2013. március 13., szerda

Sütitipp a hosszú hétvégére #1

Sziasztok!

Szeretem a hosszú hétvégéket. Együtt a család, szeretet van, pihenés van, és ilyenkor kicsit több idő jut a konyhára is. Persze lehet, hogy ez az örömködés, mármint, hogy "Juj de jó, van időm sütni!", majd az évek múltával kopni fog, de addig is élvezem minden pillanatát, amikor valami finomságot készíthetek (na jó, azért a mosogatás részét szívesen áthárítanám egy láthatatlan jótündérre :)). A hétvége "főpróbájaként" tegnap be is vetettem magam a lakás e kicsi szegletébe, és egyből két sütit is elkészítettem. Ma az újdonságot mutatom meg Nektek, a mascarponés-citromos tekercset. Ezt a finomságot először készítettem el, bár már egy hónapja megvan a recept, és szinte minden nap úgy keltem fel, hogy ma végre megcsinálom, de mindig elmaradt, kivéve tegnap :). 

Gondoltam, hogy nem csak a receptet és a kész süti képét hozom el Nektek, hanem egy kis "közös sütögetésre" invitállak Titeket egy lépésről lépésre poszt keretében :)

Először is a tészta hozzávalói (10-12 szelethez):
  • 10 dkg porcukor
  • 3 tojás
  • 10 dkg liszt
  • 2 ek. egész mák
  • (+ én tettem bele 1 kk. sütőport és egy fél citrom héját)
A sütőt melegítsük elő 180 °C-ra. Én légkevertetés nélküli, alul-felül sütős módot választottam a sütéshez. A cukrot a tojásokkal 4-5 perc alatt keverjük habosra. Akkor jó a tészta ezen része, ha kifehéredik, krémes lesz és a sokszorosára nő:


Ezután szitáljuk hozzá a lisztet és adjuk hozzá a mákot és készítsünk homogén masszát. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntsük a tésztát és süssük 15 percig. A tepsi kiválasztásánál érdemes figyelembe venni, hogy lapos tésztánk lesz, úgyhogy a magas falú tepsik hanyagolandók. Én egy kb 25*30-as tepsi mellett döntöttem, 2 cm-es magassággal. 
Ha megsült a tészta, még melegen tekerjük fel. Mivel életem első piskótatekercsét készítettem el, kissé tapasztalatlanul álltam a dologhoz, így habár rögtön kiborítottam a tepsiből, nem szedtem le azonnal a papírt, és nem kezdtem el tekerni. Ti ne így csináljátok, hanem kiborít, leszed, teker gyorsan, mert én úgy jártam, hogy a papíron és az alátéten, amire borítottam, is sok tészta ragadt.

"Kiterítve"
Feltekerve
A krém hozzávalói:
  • két tojássárgája
  • 10 dkg cukor
  • 1 dl frissen facsart citromlé
  • 1 citrom héja
  • 20 dkg mascarpone vagy natúr krémsajt
A krémhez a tojássárgákat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a citromlevet és a héjat. Személyes megjegyzésem, okulva az egyik kolléganőm példáján, hogy a citromlevet ne egyszerre adjátok a cukros tojáshoz, hanem néha ízlelgessétek, nehogy nagyon savanyú legyen. Én a citrom leve mellett egy fél narancs levét is beletettem, kihasználva még a narancsszezon örömeit :). Lassú tűzön kevergetve főzzük sűrűre a krémet, majd a tűzről levéve keverjük a mascarponéhoz. Tegyük be a hűtőbe, hogy szilárduljon.


A kevergetés fontos, hogy állandó legyen, mert nekem karamellizálódott a cukor egy része az edény alján...kétségkívül finom volt az odasült cukor, de nem biztos, hogy mindenki értékeli a karamelldarabokat a lágy krémben :).

Ha már megfelel a krém állaga, már csak a kenegetés és a tekerés van hátra:

Itt-ott látszik a karamell is :)


Jó étvágyat!


Nagyon egyszerű és gyors sütemény, egy óra alatt bőven kész voltam vele. Remélem tetszett a recept és ha lesz kedvetek/időtök, akkor kipróbáljátok :)

Szép estét, 
Réka

8 megjegyzés:

  1. Jól hangzik, és nagyon gusztán néz ki... =) Egyszer kipróbálom. =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá :) remélem tetszik majd az eredmény. Nálunk akkora sikere volt, hogy reggel Édesapa kérdezte, hogy ugye ma is sütök. Nem tudtam nemet mondani, így kettő tekercs is készült...hát igen, néha a szülőket is kényeztetni kell :)

      Törlés
  2. óóóóóóó, bár ehetnék ilyet:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy milyen okból kifolyólag nem ehetsz ilyen sütit, de ha fogyókúra van a dologban, akkor egy szelet süti 222 kcal, az újság szerint :).

      Törlés