2013. augusztus 5., hétfő

Matt gyönyör a négyzeten

Sziasztok Lányok!

Az újabb eltűnésemre kifogásom nincs, magyarázkodás helyett megmutatom az új rúzsaimat, amiket múlt héten a Rossmann 25%-os Rimmel akciójának keretein belül szereztem be. Még tavaly nyáron barátnőmmel vásárolgattunk kicsit és ő akkor lecsapott az utolsó kifutó matt piros Catrice rúzsra. Már akkor tudtam, hogy nekem is kell valami hasonló, mert ad 1. nagyon jól állt neki, ad 2. imádom a piros rúzsokat :). A hónapok múlásával végül feledésbe merült a piros csoda, aztán Utcazenén az említett rúzst viselte Sz. és én ismét tudtam, hogy kell egy ilyen rúzs. Tehát nem volt kérdés, hogy amikor megláttam a Rimmel állványon a 111-es Kiss of life rúzst a Lasting Finish Kate Matte kollekcióból, azonnal landolt is a kosaramban. Mellé szegődött 109-es számot viselő /Rossetto/  kollégája is, így egyből két matt árnyalat boldog tulaja lettem:

 

1

 2

 3

 4

A csomagolás masszív műanyag, csakúgy mint a már kipróbált és kedvelt Rimmel rúzsomnál (Guest List), viszont engem ezzel a pirossal duplán megvettek (mint azt láthatjátok :)). Kate aláírása már csak hab a tortán, nekem a fekete és piros együtt örök kedvenceim. 4 g rúzst tartalmaz a kis tégely, ennyit kapunk teljes áron 1199 Ft-ért. Nem mondom, hogy nem adnék ki érte ennyit, de azért mégiscsak jobb a lelkemnek, hogy 25%-kal kedvezményesebb áron jutottam hozzájuk.

12Színminták vaku nélkül és vakuval

Mindkét szín iránt abszolút rajongást érzek, mind a korall, mind a piros hozzám közel álló árnyalatok. A mattság nekem új dolog rúzsok terén, de nagyon tetszik. Tartósságban jobbak, mint fényes társaik, úgyhogy az elmúlt pár napban csak ezt a két színt használtam. A piroshoz mindenképpen dukál szájceruza (bár ez nem csak a matt élénk rúzsokra igaz :))  - azt azért hozzáteszem, hogy én most nem használtam, de ha kimegyek az utcára természetesen előtte kontúrozok.

10

8

Szeretitek a matt rúzsokat? Ezeket a rúzsokat ismeritek/használjátok?

Köszönöm, hogy benéztetek hozzám, szép estét!

Réka

7 megjegyzés:

  1. Ezek isteniek!!! Kár, hogy nem tudtam az akcióról előbb, épp két hete vettem meg a második 109-esemet, és a 111-es is itt várakozik a szekrényben, lehet holnap fel is avatom. :) Nagyon jók ezek a rúzsok, remélem sokáig maradnak a polcokon! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, mert biztos sokat használom majd őket a közeljövőben :)

      Törlés
  2. húú de szép rúzsok de a legjobb a világosabb szín! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ˘˘ nekem a piros tetszik jobban, de csak azért mert pirosfanatikus vagyok :)

      Törlés
  3. Bakker ez a világosabb mennyire szép *-*
    Én annyira szeretném a matt rúzsokat, de hát ismered a véleményem, hogy a legapróbb bőrhibát is felnagyítja, és nekem sosem tökéletes a szám, így általában inkább hanyagolom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem most egészen rendben van a szám, úgyhogy elég gyakran fogom mostanában használni :)

      Törlés