2013. szeptember 2., hétfő

Nyárvégi torta

Sziasztok Lányok!

Nagyon régen volt már sütis bejegyzés, ami nem jelenti azt, hogy nem sütök, csak általában ismertebb recepteket készítek el. Mára egy szedres-mascarponés tortát hoztam, amit múlt vasárnap készítettem a családnak.


A krém ötlete úgy született meg a fejemben, hogy még nyár elején, az eperszezon kellős közepén, volt otthon egy lejáratához közelgő mascarpone és ott volt a sok fincsi eper, gondoltam, miért is ne lehetne belőlük valami finomság.

A krém hozzávalói:
  • egy doboz mascarpone (250 g)
  • egy (nagy) doboz habtejszín
  • habfixáló/tortazselé/expressz tortazselé
  • gyümölcs ízlés szerint
  • cukor ízlés szerint, de akár ez el is hagyható
A meggyes változatot júniusban, Anya szülinapjára készítettem el
Első lépésként a  gyümölcsöt megmosom, lecsepegtetem, majd egy keverőtálba teszem, amiben botmixerrel pépesítem a gyümölcsöt. Ha a gyümölcsnek sok leve van, akkor szűrőbe teszem és megvárom míg a felesleges folyadék le nem szűrődik. A szedernél akár azt is tehetitek, hogy átnyomkodjátok a szűrön a gyümölcsöt, hogy az apró kis magocskák ne kerüljenek a krémbe. Az így előkészített gyümölcsöt mascarponéval összeforgatom és félreteszem. Ezután a habtejszínt kemény habbá verem, belekeverem a fixáló anyagot és határozott mozdulatokkal összekeverem a gyümölcsös mascarponéval.



A torta tésztája egy egyszerű négy tojásos piskóta, legalábbis szerintem mindenki másnak egyszerű, de én mindig elrontom, ezért cselhez folyamodom ilyenkor: a középső réteget babapiskótával pótlom.

A piskóta első részletét, miután kihűlt, tegyétek vissza a csatos tortaformába, majd ezen oszlassátok el a krém egyharmadát. Jöhet a középső tészta, erre megint egy réteg krém és végül a legfelső lap, amire szintén krém kerül.

A torta díszítéséhet használhattok gyümölcsöket, tejszínhabot, amit csak gondoltok :)



Ajánlom mindenkinek ezt a könnyed nyári/nyár végi finomságot. Ha egy gyors és finom sütire vágytok, próbáljátok ki.

Szép estét!
Réka

13 megjegyzés: