2013. december 15., vasárnap

Apró örömök a héten #11

Sziasztok!

Újabb hét telt el, és már nagyon közel a karácsony :). Most már egyre jobban várom, tervezgetem kinek mit adok (azért már a családom többségének megvan az ajándéka). A hetem leginkább a tanulásról szólt, és még fog is az elkövetkező egy-két napban, de utána január elejéig pihenés lesz. Eddig jól vettem az akadályokat, tegnap megírtam az online vizsgatesztet az egyik tárgyból, ami 49/53 pontos lett, így azt hiszem a beadandókkal együtt elkönyvelhetem az ötöst. Ezen kívül még egy ötös és egy négyes a mérleg. Remélem a keddi napot is sikeresen zárom, bár ettől félek a legjobban (a statisztika mellett, de az csak januárban lesz). 

A héten nem történt semmi extra, sokat tanultam és dolgoztam, keveset aludtam, de tegnap azért sikerült kipihennem magam K. mellett.

♥ sütőtök és sütőtökkrémleves ♥ rengeteg narancs ♥ megkezdődött az év végi csokidömping a munkahelyen, amit a beszállítók hoznak nekünk ♥ karácsonyi képeslap ♥ karácsonyi prémium és utalvány a cégnél (néha igazán szeretem a munkahelyem :)) ♥ hatalmas alvás az Esztergom-Veszprém járaton - végre kipihentem magam ♥ utolsó darab Oreós Milka a Sparból ♥ újra együtt egy kimaradt hétvége után ♥ Karácsonyi ének   ♥ Az év első disznóvágásából származó kolbász - nyami ♥ mogyoróvajas szendvics ♥ karácsonyi manikűr ♥ 

Nektek hogy telt a hetetek?

Szép napot Lányok!
Réka

2013. december 13., péntek

Napi köröm_8

Sziasztok Lányok!

Már nagyon régen volt ilyen tematikus körmös bejegyzés, de szeretném visszahozni a közeljövőben. Igaz, nem lakkozom sűrűn a körmeimet, és mostanában a pepecselős manikűröket is hanyagolom, de egy-egy szebb vagy nekem valamiért nagyon tetsző manikűrt szeretnék veletek is megosztani a blogon, ha nem bánjátok :).

Nem mutattam még Nektek egy számomra nagyon kedves lakkot, amit a hétvégén Katy meglepetés-zsákjából húztam ki a pesti találkozón.


Így láthatatlanba is telitalálat lett ez a lakk, ami a 77-es árnyalat a 6 ml-es Aden lakkok közül. A kupakon csak a sorszámot tüntették fel, de neten utánakerestem és megtudtam, hogy a csillámos kis csoda a Mad Red nevet kapta. Az őrült jelző talán arra utal, hogy őrülten csillog az üvegcsében és a körmeimen is :) Mindenesetre nagyon örültem a lakknak és azonnal a karácsonyi hangulatot juttatta eszembe, ezért a tegnap elkészített manikűrömben a kedvenc piros lakkomat, az NYC Chelsea Cherryjét használtam mellé.


Amellett, hogy már csak félig van szegény lakk, elkezdett besűrűsödni, így lassan be kell szereznem az utánpótlást, hiszen a Chelsea Cherry az a lakk, ami nélkül már-már elképzelhetetlen a "körmös-életem". 

És akkor mutatom is gyorsan az elkészült manikűrt:





Sajnos az esti lámpás fényviszonyok közt nem könnyű megörökíteni a lakkok színét és csillogását. Ezért próbáltam több szögből fényképezni, hátha át tudok adni valamit az igazi látványból.

Összességében nagyon tetszik az új lakkom, itt is nagyon szépen köszönöm Katy :)!

Ne haragudjatok, hogy megint a piros szín dominál a bejegyzésben, de most ismét előtérbe került nálam ez a szín, így nem ígérem, hogy nem lesz még hasonló poszt a hónapban :). Bár annyit most bizton állíthatok, hogy a következő posztban egy másik kedvencem színem lesz a főszereplő.

Szeretitek a piros lakkokat? Inkább télen hordjátok őket vagy évszakfüggetlen, hogy éppen milyen lakkokat részesítetek előnyben? Hogy tetszik az elkészített manikűr? Mit változtatnátok rajta, esetleg feldobnátok valami dísszel vagy figurával?

Köszönöm, hogy ma is benézetek hozzám! Szép napot kívánok Nektek!

Réka

2013. december 11., szerda

Cserebere Zsófival

Sziasztok Lányok!

Még nyáron jeleztem Zsófinak, hogy szívesen cserélnék vele csomagot. Az októbert neveztük ki tranzakciós hónapnak. Úgy alakult, hogy októberben egy kis időre itthon volt Zsófi (az esküvőjük apropóján), ezért fel is adtam neki a csomagot Budapestre, ami elsőbbségivel, ajánlottan, nem érkezett meg hozzá a visszautazásig. Ki kellett várnom a 10 munkanapot, hogy visszaküldjék a csomagot és én ismét feladhassam a küldeményt, de immár New Yorkba. Így lett az októberi swap novemberi-decemberi. Persze ez nem von le semmit az élményből, amit az adni és a kapni öröme jelent.

Mutatom is mi lapult a gondosan becsomagolt dobozban, amit én már november 18-án kézhez vettem, így néhány termékről már véleményt is tudtam alkotni: 


Az Essie Bahama Mama árnyalata régóta kívánságlistás darab volt, így ha rangsorolni lehet, ennek örültem a legjobban. A Wet n Wild lakkokat is régóta nézegettem, de mivel ez a márka sem érhető el itthon, így csak messziről szemezgettem velük.


Az Essie gyönyörű mélylila színével, a jó fedésével és a gyors száradási idejével hamar belopta magát a szívembe. Az elmúlt hetekben többször is használtam és egyre jobban szeretem.


A Wet n Wild 212C árnyalata is telitalálat nálam, hiszen a piros és a szilva-lila lakkok mellett, a korall színek (rózsaszín, narancs, barack) a kedvenceim. Télre kissé világos szín, de november végén egy manikűr erejéig kipróbáltam ezt a lakkot is. Az ecsete hatalmas, egy húzással megvan egy teljes körmöm festése.A színe inkább rózsaszín, mint narancs, ami a képeken sajnos nem jön át.


A következő termékeket még nem használtam annyit, mint a lakkokat, de természetesen ami késik nem múlik :)


Kaptam egy New Yorkos képeslapot is, amin Zsófi néhány kedves szóval kísérte a csomag tartalmát.


NYC  - 308 Retro Red
Wet n Wild krémes szemhéjfesték (ceruza) - Idol Eyes (130 Pixie)
Jordana Fabu Liner fekete szemhéjtus
E.L.F HD Blush pirosító  - Superstar


Nem gyakran használok pirosítókat, de egyre inkább próbálkozom velük, ezt említettem is Zsófinak és éppen ezért örültem nagyon, hogy lapult egy a csomagomban. Ilyen típusú pirosítót még nem próbáltam, de tetszik ez a kiszerelés és formula. A színe mesés rózsaszín, apró csillogással. Télre is ideális viselet.


A tusok is kritikus termékek nálam, a Jordana tussal szép, vékony vonalat lehet húzni, legalábbis elméletben...bevallom töredelmesen, hogy a szememen még nem próbálkoztam vele.


A szemceruza telitalálat volt nálam: a színe valami mesés. Visszafogott, de a kis csillogás mégis egyedivé teszi. A krémes állagú szemhéjfestékek most abszolút nyerők nálam, így gyakran használom ezt a kis szépséget is. Alapozás mindig kell alá, mert hamar összegyűlik a festék a mélyítővonalban, viszont így az egész munkanapot kibírja a szemhéjamon.

A sminktermékek végére hagytam az új piros rúzsom, ami olyan szép árnyalat, hogy nem találok szavakat rá.


