2016. február 8., hétfő

Apró örömök a héten #44

A múlt hét (és a mostani is) a tervezgetésről szólt. Hol legyen a babaszoba, milyen feladatok várnak ránk a következő hetekben, a kórházi lista alapján mi az, amit még venni kell, milyen babaruhákra van még szükség, hogy hozzuk el a kiságyat Gábor nagyszüleitől, melyik nap melyik helyiség lomtalanítása következzen, mit csináljunk a nekünk nem kellő holmikkal (az előző lakók rengeteg dolgot itt hagytak a házban). Egyszóval nem unatkozunk és gyanítom a következő hetekben sem lesz ez másként. Minden életszakasznak megvan a maga szépsége, az elmúlt és az áprilisig következő hetek életem eddigi legszebb napjai, minden nehézség, minden kétség, minden aggály ellenére is. És hogy Kisbaba érkezésével minden még szebb lesz, ebben biztos vagyok. Bárcsak egyszer (legalább egyszer) minden nő átélhetné ezeket a semmihez sem hasonlítható boldog napokat <3.

♥ Elküldték az első DM Bababónusz levelemet, benne egy csudi édes babaváró füzettel.



♥ Aranyos meglepi egy még aranyosabb levélkével Esztertől.


Húgom 25 éves lett, torta helyett kókuszkockát kért, amit én készítettem neki. Melós volt, de megérte :)


♥ Unokahúgom 15 hetes, már igazi nagylány. Sok minden érdekli, főleg, ami színes és zörög. Velem még nem barátkozott meg, mindig sír, ha nálam van. Arra gondolunk, hogy mivel nagyon hasonlítunk Anyukájával, viszont a hangunk más, így nem nagyon tudja hova tenni, hogy ki vagyok. Bezzeg Férjjel nagyon jól el van, ő valahogy annyira tudja hogy kell egy kisbabához közeledni...:) 
♥ Tudtam időpontot kérni a kórházba 32 hetes ultrahangra :) Bár egyszerű feladatnak tűnik, nem volt az. Negyedszerre (!) sikerült kapcsolni valakit, aki végre tudott velem foglalkozni. 
♥ Hétvégén Anyuéknál voltunk, Mamámat és Gábor nagyszüleit is meg tudtuk látogatni. Már egyre kevésbé bírom a hosszabb utakat, valószínűleg Dalma születésééig már nem utazunk haza, így nagyon örültem, hogy mindenkit láthattam.
♥ Sehol nem találom az itthoni varrókészletem, így Anya ellátott tűvel és cérnával. Végre fel tudtam varrni Gábor leszakadt kabátgombjait :).
♥ Megkaptuk a meghívót a barátaink esküvőjére.

A menyasszony saját keze munkája
♥  Nutellás fonott kalács
Hogy telt a hetetek?

Köszönöm, hogy benéztetek hozzám, legyen gyönyörű napotok!

Réka

2 megjegyzés: