2013. június 30., vasárnap

Díjat kaptam

Sziasztok Lányok!

Még a hónap közepén Panka volt olyan kedves és megajándékozott egy díjjal, amit itt is szeretnék megköszönni.

Szabályok:

1. Tedd ki a képet!
Dj2_thumb2
2. Írj 11 dolgot magadról!

1. Aki a számomra a világon legfontosabb és az egyik biztos pont az életemben (a családom a másik) a párom. Akire immár nyolc éve számíthatok, jóban és rosszban, sajnos mostanában inkább a rosszban, de ilyenkor tudatosodik bennem igazán, hogy mennyire mázlista vagyok, hogy Ő van nekem.
2. Soha nem sminkeltem magam igazán, sőt ha egy alkalomra bonyolultabb sminket kell elkészíteni, előtte már napokkal elkezdem tervezni, hogy mit hogyan fogok csinálni.
3. Az előző pontból adódik, hogy nem vagyok nagy sminktermék-gyűjtő. Általában mindenből egy-két bevált termékem van. Kivételt képeznek ez alól a rúzsok, amiket nagyon szeretek, viszont április óta nem vettem teljes kiszerelésű rúzst sem (csak egy avonos rúzsmintát :)).

100_7985

4. A körömlakkok iránti vonzalmam régről ered, minden egyes darabomat nagy becsben tartom, ezektől már lényegesen nehezebb szívvel válok meg, mint a sminktermékeimtől.
5. Soha nem voltam sportos, az egyetemen viszont sok sportba belekóstoltam: röplabda, kosárlabda, tollas, aerobic, box aerobic, dance aerobic és pilates szerepelnek a listán. Ami leginkább nekem való volt az a konditerem, ahová négy hónapig hetente háromszor jártam. Hamar látványos eredményt értem el, hiszen amíg a második héten az 500 méter futás is kikészített, a negyedik hónapra már a nyolc kilométer is ment.
6. Szeretek zumbázni és táncolni, annak ellenére, hogy nincs jó ritmusérzékem.
7. A “nézős” sportok közül a snookert, a síugrást és a curlinget szeretem a legjobban.
8. Szeretek a barátaimmal lenni, és habár nincsenek sokan és nem találkozunk sűrűn, minden egyes velük töltött perc kis ünnep az életemben és minden találkozás olyan, mintha el sem váltunk volna.
9. Imádok sátorozni, nyaranta többször előfordul, hogy csak kimegyünk páromék tanyájára és kinn alszunk egy éjszakát. Ilyenkor jó kikapcsolni és csak ketten lenni, messze mindentől és mindenki mástól.
10. Nagyon szeretek sütni és persze a sütiket enni is szeretem.
11. Hobbim az üvegfestés, már minden szerettemnek készítettem személyre szóló bögrét. A figurákat szabad kézzel rajzolom meg a sablonpapírra, és ugyan magamtól nem tudok szépen rajzolni, de ha előttem van a figura, azt könnyedén papírra tudom vetni.

100_5996 100_5258
100_6000Egyik karácsonyra ezeket a bögréket készítettem magunknak <3

3. 11 kérdés, amit Panka tett fel:

1. Melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni? - Egyértelműen a szempillaspirál. Ez az a termék, ami elég, hogy “rajtam van” és sokkal magabiztosabban lépek ki az utcára.
2. Mit szeretsz és mit nem szeretsz magadon? – Az szemeimet, sokan mondták már, hogy őzikés :) Az, hogy mit nem szeretek magamon hosszabb lista lenne, de mondjuk úgy, hogy mára már elfogadtam magamnak olyannak, amilyen vagyok. Persze lehetnék szebb vagy vékonyabb, de én ilyen vagyok, így fogadtak el, így én is jó vagyok magamnak.
3. Melyik a kedvenc filmed? – Hirtelen nem is tudom. Legutóbb az Argo-akció tetszett nagyon, inkább a sorozatokat részesítem előnyben. Mostanában Trónok harca, V, Pretty Little Liars és Gyilkos elmék vannak a porondon, de a Simpson család 23 évadján is már túlvagyunk K-val.
4. Melyik országba szeretnél egyszer eljutni és miért? – Anglia. Egyértelmű. Voltam 9 éve Londonban, ami nagy hatással volt rám, gyönyörű város.
5. Minek a hatására kezdtél el blogot írni? – Tavaly június körül kezdtem blogokat olvasni és hamar rájöttem, hogy ezt én is szívesen csinálnám.
6. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre? – könyv, valami jó vastag, keresztrejtvény (szintén méretesebb darab) és radíros végű ceruza.
7. Melyik a kedvenc évszakod? – nyár :) Egyszerű okból: napsütéééés :)
8. Van háziállatod? – Igen, van két kutyánk. Ha végre (nemsokára) összeköltözünk K-val, kapok cukormókusokat is :)
9. Milyen eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb? – Arra, hogy vegyészmérnök lettem.
10. Melyik az a házimunka, amit ki nem állhatsz? – Nem szeretek mosogatni, létezik egyáltalán valaki, aki szeret??
11. Kire nézel fel? – K-ra, azért mert olyan okos. Bármit kérdezek tőle, tudja a választ, nagyon művelt és az agya olyan, akár a szivacs. És volt az egyetemen egy professzorom, aki emberileg és “tanárilag” is csodálatos volt.

4. 11 kérdés és 11 ember, akinek felteszem ezeket/tovább adom a díjat:
1. Miért döntöttél úgy, hogy azt a szakmát választod amit választottál/választani fogsz?
2. Sorozatok vagy inkább filmek?
3. Mi kapcsol ki igazán?
4. Otthonülő vagy inkább aktív utazó/kirándul vagy?
5. Melyik a kedvenc könyved és miért?
6. Milyen tulajdonságodat tartod a legnagyobb előnyödnek?
7. Ki az a személy, aki inspirál?
8. A sminkek/körömlakkok iránti szereteted mikorra nyúlik vissza?
9. Van valami sminkterméked, amit újra és újra megvásárolsz?
10. Van testvéred?
11. Szeretsz sütni/főzni? Melyik az az étel, amit először készítettél egyedül?

És akiknek szeretném továbbadni a díjat ( a sorrend semmiféle rangsort nem követ):


Szép estét Lányok!
Réka

10 megjegyzés:

  1. Hát én most itten nagyon örülök, köszönöm szépen! Amúgy két embert is ismerek, aki szeret mosogatni, bár számomra is hihetetlen... A V-t pedig én is nagyon szeretem, de a 80-as évekbeli eredeti sem semmi, tiszta retroélmény, és más a sztori lényege :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs mit :) Nem is tudtam, hogy a V-nek van régi változata, na majd utánanézek :)

      Törlés
  2. Köszönöm szépen a díjat :):):)

    VálaszTörlés
  3. Én is köszönöm, ahogy Katynál, Nálad is itt válaszolnám meg a kérdéseid :]

    1. Miért döntöttél úgy, hogy azt a szakmát választod amit választottál/választani fogsz?
    Kiskoromban mindig leültem a kanapéra, a tesóm meg a földre, és úgy tévéztünk, hogy babráltam a hajával, cserébe aztán teleaggathattam mindenféle csattal és hajgumival, azt hiszem, már ott megérett a gondolat, hogy fodrász szeretnék majd lenni.

    2. Sorozatok vagy inkább filmek?
    Is-is, de mostanában inkább sorozatok.

    3. Mi kapcsol ki igazán?
    Semmi, úgy igazán kikapcsolni nem nagyon tudok, ami esetleg tompítja az agyalást, az a torna, a munka, ha van mit csinálni, meg a sütögetés.

    4. Otthonülő vagy inkább aktív utazó/kirándul vagy?
    Otthon aktívkodós. :]

    5. Melyik a kedvenc könyved és miért?
    A Kis Herceg, az volt az első kis könyv, amit elolvastam, és mert annyi igazság van benne, és remekül leírja a "fölnőtteket".

    6. Milyen tulajdonságodat tartod a legnagyobb előnyödnek?
    Most ide írhatnám, hogy nem szoktam késni vagy precíz vagyok, meg ilyenek, de talán a számomra legnagyobb előny, hogy mindig velem van a humorérzékem.

    7. Ki az a személy, aki inspirál?
    Általában így belebotlok csak az inspirációkba, vagy az adott hangulatom élem ki a kreatívkodásban.

    8. A sminkek/körömlakkok iránti szereteted mikorra nyúlik vissza?
    Huhh, mióta az eszemet tudom, imádom az ilyeneket, az ovis fényképeken látszik, hogy ki van lakkozva a körmöm, mindig elkunyeráltam a mama rúzsát, stb... :]

    9. Van valami sminkterméked, amit újra és újra megvásárolsz?
    Az avon CT fekete szemceruzája, évek óta mindig veszem, nem csak azt használom, de mindig legyen.

    10. Van testvéred?
    2 nővérem, egy 8 és egy 11 évvel idősebb.

    11. Szeretsz sütni/főzni? Melyik az az étel, amit először készítettél egyedül?
    Szeretek, bár csak azt szoktam, amit én szeretek, az meg nem olyan széles választék, meg igazából lusta vagyok csak magamnak külön nekiállni főzni.
    Hogy mit főztem először egyedül, fogalmam nincs, de gondolom valami csirkemelles dolog lehetett. :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kis herceget én is nagyon szeretem, tavaly nyáron olvastam újra kb 10 év után és még mindig szuper élmény volt. A humorérzék nagyon pozitív tulajdonság, sokszor nekem is jól jönne belőle :)

      Törlés
  4. Köszönöm szépen! :) Bár a díjat nem adom tovább, bejegyzésben válaszolok a te kérdéseidre is. :) (Pont most egészítem ki, mert már be volt időzítve.)

    VálaszTörlés
  5. Óóó csak most fedeztem fel, hogy továbbadtad nekem. Jajj nagyon szépen köszönöm, teljesen feldobtad az estémet ^-^ Bár én se adom tovább, de a kérdésekre tuti válaszolni fogok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit :) Várom a válaszaidat :)

      Törlés
  6. Juuuuuuuuuuuuhj köszönöm szépen!!!!!!!! Én is most fedeztem fel amikor olvasgattam a bejegyzéseid! Nagyon nagyon szépen köszönöm!
    Kitöltöttem és szombatra beidőzítettem, még egyszer köszönöm :))

    VálaszTörlés