Könnyű vele dolgozni és igazán szépen mutat az ajkakon. Az általunk is ismert NYC-rúzs csomagolást kapta, azaz nem lehet teljesen visszatekerni a csomagolás rejtekébe és néha sajnos előfordul nálam ezeknél a rúzsoknál, hogy a kupakot belenyomom a rúzsba. Ez minden hátránya, mert amúgy gyönyörű és tartós. 

Lefényképeztem az itthon kapható régi-és új piros társával is:

Retro Red
Traffic Jam
Red Flame (itt azért látszik, hogy néhányszor már a rúzsban landolt a kupak)
Itt az alsó a Retro Red és a fenti sorrendben követi őt a másik két lakk
A színmintán látszik, hogy a legújabb rúzsom a legintenzívebb piros, amit karácsonykor és szilveszterkor biztosan viselni fogok :)

A poszt végére hagytam a grátiszt, azaz a csokikat. Mondtam Zsófinak, hogy úgy szeretném megkóstolni, hogy Amerikában milyenek az édességek, ezért a bjúti swap kiegészült egy kis szvitsz swappal is :)


A számomra legújabb és legérdekesebb íz a narancssárga csomagolású csokié volt: mogyoróvajjal volt töltve. Tudtam, hogy a mogyoróvaj sós és nem tudtam fejben összeegyeztetni a két ízt. Amint megkóstoltam tudtam, hogy ezt a két dolgot egymásnak találták ki: harmonikus volt az egész :). Nagy önuralom kellet, hogy ne faljam be azonnal a két csokitallért, de mindenképpen szerettem volna, ha a családom is  megtapasztalja ezt az ízorgiát. Amúgy mindenki szkeptikusan fogadta, de K. mondata, hogy: "Nincs még?" jól illusztrálja mindannyiuk reakcióját. Ezért úgy döntöttem, hogy karácsonyra elkészítem a home-made verziót, remélem az is hasonló reakciókat eredményez majd.

A hátsó ezüst papíros csoki borsmentás volt, de nekem jobban ízlett, mint az After Eight, pedig azt nagyon szeretem. A barna csoki sima tejcsoki volt, teljesen olyan ízzel, mint a Boci csokié. A kis cseppek manduladarabokkal voltak tarkítva, a két kocka (téglatest) csoki pedig karamellás krémmel volt töltve. Mind nagyon finom volt, így ha Amerikába mennék, tuti felszednék néhány kilót, és bespájzolnék a mogyoróvajas csokiból :)

Ezek lapultak tehát a csomagban. Itt is szeretném megköszönni Zsófi a csodás csomagot és azt, hogy türelmesen vártad, hogy az én csomagom is megérkezzen Hozzád!

Ha érdekel, hogy én mit ajándékoztam Zsófinak, kattintsatok ide.

Szép napot Lányok, köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
Réka

2013. december 9., hétfő

Addikció

Sziasztok Lányok!

Úgy vettem észre - persze javítsatok ki,ha nem így van - hogy a bjúti blogok világában mindenkinek van valami függősége. Ezt nem a szó pejoratív értelmében értem, nem gondolom ezt rossznak, sőt, engem például megnyugtat (vagy inkább feldob), ha egy rossz vagy éppen egy jól sikerült nap után egy újabb gyöngyszemmel lephetem magam. Ami másnál a körömlakk, vagy egy szemhéjpúder-paletta, nálam a rúzs (bejegyzések erről itt és itt), illetve szűkítve a kört: a PIROS rúzs. 

Nem a leghétköznapibb viselet, de valahogy én nem tudok betelni velük és ha meglátok egy szépséget, nagyon nehezen tudok ellenállni (megjegyzem azért, hogy egyre ügyesebben megy már ez is :)). A 24 rúzsom 1/3-a ebben a színben pompázik, úgyhogy nem túloztam a címmel.

AZ NYC márkától három piros árnyalatom van:

308 Retro Red
441 Traffic Jam
402 Red Flame


Ezek közül a Retro Red a legintenzívebb piros, a Traffic Jam sötét rózsaszínbe hajló, míg a Red Flame visszafogottabb. Ez utóbbit hétköznapokon is viselem, persze kicsit tompítva a színt (zsepi-harapással :))

A Revlon 012 Cherry Ice árnyalata tavaly téli szerzemény. Igazából nagy csalódás volt, mert képek alapján intenzívebb árnylatot vártam. A fedése és az állaga is inkább szájfényes, mint rúzsos, amit nagyon nem kedvelek (nincs is egyetlen szájfényem sem)



Bezzeg a Rimmel Kate Moss rúzsa (111 Kiss of Life). Hatalmas szerelem - csodaszép színe van, rendkívül tartós, nem szárít...soroljam még? Ha egy igazán ütős piros rúzsra vágytok, akkor ezt ajánlom Nektek. Ugyanígy ajánlottam Zsuzsinak is, aki teljesen elégedett vele és nagyon jól is áll neki ez az árnyalat.

Persze, hogy itt más sorrendben szerepelnek a színek: az első a Rimmel, a második a Revlon
A Paese rúzs szintén matt és a 40-es sorszámot viseli. Ennél a rúzsnál bajban voltam, hiszen valahol a barna és a piros közt van, de azért bevettem a bűvös nyolcasba :). A Red Flame mellett ezt használom még napi szinten, mert a mattsága és a színe miatt visszafogott rúzs.


A MUA 8-as árnyalata is szép, de nem tartós, így nem is gyakran használom. Az Avonos Lava Love nagyon-nagyon piros, még nem sokszor volt alkalmam viselni, de majdcsak találok valamilyen alkalmat (december 20-án leszünk 8,5 "évesek" K-val, hmmmm :))




Végezetül hoztam egy összefoglaló swatchot is a színekről:


NYC - Red Flame, NYC - Traffic Jam, NYC - Retro Red, Revlon - Cherry Ice, Rimmel - Kiss of life, Paese -40, MUA - Shade 8, Avon - Lava Love 

Nektek van olyan sminktermék-fajtátok (ezt nem tudom máshogy megfogalmazni), amit már-már gyűjtötök? Rúzs vagy inkább szájfény? A piros rúzsokkal milyen a kapcsolatotok?

Szép estét Lányok és köszönöm, hogy benéztetek hozzám.
Réka

2013. december 8., vasárnap

Apró örömök a héten #9-10

Sziasztok Lányok!

Múlt héten egy "apró" bosszúság miatt kimaradt ez a rovat, így most duplázok :)

 ♥ sütisütés ♥  hétvége Vele ♥  négy beadandót letudtam, így már csak kettő maradt a jövő hétre ♥  egy hónap után újra voltam Rossmannban ♥  kompenzált a Magyar Posta - megérkezett a novemberben feladott csomag N.Y-ba ♥ szuper délután az Avon-irodában ♥ édes copfos kislány a Télapónak: "De nagy vagy!" ♥  adtam vért ♥  szépséges adventi koszorú ♥  a munkahelyen is járt a Mikulás ♥  néhány karácsonyi ajándékot is megvettem ♥  hatalmas bloggerina-találkozó az Árkádban: ♥  szuperédes csajszik ♥ Starbucksos Caffe Latte ♥  Naillandes Golden Rose lakk ♥ Sixes ékszerek ♥  finom ebéd a Guruban ♥  cserebere ♥  ismételten sütisütés ♥ 

A héten tudtam meg, hogy a habos muffint cupcake-nek nevezik helyesen :)
Keksztekercs kicsit felturbózva
A koszorúnk
Igazán büszke vagyok magamra, hogy a Naillandben csak erre a lakkra csábultam el (illetve ebből kettőt vettem - ajándék lesz a másik :)) - nem is kaptam szép Nailland papírszütyőt :P :)
Gyűrűszett a SIX-ből
Mexikói tál a Guruban - Zsuzsival befeleztük
Csereberés portéka
Szerzeményeim
A mai "gyermekeim": Isler, almás pite és habkönnyű mákos süti
Nektek hogy telt a hetetek? Szeretnétek tesztet a szerzemények valamelyikéről, esetleg valamelyik sütirecept érdekelne?

Szép vasárnapot és jó pihenést kívánok Nektek!
Réka

2013. november 27., szerda

Az őszi hónapok kedvelt termékei

Sziasztok Lányok!

Ma azokat a kozmetikumokat mutatom meg Nektek, amelyekért a legtöbbször nyúltam az elmúlt hónapokban. Nyáron szinte alig sminkeltem magam, nem is készült ilyen összefoglaló poszt, de a hűvösebb időjárás beköszöntével előkerült egy-egy elfeledett kedvenc és természetesen az új darabok is beépültek a mindennapi rutinomba.

Mi mással is kezdeném a sort, mint a kedvenc rúzsaimmal:


Lehet unalmas vagyok, de a Rimmel rúzsokat és a Paese 40-es árnyalatú matt rúzsát nem tudom megunni. Utóbbi az általam kedvelt piros rúzsok szolidabb változata, ami hétköznapokon sem sok. A Rimmel 105-ös darabja inkább a nude felé hajlik, de mégsem unalmas árnyalat. (Színmintákat itt találtok)
A matt rúzsokra nyár elején találtam rá, azóta ha jól emlékszem, nem is nagyon vettem fényes árnyalatokat. Ezek valahogy közelebb állnak a szívemhez :)

Körömlakkok terén is a Rimmel termékek dominálnak. Imádom a pufi kis ecseteket és a gyönyörű árnyalatokat.

Talán legtöbbször a Deliciously Darkhoz és a Coralicioushöz (milyen bután hangzik :)) nyúltam. Igen, én ősszel is szívesen viselek élénk árnyalatokat a körmömön, valahogy feldobnak. (Most is egy korall árnyalat van a körmeimen). 
Nem hagyhatom szó nélkül a BTGN alaplakkot sem - nagyszerű kis alaplakk, gyorsan szárad, szépen lehet vele dolgozni. Teljes áron ugyan kicsit drága, de akció idején érdemes feltankolni belőle (én is kettőt vettem rögtön, amikor olcsóbb volt :))

A napi sminkem még mindig végtelenül egyszerű: BB, korrektor, szempillaspirál, szemceruza és/vagy Color Tatoo/Undressed:


A BB krém és a szemhéjalapozót napi szinten használom,  tökéletes kis párosítás. Ha több pattanásom van, akkor az Avon zöld krémjét használom a foltok pirosságának csökkentésére. A pirosító legtöbbször opcionális, hetente egyszer-kétszer veszem elő. Sajnos még mindig nem tudom tökéletesen használni őket, sokszor soknak tartom a pirosságot az orcáimon :) Ez a pirosító viszont nagyon visszafogott színű, ezért egyre bátrabban nyúlok érte.



Szememre hétköznapokon inkább a szemceruzákat használom. Kicsit elsatírozom a szempillák tövébe - nem a vízvonalra - felvitt vonalakat, ami keretet ad a szememnek, végül a már sokszor újravásárolt Rimmel Extra Super Lash spirállal (most éppen az íves keféjűvel) kifestem a szempilláimat.

Ha több időm van reggel, akkor a CT-k valamelyikét használom. Nagyon krémesek, nagyon könnyű velük dolgozni, egyszóval: szerelem <3

Illatok terén is csak ismételni tudom magam, hiszen a Little Black Dresst semmi pénzért nem cserélném le. Nagyon az én illatom. Viszont helyett kapott a kedvenceim közt a szintén avonos Today Tomorrow Amour parfüm is, amit inkább különlegesebb alkalmakkor használok, mégis ez az illat is valahogy én vagyok :)


Hajápolás terén hosszas hezitálás után úgy döntöttem, hogy visszatérek a szilikonos samponokra. A közel másfél év szilikonmentes hajápolás "eredményeként" a hajam lapos, fakó és élettelen lett.
Az én esetemben egyáltalán nem vált be ez az irányvonal, pedig rengeteg terméket kipróbáltam.


Az Avon argánolajos samponja amellett, hogy visszaadta a hajam tartását, a hajmosásaim számát is lecsökkentette: korábban minden másnap hajat kellett mosnom, most már csak háromnaponként kell mosnom. Egy hamar zsírossá váló haj esetén ez a plusz egy nap felbecsülhetetlen.

Milyen termékeket használtok mostanában előszeretettel? Hajápolásban a szilikontartalmú- vagy mentes samponokat részesítitek előnyben?

Köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
Réka

2013. november 25., hétfő

Apró örömök a héten #8

Sziasztok!

Ha a múlt hétre (mármint az előző ilyen poszt hetére) azt mondtam, hogy szörnyű volt, akkor nem is tudom ezt a hetet milyen jelzővel kellene illetnem. Az a baj, hogy az életem egyetlen területén nem stimmel valami, de ez minden napomra rányomja a bélyegét. Egyelőre egyetlen lehetőséget látok a probléma orvosolására, de  reálisan gondolkodó és a jövőjét fontosnak tartó nőként, sajnos ez a lehetőség még várat magára. Addig is tűrök és hétről hétre azért is kicsikarom azt a néhány pozitív gondolatot, ami segít mégis minősíthetővé tenni a napjaimat :)

Ne értsetek félre, nem szeretnék panaszkodni, de ha nem is konkretizálva, de jól esik kiírni magamból a negatívumokat.

 ♥ csomag N.Y.-ból –» örömködés a négyzeten ♥ beszélgetés fb-on egy kedves volt szaktársammal ♥ Mosolyka - Te döntesz című könyvének bemutatóján jártunk O-val ♥ kedves sofőrbácsi, aki megállt a munkahelyem megállójában úgy, hogy nincs ott megállója ♥ zumbázni is eljutottam és Anya is eljött velem ♥ kölcsönkaptam a hétvégére a Matizt, így időben leértem a pénteki előadásra ♥  két teljes nap K-val ♥ kapucsínó T-tól ♥ blogolás, míg a fiúk F1-et néznek ♥ 

Egy kis ízelítő s new yorki csomagból (Essie-Bahama mama)
A dedikált példányom :)
Már majdnem ki is olvastam...de biztos vagyok benne, hogy még sokszor a kezembe veszem majd
8 és fél éve együtt - örömben és a nehézségekben is kitartóan <3
Finom kapucsínó T. módra
Ez a poszt abban lesz rendhagyó, hogy az egyik apró örömömről kicsit bővebben írok. Ez a könybemutató. Mosolykát nagyjából fél éve "ismerem", facebookon egy barátnőmön keresztül találtam rá erre a csupaszív, élni és küzdeni akaró, velem majdnem egyidős lányra. Rögtön magával ragadott a pozitív életszemlélete, az, hogy a kerekesszék és a súlyos betegség ellenére mosolyog és mosolyt csal az emberek arcára. A mosoly mellett viszont az élete küzdés, olyan dolgokkal kell napról napra szembenéznie, ami nekünk teljesen egyértelmű - az, hogy este megfordulunk az ágyban, az hogy reggel simán, akadályok nélkül felszállunk a buszra vagy  hogy elmegyünk a mosdóba. De mindez nem látszott rajta, és ez az ami a hatalmas erőt adja :). 

Amikor láttam, hogy a 25. szülinapja körül jelenik meg a könyve és egy szülinapi bulival egybekötött könyvbemutató is lesz, tudtam, hogy ott a helyem :). Némi akadályt (az egyes villamos meg a pótlói kiakasztanak :)) és bizonytalanságot leküzdve (ráér egyáltalán O, tudok náluk aludni?) kedden végül ott voltam O. barátnőmmel karöltve. 

