2013. március 4., hétfő

30 tény rólam

Sziasztok!

Felbuzdulva a több blogon olvasott összeállításokon, úgy döntöttem, hogy én is megosztok Veletek néhány dolgot magamról, amit nem biztos, hogy tudtok rólam :)

1. Világ életemben humán beállítottságú voltam, az, hogy mégis a mérnöklétet választottam, a BME által szervezett tábornak volt köszönhető. Rengeteg okos és tehetséges ifjú vegyészmérnök-palántával találkoztam, akik értelmet adtak a természettudományoknak. Meggyőződésem, hogy már az általános iskoláknak is feladata lenne, hogy szerethetővé tegyék ezeket a tárgyakat.
2. Persze a táborban megismert két évvel idősebb kedves fiú sikeres felvételije az említett szakra, is rátett egy lapáttal, hogy mérnök akarjak lenni.
3. Amikor eljött az egyetemi jelentkezés ideje, noha a szak megmaradt, a cél már Veszprém volt, ahová együtt jelentkeztünk a Szerelmemmel :) Ahogy Mama mondani szokta, a fiúk jönnek-mennek, mint a busz, az egyikről le, a másikra fel...
4. ...De ebben az esetben tévedt: idén június 20-án már a 8. évfordulónkat ünnepeljük majd.
5. Sok lánnyal ellentétben az én álomesküvőm egy házasságkötő teremben a párommal és a szűk kis családunkkal zajlik le. Semmi felhajtás, ismeretlen ismerősök hada, stb.

6. Amikor befejeztem a sulit, megfogadtam, hogy soha többet tanulás. Erre augusztusban beiratkoztam az új szakomra...
7. ...és bár nagyon jól hangzik, hogy mérnök vagyok, és szeretem is munkám, a minőségügyet (az új szakomat) valahogy közelebb érzem már most magamhoz.

8. Nincsenek nagyratörő vágyaim, egyszerű, nyugis életet szeretnék a párommal és a majdani kiccsaládunkkal.

9. Menthetetlenül szerelembe tudok esni városokba. Tata és Veszprém a szívem csücskei, azért is mert rengeteg élmény, barátságok, szerelmek(szerelem) fűznek hozzájuk.
10. London is egy ilyen hely, és bár csak 8 napot voltam ott 2004-ben, még mindig sokszor megjelenik álmomban, és ha lehetőségem lenne rá, azonnal költöznék :) Szó nélkül. Most.
11. Az egyetlen város, ami sehogy sem akar közel kerülni hozzám, a szülővárosom, Esztergom.
12. A giminek hála, rengeteg olyan helyen voltam, ahová nem juthattam volna el (London, Párizs, Svájc-Genf, Zürich, Luzern, Bern, Erdély)

13. Mindig is imádtam futni, azért mert egyszerűen jó és kikapcsol.
14. Kedvenc téli sportom a síelés.
15. Az egyetemen rengeteg sportot kipróbáltam. Jártam többek közt kosárlabdázni, röpizni, tollasozni, taekwondóra, az aerobic rengeteg változatára (alakformáló, boksz, dance).
16. Mindezek ellenére felszedtem jópár kilót az egyetemen, ami már annyira elviselhetetlen volt számomra, hogy tavaly 12 kg-ot sikerült leadnom. 
17. Az új kedvencem a zumba, noha ritmusérzékem...hogy is mondjam...soha nem volt nem a legjobb.

18. Nagyon szeretem a musicaleket.
19. Imádok sütni.
20. A kedvenc sütim a mignon, amit még soha nem sütöttem.
21. A teát és a kávét is ízesítés nélkül, önmagukban iszom.

22. Nehezen barátkozom, nehezen nyitok az emberek felé.
23. Nem szeretek nevetni, és nem azért, mert búsPandakomor vagyok, hanem mert nagyon idétlen a fejem olyankor.
24. Én vagyok a magammal szembeni örök elégedetlen.
25. 25 éves vagyok.
26. Régebben elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy nő képes magassarkúban letipegni az életét, ma már az a fura, hogy korábban ez miért volt olyan fura :)
27. Imádom a szoknyákat.
28. Mániákus emlékgyűjtögető vagyok.
29. Igyekszem környezettudatosabban élni és erre ösztönözni a családomat is.
30. Ha összeköltözünk a barátommal, megígérte, hogy lehet egy cukormókusom:






5 megjegyzés:

  1. de cukrok ezek a cukormókusok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ^^ Imádom a kis gülü szemeiket, meg a lábacskáikat.

      Törlés
  2. Ó, de édesek a mókik :-) Amúgy nekem pont Esztergom az egyik kedvenc vérosom, és Tata nem annyira szimpi, bár így, hogy hat éve itt dolgozom, azért kezdünk összemelegedni. Esztergomban pedig a kálváriadomb az egyik kedvencem, megy a másik dombon a sok-sok mesebeli miniház :-) Londonban még nem jártam, de tervben van, Szabadka és Palics, ahova visszajárok álmomban, valamint Toronto és Ottawa, pedig arrafelé már NAGYON régen volam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze vannak Esztergomnak is szép részei, bár a város igazán a túloldalról, Párkányból szép, szerintem ^^. Szerintem nagyon jó, hogy vannak olyan helyek, ahová szívesen visszatérnénk, jó visszagondolni rájuk :)

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés