2015. március 20., péntek

Márciusi apróságok - újdonságok és felfedezések

Tudom, hogy nemrég volt szerzeményes bejegyzés, de ebben a hónapban megkattantam, ami a vásárlásokat illeti. DE! hogy mégse csak az újdonságokról essen szó, becsempészek a bejegyzésbe egy régebbi szerzeményt is amiről szerintem még nem tettem említést a blogon.

Kedden ismét Budapesten jártam, és ha már a Westend mellett volt dolgom, benéztem a Pupába...Az esküvői ruhámhoz kerestem megfelelő rúzst, persze nem volt nálam az anyagdarab, amely alapján belőhettük volna a színt. Így emlékezetből próbálgattam  a bordó minden árnyalatát az ajkaimon, és sajnos le kellett vonnom a következtetést, hogy a bordó nem az én színem...legalábbis ami a rúzsokat illeti. Nem illik az arcomhoz, és kész. tehát más alternatívát kell találnom az esküvőre. Valószínűleg szemhangsúlyos smink és enyhébb rúzs lesz a befutó, de ezt majd egyeztetem a sminkes lánnyal.

Persze nagyon nem keseredtem el és végül barátnőm segítségével kiválasztottam egy szépséges rúzst, nevezetesen a Pupa I'm 107-es árnyalatát.



A színe a mályva és a barna között van, megspékelve rengeteg apró ezüstös csillámmal, ami felkenve szerencsére nem sok a hétköznapokon sem. Felkenve olyan, mintha ajakápoló lenne a számon: hidratáltnak és puhának érzem az ajkaimat. 



3,5 gramm, 2590 Ft. Drágább ez a rúzs a megszokott drogériás termékeimnél, azonban a minőséget figyelembe véve egyáltalán nem sokallom érte a kiadott összeget. 
Az első használatok után megállapítottam, hogy nem olyan tartós, mint a piros Miss Pupa. Ezt annak tudom be, hogy ez egy sokkal krémesebb, lágyabb formula, így könnyebb az evéssel és ivással megkoptatni, illetve a piros rúzsom alá mindig használom a 07-es szájceruzát is, ami plusz biztosítéka a lerobbanthatatlanságnak.

A színmintán jól látszanak az apró csillámok
A hosszabb nappaloknak hála az ajkamon is meg tudtam örökíteni a rúzs színét. Itt a barnás árnyalat helyét átveszi a mályva, sőt már-már rózsaszínnek tűnik a szín, de higgyétek el nekem, ez inkább mályva :)





A kiszolgálást ismét csak dicsérni tudom az üzletben: az eladó lány nagyon készséges és kedves volt, abszolút törekedett arra, hogy megtaláljuk azt a színt, ami tökéletesen passzol hozzám.

A múltkori Westendes látogatásomkor már Reni is javasolta, hogy menjünk be az Yves Rocher-ba. Akkor nem igazán vonzott az üzlet, de most ennek ellenére be kellett mennem, mert Orsi barátnőm egy éles balkanyarral az üzletben termett. Én meg elvesztem, amikor az orrom elé tartotta a Jardin du Monde gránátalmás tusfürdőt...Egy szedres radír szintén a kosaramban landolt és Tesómnak is vettem egy krémtusfürdőt, elláttak továbbá az üzletben egy törzsvásárlói kártyával és sok 40%-os kuponnal, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy egyszer még mindenképpen visszatérek hozzájuk..


Még egy boltba benéztünk kedden, ami nem volt más, mint a MAC. Végre élőben is megcsodáltam a Russian Red-et. Már csak 900 Ft és az enyém lesz álmaim rúzsa.



Február 14-én Mosolyka is akciózott, új könyve mellé ajándék Te döntesz bögre is járt, és egy bögrét vettem pluszban is, hogy Gábornak ( a Szerelmem, eddig K-nak hívtam a becenevéből adódóan, de úgy döntöttem, egyszerűbb nevén nevezni :)) is vettem egyet. Ha érdekel egy korábbi írásom Mosolykával kapcsolatban, akkor kattints a linkre. A könyv tegnap ért hozzám, nagyon örülök neki, hiszen vártam már.
A cuki kis jelölőket ebayen vettem, ha már ilyen habos-krémes sütiket nem szabad(na) ennem, legalább nézhessem őket :)


Havonta, két havonta a kisvárosi bioboltba is ellátogatok, ahol kaphatók English Tea Shop teák, ráadásul fele áron, mint a Butlersben. Most a Spiced Red Fruitsra esett a választásom.


Tudom, szégyelljem magam, de nem használok ajakápolókat...legtöbbször rám romlik az az egy-egy darab, ami fellelhető a szobámban. Most mégis megvettem a Labello újdonságát, hátha majd valami isteni szikrának köszönhetően én is az ajakkenegetők táborába kerülök. Jelentem, az első héten minden nap használtam az ápolót, mert nem tudok betelni az illatával, viszont ezen a héten, azt hiszem kétszer akadt a kezembe az ízléses kis tégely... no comment.


Végül következzen a kakukktojás, ami nem újdonság, mégis új érzést kelt bennem. Történt ugyanis, hogy Viki blogsale-jén vettem egy Lancome rúzst ( Le Rouge Absolu - Amoureuse), ami annyira pirosnak tűnt a képen, hogy végül csalódásként fogtam fel a rózsaszínségét. 

Amilyennek én is képzeltem
És amilyen valójában
Aztán az egyik Pixiboxban lapult egy Artdeco rúzs, ami annyira, de annyira pink volt és én annyira megszerettem, hogy egészen elválaszthatatlanok lettünk, míg szilveszterkor el nem hagytam :( :(. Azóta is fáj érte a szívem. Tegnap reggel végül gondoltam egy merészet és ismét kezembe vettem a Lancome-ot, és milyen jól tettem, nézzétek csak:




Életteli pink, ami kellemes krémességgel, szuper csillogással és ezek mellett még órákig tartó intenzív színnel kápráztat el minket (engem).

Ti milyen termékekkel gazdagodtatok a hónapban? Előfordult már, hogy egy terméket az első benyomások után parkolópályára küldtetek, majd mikor ismét a kezetekbe került már egészen máshogy vélekedtetek róla?

Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok, legyen szép napotok és tartalmas hétvégétek!

Réka

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nem szégyen, hogy nem használt szőlőrúzst, inkább örülj neki, hogy nincs rá szükséged!
    Szuper dolgok, a tea nagyon guszta :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére tényleg nincs igazán szükségem ajakírra, főleg mióta a napi két liter folyadékbevitel is megvan. A tea nagyon finom is, a gyümölcsök mellett a fahéj dominál, de nem annyira erős az íze, mint egy almás-fahéjas teában :-)

      Törlés