A bemutató előtt kicsit mindketten depisek voltunk, gondokkal küszködünk, elmondtuk egymásnak mi bánt, majd leszegett fejjel bementünk. A szomorú arcunk azonban a kezdés után két perccel felvidult: hihetetlen volt az az energia, ami körülvett minket. A Dürer Rendezvényházban töltött két-két és fél óra feltöltött lelkileg. Az az erő, ami ebből a picike, törékeny lányból árad  magával ragadott és nem engedte, hogy egy percig is szomorkodjunk. Rengeteget nevettünk, és még  játszottunk is. A Momentán társulat előadása fergeteges volt, a színészek játékára nincsenek szavak, mindhárman igazi profik voltak, bár azért Fanny sem panaszkodhat, ami a színészi vénát illeti (ő is aktív része volt az egyik "színdarabnak")

A bemutató viszont korántsem ért véget, Fanny gyönyörű ajándékot kapott a Libritől (egy mosolygós videót is többek közt), mi pedig tőle kaptunk egy hatalmas ajándékot: őt, azt hogy megmutatja, hogy nincs lehetetlen, ha akarjuk és ha küzdünk az álmainkért. 

Az este számunkra elég hamar véget ért, mert másnap Pestről kellett hétre a munkába érnem, de azért még dedikáltattam a saját példányomat. Hihetetlen volt, hogy majdnem egy órát álltunk sorba az aláírásért, mégsem panaszkodott senki. Mindenki toleráns és türelmes volt. Mennyivel szebb lenne a világ ha ilyenek lennénk mindannyian a hétköznapokban. (egy kis ízelítő az estéből :))

Hazafelé még megbeszéltük barátnőmmel, hogy milyen gyagyák vagyunk, hogy kis dolgok miatt szenvedünk, szenvedtetjük magunk.

Másnap történt a szívecskébe foglalt másik eset is, hogy a sofőr megállt a neki nem megálló megállóban. Történt ugyanis, hogy leszálltam a pesti buszról és megláttam, hogy benn áll a buszmegállóban egy busz, odarohantam, megkérdeztem, hogy megáll-e a munkahelyemnél. Mondta, hogy nem. Én megköszöntem és hátraléptem. Ő pedig rám nézett és mondta, hogy mivel nem jön busz nyolcig, elvisz :) :) Leszállásnál szépen megköszöntem, ő mosolyogva mondta, hogy nincs mit. 

Ez egy újabb pozitív löket volt, hogy tudjam nekem kell lépnem, hogy jobb legyen az életem. A terv már megvan, de nem olyan egyszerű ez a folyamat, viszont az ilyen pozitív pillanatok és emberek segítenek, hogy túljussak a problémákon.

Nektek hogy telt a hetetek? Voltatok esetleg a könyvbemutatón?

Réka

2013. november 18., hétfő

Apró örömök a héten #7

Sziasztok Lányok!

Az elmúlt hetem minden szempontból katasztrófa volt. Ami megmentette, az a hétvége volt, így a szívecskékkel közrefogott boldog pillanatok sokasága ekkor keletkezett. Mi több, ezek a dolgok majdnem mind egy valamihez kapcsolódnak...egy városhoz, egy helyhez, amire nap mint nap gondolok, egy érzéshez, egy el nem múló szerelemhez...Veszprémhez <3.

 ♥ szempillagöndörítő ♥ tesztelnivalót nyertem ♥  zumba ♥ kora reggeli séta Veszprémben a szép, felújított Kossuth utcán ♥  friss gyümölcsök a piacról ♥ kirakatok ♥ imádom a város régi épületeit és azt, hogy az új épületek is beleillenek a városképbe (lásd: Hang-Villa) ♥ fincsi tea és melegszendvics az egyetem büféjéből ♥ aktív egyetemei élet szombaton is (amíg nappalis voltam, nem is tudtam elképzelni milyen pörgés van itt hétvégén is) ♥ szalagavatón is jártunk ♥ hétfői együtt-ébredés ♥ ♥ ♥

A Benedek-hegy (forrás)
A vár
A "régi" Kossuth utca

Az egyetem A épülete
Ha még szebb képekre is kíváncsiak vagytok a városról (is) kattintsatok erre a facebook linkre. Tomi gyönyörű képeket készít, az ő képei közül található kettő az oldalsávomban is :)

Van olyan város, amit nagyon szerettek? Veszprémben jártatok már?

Szép estét és köszönöm, hogy ma is benéztetek hozzám :)

Réka