2012. november 2., péntek

Filces tus - teszt

Sziasztok!

Ennek a bejegyzésnek is nehézkesen lett meg a címe. Elsőnek ezt terveztem: Essence Cherry Blossom Girl filces tus teszt...na mondom ez hosszú lesz... Azután ezzel próbálkoztam: Kétvégű filces szemhéjtus teszt...még ez sem volt az igazi, végül leegyszerűsítettem filces tus tesztre...Most mondjátok, hogy nem vagyok kreatív :).

Ahogy már említettem az előző szerzeményes bejegyzésemben, Bia blogsalején vásároltam meg a fentebb nevezett Cherry Blossom Girl szemhéjtust. 
Eddig még nem próbálkoztam tusokkal, inkább szemceruzás vagyok, de elérkezettnek láttam az időt, hogy a sminkelés, a sminkeszközök újabb szintjeit is kitapasztaljam ^^. Már az első használat után tudtam, hogy ez egy tartalmas kis barátság lesz, hiszen 10 órát gond nélkül fennmarad. Mivel az említett 10 órát nem tudom dokumentálni - több okból is, mint például, hogy nézne ki ha munka közben a szememet fotózgatnám, a másik, hogy nem is lehet fényképezni a cégnél --- Milyen titkos helyen dolgozom, ugyeee :)?

Így azt csináltam, hogy múlt hétvégén feltettem a szememre is és a praclimra is, amelyen kísérletezgettem kicsit (a szakmai ártalom, ugyebár...) és meg is örökítettem Nektek az eredményt.

Az alapállapot:

Bal oldalon alappal, jobb oldalon alap nélkül. Vastag vége kétszer, vékony vég is kétszer. Nekem alap nélkül jobban tetszik, szerintem szebb fekete.


A tus vékony felével húzott tusvonal:


A vastaggal:


Van még mit gyakorolnom, de azért szerintem egyik vonal sem lett rossz. (Bár zárójelben megjegyzem a kis cicafarkam nagyon buta lett, még jó, hogy csak otthon próbálkoztam vele :))

Általában a vékonyabb végét használom, a vastaggal még barátkoznom kell.

Körülbelül fél óra elteltével az alkaromon lévő mintákat erős dörzsölésnek tettem ki, aminek ez lett az eredménye:


Megkoptak ugyan a színek, de a helyükön maradtak. Engem itt is az alap nélkül használt oldal győzött meg jobban.

Következő lépésként lemostam őket.


Látszik, hogy nagyon ragaszkodóak. Mindezt ugye egy órán belül teszteltem, azért 10 óra elteltével könnyebben lejön minden smink, így a tussal sem kell sokat bíbelődni, nem kell sokat dörzsölni. Nem lesz piros a bőr.

Összességében nekem nagyon bevált ez a tus. Könnyű használni, egyszerű vonalat húzni vele, jól pigmentált, erőteljes fekete. Én általában összekenem vele az ujjamat, ne kérdezzétek hogyan, ezt érdemes rögtön lemosni, mert utána dörzsölni kell. Első tusnak mindenképpen megteszi, bátran ajánlom, hiszen véleményem szerint nagyon tartós, egy bulit is biztos átvészel, de egy munkanapot mindenképpen.

Az ára 990 Ft, ami egyáltalán nem sok, tekintve, hogy egy áráért lényegében két tust kap az ember.
Ha pontoznom kéne, akkor én 5-ből bizony 5 pontot adnék neki.

Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzésemet. Kellemes hosszú hétvégét kívánok Nektek :)
Réka

2 megjegyzés:

  1. Hihetetlen, hogy ennyi időt kibír rajtad...Rólam 3-4-5 óra elteltével lefolyt. Bár lehet, hogy az időjárás is közrejátszott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én teljes mértékben elégedett vagyok vele, örülök, hogy nekem bevált :)

      Törlés