett 45-ös számú nude rúzsával lettem gazdagabb. A tus már régi ismerős a polcomon, a Rimmel rúzsokat pedig alapból kedvelem, így szerettem volna kipróbálni egy nude árnyalatot is. 

Megjegyzés a tegnapi naphoz (kinevetni ér): Hamar-gyorsan ki szerettem volna próbálni a tusom, hogy tudjam milyen újonnan (az előző tégelyhez használtan jutottam hozzá). Persze csak az egyik szemem húztam ki, aztán tettem tovább a dolgom. Háromkor el kellett mennem az okmányirodába, majd hazaérve konstatáltam, hogy a "fél szemes" tusvonal nem túl vagány. 


Ma reggelre Gábor is megenyhült, így bevetettem magam a székesfehérvári forgatagba. Nyolc órakor a Tescóban kezdtem, itt elsősorban a ruhák és lakásdekoráció érdekelt. Kabátot nem találtam, és bár a nadrágvásárlás sem egy leány(várandós leány)álom, végül egy farmert csak tudtam venni . Továbbá olyan felsőket kerestem, amelyeket reményeim szerint december végéig tudok majd hordani. A díszpárnák régóta kívánságlistások, most pedig olyan szerencsém volt, hogy ezek alapból 20 vagy 25%-kal olcsóbbak az eredeti áruknál. Ezen kívül egy piros pihe-puha takaró, kéztörlő, fehér fonott tároló és a balerinás kép is hazajött velem. A kép abszolút impulzus vásárlás volt, de annyira megtetszett a hangulata, hogy úgy éreztem, belefér.

A csokikat ajándékba vettem. Nagyon szeretem a Lindt csokikat, de nagyon drágák, viszont a 20% kedvezménnyel már emészthetőnek tartom az árukat. Apropó különleges csokoládék: hallottátok, hogy a ChocoMe az International Chocolate Awardson 9 érmet is bezsebelt? Főleg a Raffinéék arattak. Az én kedvencem a sós-vaníliaporos, karamellás tejcsokoládéval bevont pekándió ezüstérmes lett. Ha már drágább csokit szeretnétek ajándékozni valamelyik szeretteteknek, akkor támogassátok a magyart :) Mi tavaly karácsonykor több rokonunknak is ChocoMe-t adtunk és egytől egyig imádták.

Két póló Gábornak a New Yorkerből, farmer a Tescóból és fekete basic hosszú ujjú felső C&A-ból
A Tesco után jöhetett a Park Center. Szerencsére itt sem voltak sokan, így minden üzletben gyorsan végeztem. A Kikből egy mágnesesen záródó dobozt, fültisztító pálcikákat igényes dobozban (mennyire vágytam már egy ilyenre) és szarvasos adventi gyertyákat vettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire korán tele lesznek az üzletek karácsonyi dekorációval!

Kutyás hosszú ujjú póló, blúz, nyakláncok és kardigán C&A-ból, fehér blúz és csíkos bő póló az F&F-től
C&A-ban is voltam, de itt is csak felsőket találtam. Tudatosan olyan pólókat és blúzokat kerestem, amik kicsit színesebbek az eddig megszokott darabjaimnál, többé-kevésbé sikerült magamhoz képest vidámabb darabokat vennem. Nadrág fronton itt is csak a fogamat szívtam. Korábban 38-as nadrágokat hordtam, most 40-es nadrágokat próbáltam (szigorúan magas derékkal, mert a csípőnacik már nem kényelmesek), amik jók is voltak rám...igen, de ha így folytatom maximum még két-három hétig...42-es méretet még nem merek venni, mert azért azt is illene felpróbálni vásárlás előtt. A kismamanadrágok árát pofátlannak tartom, igaz ma csak H&M-ben nézelődtem ez ügyben, viszont 9900-14900 Ft-ot sokallok egyetlen nadrágért, amit ki tudja meddig tudok majd hordani. 

A Park Centerben még New Yorkerbe mentem be, ahol sikerült nagy-nagy önuralmat tanúsítani, mert szigorúan csak a férfi pólókat vettem szemügyre. Illetve még a Müllerbe is berohantam egy fél literes vízért, mert persze a keksz mellett ezt elfelejtettem. Kicsit fura volt egy 85 Ft-os ásványvízzel távozni, azt pedig már egyenesen cikinek éreztem, hogy megvártam az engem illető 3%-os kupon kinyomtatását, amit a következő vásárlásomkor használhatok fel (nagyvonalúak voltak ám, mert az 5 Ft  igencsak kerekítve 3%-a a 85 Ft-nak)


Még a plázába is bementem, bár őszintén szólva már semmi kedvem nem volt hozzá, de Anyának megígértem, hogy megveszek egy könyvet Tesómnak. Ha már a Libriben jártam vettem magunknak is egy könyvet a szülővé válásról, illetve még két ajándék könyvet is beszereztem, de az titok mit, hátha az illetékesek is olvasnak :) Az egyébként nagyon megdöbbentett, hogy mennyien voltak fél 11 felé a városban, parkolót is alig találtam. A pláza tele volt emberrel, nem irigylem az eladókat a ma délutáni és a holnapi Glamour-dömping miatt.

Csoportkép. Sokkoló így egyben látni mindent, de a tavaszi Glamour-napok óta nem vásároltam lényegében sem ruhát, sem könyvet. 
Kihasználtátok a kuponos kedvezményeket? Ha nem, akkor még nem, vagy nem is vásároltok ezen a hétvégén?

Legyen szép napotok!
Réka



5 megjegyzés:

  1. Klassz dolgokat válogattál össze, és most olvasom, hogy babát vártok, szóval ezúton is Gratulálok Nektek! :) A ruhák nagyon szépségesek, a rúzs is tetszik, viszont n a Maybelline tusában csalódtam, remélem azért neked beválik! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Iluss :-)! A tust használtam már korábban is, jobban szeretem,mint a filces verziókat.

    VálaszTörlés
  3. Először is hadd gratulálok a babához, én már egy gyakorló anyuka vagyok, idén márciusban született a kislányom, ami azt jelenti, hogy tavaly nyártól idén tavaszig terhes voltam. Csak pár megjegyzés a kismama-outfithoz: igazad van, hogy nem érdemes sok cuccot összevásárolni drágán, én így bekkeltem ki azt a pár hónapot: (nekem a 3. hónap végétől már volt hasam, és mivel nagyon lent volt, nem fértem bele a hagyományos farmerbe). Szóval pamut kismama leggingeket, és hagyományos tunikákat, egyberuhákat hordtam. 3db leggings, 2 kismama farmerszoknya,1-1 oversized pulcsi és kardigán, 3-4 egyberuha, és egy kismama csinos alkalmi ruha. Ennyi ruhám volt 6 hónapra, és elég volt! Jól néztem ki, semmi öregasszonyos, semmi közönséges nem volt benne. A ruháimat NEM a kismama részlegen vettem, hanem ilyen elasztikus anyagból voltak, és mivel nem nyúltak ki ennyi idő alatt, még utána is simán hordható volt. Ennyit szerettem volna, és boldog babavárást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen az ötleteket. Tesóm is főleg leggingseket hordott a nyáron, neki is ezek bizonyultak a legkényelmesebbnek. Én is körbenézek majd ezügyben az üzletekben, remélem találok téliesebb darabokat. Az oversized pulcsikat nem kedvelem, mindig alaktalannak éreztem magam bennük. Leginkább most a kabát téma foglalkoztat, az őszt talán még kihúzom a korábbi átmeneti kabátommal, de télre muszáj lesz kabátot venni :-).

      Törlés
  4. Szívesen máskor is! A kabátra is van egy tuti tippem: szerintem NE vegyél kifejezettem kismama kabátot, én többet is felpróbáltam, mindegyik katasztrofális volt, az árakról nem is beszélve.. Ha arra számítasz, hogy majd később lepasszolhatod egy ismerősnek, háát az eléggé lutri. Hogy PONT akkora méretű, ízlésű terhes barinőd lesz....Szóval vegyél egy sima egysoros gombos szövetkabátot, a pocidnál vágd le a gombokat, és varrd fel pár centivel arrébb. Persze fontos, hogy egy kicsit átlapolós legyen, h legyen hova varrni a gombokat. Én sokszor "csaltam" így, ha valami mellben szűk volt. Később persze visszavarrhatod a gombokat az eredeti helyükre, és lesz egy új kabátod. Ilyen egyszerű!
    Tavaly télen a -12 fokban dupla leggingsben voltam, és NEM fáztam. Persze nem is az a lényeg, hanem a cipő. Ja meg a sapka,sál... LOL

    VálaszTörlés