2012. szeptember 1., szombat

Nail of the month

Sziasztok!

Ahogy azt az előző bejegyzésben már említettem Hajnal indított a blogján egy verseny, kihívást ha úgy tetszik, aminek most zárult le az első fordulója és én is a résztvevők között vagyok. Ha tetszik valamelyikünk alkotása itt vagy nálam is tudtok szavazni. De Ti is indulhattok a következő fordulóban, ha kedvet éreztek rá :) Ha több alkotás készül, akkor több munkája lesz a zsűrinek és nagyobb a kihívás is ^^. Úgyhogy bátran Lányok :) Szerintem ez egy nagyon jó lehetőség egymás munkáinak és blogjainak megismerésére.

a Rafflecopter giveaway

Az én alkotásomat a "Hervadó virágok, hulló falevelek" témában természetesen a saját blogomon is megnézhetitek, gondolom Rékus is majd felteszi az övét, szerintem mindketten jó munkát végeztünk, a döntés a Ti és a három tagú zsűri kezében van.





Igyekeztem minél inkább visszaadni a körmeimen az ősz közeledtét úgy, hogy azért még a nyár is visszaköszön. A kedvenc virágom a napraforgó három ujjamon is helyet kapott, ez jelképezi nálam a nyarat, de már az őszt is, hiszen a napsárga mellett barnás árnyalatban is pompázik. A gyűrűs és mutató ujjaimra már   "ősziesedő" faleveleket festettem.

Ha tetszik az alkotásom szavazattok rám :). Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzésem, további szép délutánt kívánok Nektek :)!
Réka

2 megjegyzés: