2014. december 21., vasárnap

Apró örömök a héten #26

A hetem az egyik legjobb volt az évben, hiszen K.  végig nálunk volt. Ugyan én dolgoztam, mégis a tudat, hogy ő otthon vár, sokkal elviselhetőbbé tette a 8 órákat. 

♥Szuper 2 az 1-ben szövetkabát K-nak karácsonyra
♥Tegnap sikerült minden ajándékot beszereznünk, úgy érzem csupa hasznos holmit kap a család
♥Magamat is megleptem egy-két kívánságlistás könyvvel
♥Laboros karácsony, a főni rövid, de elismerő beszédével, kapucsínótortával és almás kölyökpezsgővel :-)
♥Cuki cicanacis pizsama tőlem magamnak
♥Tegnapi sokszínű naplemente
♥Sajtos-baconös stangli a Tescóból, egyszerűen imádjuk

Pizsi <3
Jókat olvastam erről a könyvről - szeretem a rejtélyket
A másik könyv Ken Follettől katedrális, de az még a szállítócégnél pihen :-)
Várják már a Szentestét


Hogy telt a hetetek? Dolgoztatok vagy már otthon készültetek az ünnepekre?

Legyen szép vasárnapotok :-)
Réka

2014. december 19., péntek

Last minute ajándékötletek

Idén (is) az utolsó pillanatra marad az ajándékok megvásárlása - holnap nyakunkba vesszük K-val Veszprémet és beszerezzük az ajándékokat. Azoknak, akik szintén az utolsó napokra hagyják a vásárlást, szeretnék néhány tippet adni.

Múlt hét szombaton segítettem Anyunak megvenni az ajándékokat, illetve a karácsony egyéb kellékeit, és közben akadtam rá ezekre az aranyos teamécses-tartókra a Jyskben:



A három tartó egy csomagban volt, ha jól emlékszem 1200 Ft-ba kerültek. Nagyon hangulatosak, én még múlt héten fel is avattam őket :) Szuper ajándék lehet testvérnek, unokatestvérnek, anyunak. Mi is vettünk egy készletet unokatesómnak.

Kikbe is betértünk, ahol erről a kávés tálcáról (630 Ft) azonnal eszembe jutottak a barátaink, akik nagy kávésok, így remélem örülnek majd ennek a kis apróságnak (mivel mi is azok vagyunk, otthonra is vettem egyet :))



A tálca mellé kávéscsésze-készletet vagy kávét is ajándékozhattok. Én imádom a Frei-kávékat, ezért le is csaptam ezekre a különleges kávékra a Lidl-ben (1199 Ft). Négy-öt féle kávé is van a szupermarket polcain, az íz-intenzitás skála segít eldönteni, hogy a kiszemelt kávé megfelel-e az ajándékozott ízlésének. A kávék szemesek, így akár egy kávédaráló is kerülhet a csomagba.
Apukáknak, nagypapáknak, kávé-fan testvéreknek, barátoknak ajánlom.

A Kikben mindig találok apró szépségeket, amikben a leendő  otthonunk díszeit látom. Ez a kis tál is instant szerelem volt (630 Ft), potpurival és gyertyával "tálalva" ízléses ajándék lehet nagymamáknak, anyukáknak, barátnőknek.


Remélem tudtam egy-két hasznos ötletet adni!

Megvettetek/elkészítettek már minden ajándékot? Ha a vásárlás még hátra van, tudjátok mivel lepitek meg a szeretteiteket vagy lista nélkül indultok majd el?

Legyen szép estétek, köszönöm, hogy benéztetek hozzám.

Réka

2014. december 14., vasárnap

A várva várt iherb csomag és egyéb apró örömök

A cím beszédes, ugyanis december 11-én, pontosan egy hónappal a megrendelés után, megérkezett az iherbes csomagom. November 28-ától olyan voltam, mint egy kisgyerek, aki a Mikulást várja: hazaérve a munkából mindig az volt a kérdésem, hogy ugye jött csomagom. Illetve barátnőm a falu postáján dolgozik, így rendszeresen zaklattam őt is a kérdéssel, sőt Apát is ráállítottam a dologra, mert ha a faluban járt, mindig be kellett mennie a postára érdeklődni, szegényről nem tudom mit gondolhattak már a hírvörkerek (minden üzletben magunk közt így hívjuk K-val a bolt alkalmazottait /here worker/). December elején már meglehetősen frusztrált voltam, és éppen úgy, mint amikor az embernek valami egészségügyi (vélt/valós) problémája van, az internet segítségét kértem, aminek az lett az eredménye, hogy magamban már elbúcsúztattam a kis csomagomat. Végül azért olyan hozzászólásokat is olvastam egy fórumon, hogy előfordul, hogy kering egy darabig a postán a csomag és később érkezik meg, mint kellene, így bennem volt, hogy talán mégis megkapom.

Megszállottnak tűnhetek az előbbiek alapján, de ez volt az első iherb rendelésem és régen vágyott termékek voltak egytől egyig a csomagban. A legolcsóbb postázási módot választottam, így nem volt nyomkövetési számom, de úgy voltam vele, hogy a legkisebb csomagok is megérkeznek Kínából, miért ne érkezne meg egy csomag  zökkenőmentesen Amerikából?

A hosszas bevezető után természetesen az újdonsült termékeimet is megmutatom:


Novemberben volt egy szuper akció, ami keretein belül a Real Techniques és E.l.f termékek 20%-kal olcsóbbak voltak. Nem hagyhattam ki a lehetőséget, mert már régóta szerettem volna kipróbálni a Real Techniques termékeit, valamint az Elf ajakradírját.


Az RT Duo Fiber ecseteie esett a választásom. Olyan ecseteket kerestem, amilyenek még nincsenek a gyűjteményemben, végül a RT csomagok közül ebben találtam olyat, amivel még nem rendelkezem: egy kontúrecsetet.
Az ecsetek egy csinos kis dobozban érkeztek, ami már magában ad egy kis luxus érzetet.


Az ecsetek meglehetősen "szellősek", használni még nem használtam egyiket sem, de remélem ki tudom majd használni őket.


Általában kézzel dolgozom el az arcomon az alapozót vagy BB krémet, de már régen ki szerettem volna próbálni a sminkszivacsot, ezért tettem be a virtuális kosaramba ezt a már-már ikonikus darabot.


Az elf ajakradírja egyik kedvenc youtubosomnál keltette fel az érdeklődésem. Gondoltam a -20% jó indok arra, hogy végre én is kipróbáljam, Azt hiszem elsőre kicsit túlzásba estem a radírozással, mert eléggé feljött a vékony bőr az ajkaimon és nem is tudtam szépen felvinni utána a rúzst. Legközelebb óvatosabban próbálkozom vele.



Az ajakradír kialakítása és használata ugyanolyan, mint egy rúzsé, ezért is tetszett meg.



A Thayers tonik is nagyon jó áron volt, illetve hallottam vagy olvastam már róla és egy-egy flakon tonik mindig jól jön. A csipkebogyóolaj jótékony hatásairól PAncsinál olvashattok bővebben, elérkezettnek láttam az időt, hogy végre én is kipróbáljam, milyen hatással van az arcbőrömre.

A bejegyzés végére összegyűjtöttem ismét néhány apró örömömet is:

♥  Céges évértékelő színházi előadással összekötve
♥  Végre K. is találkozott a kollégáimmal és mindketten pozitív élményekkel gazdagodtunk
♥  Új ruha és táska a jeles alkalomra
♥  Anyától is kaptam egy kistáskát ugyanerre az alkalomra:)


A ruha mintája
Ezzel a kis piros táskával lepett meg Anya

♥ Mikulás ajándék az angoltanáromtól
♥ Teakanne teák
♥ Karácsonyi vásárlás Anyuval és végre találtunk neki egy nagyon csinos téli kabátot <3
♥ Elkészült az Ibizám (szegény elég sokat "betegeskedett" az utóbbi hetekben)
♥ Ma K. mamájának 75. szülinapját ünnepeltük, meglepetés volt neki, hogy az egész család megjelent az étteremben

Egy kis szelfi az étterembe menet (úúú, lehet kellően hosszú lesz a hajam az esküvőnkre :))
♥ Végre találkoztam másik sógornőmmel is :)
♥ Sütöttem paleo (ugyan kicsit csaltam, mert nádcukrot tettem bele stevia helyett) sütit egyik ismerősömnek, aki lisztérzékeny


Nektek hogy telt a hetetek? Rendeltetek már iherbről? Van RT/elf terméketek?

Szép estét Lányok, köszönöm, hogy ma is benéztetk hozzám!
Réka

2014. december 8., hétfő

Novemberi vásárlásaim

Novemberben igyekeztem körültekintően költekezni. Ügyesen elkerültem a boltokat, azonban a webshopok akarva akaratlanul a szemem elé kerültek, bár azért ezeken a felületeken is próbáltam olyan dolgokat vásárolni, amire igazán szükségem van. November elején értesültem az iherb akciójáról, ami keretein belül a Real Techniques és E.L.F. termékeket 20%-kal olcsóbban lehetett megvásárolni. Még várom a november 11-én leadott rendelésem, kicsit csalódott vagyok, hogy a megígért két hetet nem tudták tartani , de nagyon bízom benne, hogy hamarosan kézhez kaphatom az első csomagom tőlük. 

Az iherb csomag késlekedését némiképp enyhítette két másik csomag érkezése. Rendeltem ismét az iparfümériától, valamint elérkezettnek láttam az időt, hogy én is kipróbáljam a Paula's Choice márka néhány termékét. 


A La Roche-Posay érzékeny fejbőrre való Kerium samponját lassan egy éve használom. Használatával sikerült kitolnom a hajmosást 1-2 napról 2-3 (néha 4) napra, ami nagy szó az én gyorsan zsírosodó vékonyszálú hajamnál. Gyógyszertárakban is kapható a sampon, azonban ezzel a 400 ml-es kiszereléssel én csak az iparfümérián találkoztam. Az ára nagyon kedvező, ha a 200 ml-es patikai kiszerelés árához viszonyítjuk. 


Mivel az iparfüméria 990 Ft-os szállítási költséget számol fel, mindig több terméket vásárolok tőlük. A Schwarzkopf BC OIL Miracle hajolajának mintája az októberi Pixiboxban lapult. Elsőre nagyon visszataszítónak éreztem az olaj illatát, hetekig nem is nyúltam hozzá. Aztán elfogyott az avonos olajam, így jobb híján maradt a BC minta. Az első használat óta nem tudok betelni vele: csodálatosan puhává varázsolja a hajam, érezhetően megkönnyíti a kifésülést és nem marad utána zsíros érzetű a hajam. Tehát nagyon pozitív csalódás volt a termék, így nem volt kérdés, hogy megveszem-e a 100 ml-es kiszerelést.

A Paula's Choice weboldalán mintákat vettem. Meglehetősen drágák a teljes kiszerelésű krémek, így elsőre inkább szerettem volna próbát tenni egy-két szimpatikus termékkel és ha valamelyik nagyon beválna, már nyugodt(abb) szívvel adnám ki a pénzt érte.
Az iparfümeriától kapott minta termék is erre a képre került (Goldwell 10 ml-es samponminta)
Kétféle szérumot - Resist Intensive Wrinkle-Repair Retinol Serum és Resist Super Antioxidant Concentrate Serum, egy nappali arckrémet - Skin balancing Ultra-Sheer Daily Defense és egy deluxe mintás hidratálót ( Resist Barrier Repair Moisturizer) vettem.

A szérumok közül az elsőt használtam már háromszor, főleg a homlokomra, mert itt már látható jelei vannak a koromnak. Szép puha lesz tőle reggelre a bőröm, de a felkenés után mintha kicsit szárítaná a homlokomat. Az 1 ml-es mintából nagyjából még egy használatra elegendő szérum maradt, ha elfogy, kipróbálom a másik szérumot is, hátha annál elmarad a szárító érzés és csak a pozitív hatások maradnak.

A nappali arckrém teszi a dolgát, gyorsan beissza a bőröm, de igazából nem érzek különbséget közte és az Olay nappali krémem közt.

Ugyanez a helyzet a hidratálóval is, érzésre ugyanolyan mint a jól bevált LRP Hydreane Legere krémem.


Természetesen még tesztelem majd a PCh krémeket, de úgy érzem, annyival nem jobbak, mint a megszokott kis krémeim, hogy érdemes lenne értük magasabb összeget fizetni. Szérumot korábban az Avontól használtam, de egy idő után besokallt tőle az arcbőröm. Remélem a PCh szérumokkal nem ez lesz a helyzet, mert jól jönne a bőrömnek egy kis plusz ápolás és egy kis megelőzés.

Használjátok valamelyik terméket a felsoroltak közül? 

Köszönöm, hogy ma is benéztetek a blogra, legyen szép estétek!
Réka

2014. december 7., vasárnap

Apró örömök #24 és Minta Mánia - 2. Kockás/pulcsi

Sajnos ismét késve tudtam elkészíteni a Minta Mánia kihívásra az aktuális - kockás/pulcsi - manikűrt, mert a héten minden nap este hat után értem haza, így sem a fények, sem a hangulatom nem volt ideális a lakkozáshoz.

Mivel az Apró örömökkel is csúszásban vagyok (pedig azért történnek jó dolgok), a manikűr bemutatása előtt szót ejtek egy-két örömteli apróságról, amik az elmúlt hetekben történtek:

♥  Unokatesóm harmincadik születésnapjával egybekötött lakásszemlét tartottunk
♥ Meglátogattam másik Unokatesómékat is, megnéztem a lakásukat és finom sonkás-sajtos masnitésztát vacsoráztunk
♥ Mézeskalács-díszítéssel egybekötött autószemle (egy ismerősöm vett új autót és meglátogatott minket, mi pedig befogtuk díszíteni :))
♥ Ajándék Mikulás egyik kollégámtól
♥ Budapesti "kiruccanás" egy fontos és hatalmas dolog miatt ♥
♥ Találkoztam K. öccsének barátnőjével, végre :)
♥ Ajándék névnapi libuska barátnőmtől, olyan cuki
♥ ChocoMe rendelés karácsonyi ajándékok gyanánt
♥ Rubint Réka edzés Dorogon, körülbelül kétszáz másik lelkes leányzóval, hatalmas energialöket volt




Ezután pedig jöjjön a kihívásra készített manikűröm. Díszítőcsík segítségével igyekeztem kialakítani a kockákat, pontosabban négyzeteket. Amint látszik, több-kevesebb sikerrel. Hiába hagytam egy egész éjszakán át száradni a fehér réteget, mégsem lett a legszebb a végeredmény. Maradjunk annyiban, hogy a díszítőcsíkozás még mindig nem az erősségem.






Használt lakkok:


Paese körömerősítő lakk - ezt használtam most alapként
Rimmel 60 seconds - Deliciously dark
Flormar True Color 012

Nagyon szeretem a 60 seconds lakkokat és imádom a sötétlila lakk színét, azonban egyáltalán nem vagyok elégedett a száradási idejével. A 60 másodpercet persze nem vettem komolyan, de lefekvés előtt bőven egy órával lakkoztam, mégis reggelre belealudtam a párnát a lakkba. A Flormar lakk viszont szépen teljesített, ugyanúgy két rétegben használtam, mint a lilát, viszont párnanyom nem maradt a kész lakkozásban. Fura egyébként, hogy ennyire nem száradt meg a Rimmel, mert van még lakkom ebből a vonalból, de azoknál nem emlékszem ilyen problémára.

Tetszik az elkészített manikűr? Szoktatok díszítőcsíkot használni körömdíszítéshez?

Legyen szép vasárnap délutánotok! Köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
Réka


2014. november 30., vasárnap

MintaMánia - 1. Rózsás-virágos

Nagyon megtetszett Timi mintás kihívása, azonban szerdára nem sikerült elkészítenem a tervezett manikűrt, ezért magamban már le is mondtam a kihívásban való részvételről. Ma reggel azonban az utolsó őszi, kissé hűvös reggel meghozta a kedvem az alkotáshoz. Szerencsére a fények is viszonylag jók voltak, így gyorsan kiköltöztem az emeleti "gardróbszoba"(1) ablakába és igyekeztem több szögből megörökíteni az elkészült rózsás manikűrt:



Korábban is készítettem már hasonló manikűrt, azonban most a színeken változtattam és igyekeztem az ősz hangulatát idéző színekkel játszani. Miután a reggeli teám után nyúltam és kezembe került az új (muffinos) bögrém, amit az angoltanáromtól kaptam névnapomra, úgy döntöttem, hogy a képek háttereként megörökítem őt is, mert remekül illik a manikűr hangulatához.



Érdekes módon a jobb kezemen szebben sikerültek a virágok, ezért most a bal kezem munkáját is nyugodt szívvel mutatom meg Nektek.



Sajnos az elmúlt években nem olvasok annyit, amennyit szeretnék. A Gergő és az Álomfogókat tavaly karácsonyra kaptam Tesómtól, mert Szilvinél (2), a Mesevilágom blog írójánál, olvasottak alapján nagyon megtetszett a könyv. Körülbelül két hete kezdtem olvasni a regényt, aminek története magába szippantott és csak úgy falom a sorokat. Alapjában véve nem szeretem a varázslós, boszorkányos meséket, de ez a könyv annyira varázslatos világba repít, és olyan szerethető karaktereket vonultat fel, hogy nem lehet nem szeretni a történetet. Amiért külön nagyon hálás vagyok az írónak, hogy a magyar ősök is helyet kaptak a műben és a könyv nyelvezete is kifogástalan és nagyon választékos. Hihetetlen felüdülés, ha az ember ilyen különleges könyvet olvashat.



Nem tartom kizártnak, hogy hamarosan egy könyv, vagy könyvillusztráció inspirálta manikűr is helyet kap majd a blogon.

Használt lakkok:


A körömlakk-készletem nagy szelektáláson esett át és a manikűr elkészítése előtt realizálódott bennem, hogy nincs zöld lakkom, de nem keseredtem el: kevertem magamnak egy kis zöldet.

Hogy tetszik az elkészített manikűr? Milyen könyvet olvastok éppen? A Gergő és az Álomfogókat olvastátok már?

Köszönöm, hogy benéztetek ma is hozzám, legyen gyönyörű napotok.

Réka

(1)  Ez az a szoba a házban, ami már minden volt: konyha, hálószoba, a frissen mosott ruhák szobája és most az a helyiség, ahol szinte mindenkinek van egy szekrénye a ruháinak, így lett gardróbszoba
(2) Szilvi ha olvasod a bejegyzést, megköszönném ha belinkelnéd a könyvajánlód, mert sajnos én most nem leltem rá a blogodon.

2014. november 25., kedd

Manikűrvadász #13



Kicsit megkésve, de hozom a Manikűrvadászra, méghozzá a 13. Manikűrvadászra készített lakkozásom. A Manikűrvadászról Isabellánál olvashattok részletesen, Ő a kiötlője és lelkes összefogója a kezdeményezésnek. A házigazda ebben a fordulóban Andi volt és akitől most manit választottam az Zsóka, akinek azért is örültem annyira, mert a 12. fordulóban ő vadászott tőlem :)

Zsóka igazán gyönyörű manikűröket készít és nagyon különleges lakkokkal dolgozik. Sajnos nekem nincs körömnyomdalemezem (nyomdám van, de még nem használtam sosem), így egy olyan manikűrt kerestem, amit én is könnyedén el tudok készíteni. 



A színeket magamra igazítottam, de lényegében tartottam az alapkoncepciót:





Sajnos már csak esti/vakus képeket tudtam készíteni, úgyhogy ezért elnézést kérek, de semmiképpen sem akartam kimaradni a fordulóból.

Használt lakkok: 
alapszín : Max Factor - candy rose
kisujj, középső ujj: Max Factor - burgundy crush
mutatóujj: Essie- Bahama Mama
gyűrűsujj, nagyujj: Golden Rose - 34 (Rich Color)

A többiek munkái:



Réka