2015. október 25., vasárnap

Apró örömök a héten #36

♥ Kétségkívül a legnagyobb "Apró" öröm a héten az unokahúgom, Virág Ankisza világra jötte. (A Virág keresztnevet mindenki ismeri, viszont az Ankisza nem tartozik a gyakori nevek közzé. Ankisza az Enéh női név változata, Enéh a monda szerint Hunor és Magor édesanyja volt). Október 22-én 12:51 perckor érkezett közénk, 3200 grammal és 50 cm-rel. Gyönyörű sötétbarna haja van, ami körülbelül 5 cm hosszú (itt jegyezném meg, hogy ismét megdőlt egy urban legend, mert Virág hosszú haja ellenére nem égett Húgom gyomra a terhesség alatt). Kék szemeivel csodálkozik a világra, már amikor nyitva tartja őket, hiszen még sokat alszik (ebédidőben is rendszeresen elszunyókál az Anyukáján, így evés közben mindig piszkálni kell). Már Tesóm hasában is sokat aludt, a magzati szívhang vizsgálaton is többször fel kellett ébreszteni, mert mindig szuszókált. Bezzeg esténként nem hagyta az Anyukáját aludni :).  

Holnapig még a kórházban pihennek, de aztán megkezdődik a nagybetűs közös élet. Szerencsére Anya közel lakik Húgomékhoz, így sokat tud majd segíteni nekik az összerázódásban. Ebből a szempontból sajnálom, hogy messze élünk a szüleimtől, bár gyanítom áprilisban Anyu néhány hétig várpalotai lakos lesz :). 

♥ Csütörtökön izomlázam volt a várandós torna után - juhúúú, vannak még izmaim :)
♥ Egyre jobban gömbölyödöm
♥ Hosszú hétvége
♥ Pénteken meglátogattam az Unokahúgom
♥ Kell a púder! csomag
♥ Szombaton együtt főztünk Férjivel, én a gulyáslevest vállaltam be, ő pedig pogácsát sütött
♥ Vendégségben voltunk, ahol életemben először ettem vadnyulat


Legyen csodaszép napotok!

Réka

6 megjegyzés: