2012. november 2., péntek

Filces tus - teszt

Sziasztok!

Ennek a bejegyzésnek is nehézkesen lett meg a címe. Elsőnek ezt terveztem: Essence Cherry Blossom Girl filces tus teszt...na mondom ez hosszú lesz... Azután ezzel próbálkoztam: Kétvégű filces szemhéjtus teszt...még ez sem volt az igazi, végül leegyszerűsítettem filces tus tesztre...Most mondjátok, hogy nem vagyok kreatív :).

Ahogy már említettem az előző szerzeményes bejegyzésemben, Bia blogsalején vásároltam meg a fentebb nevezett Cherry Blossom Girl szemhéjtust. 
Eddig még nem próbálkoztam tusokkal, inkább szemceruzás vagyok, de elérkezettnek láttam az időt, hogy a sminkelés, a sminkeszközök újabb szintjeit is kitapasztaljam ^^. Már az első használat után tudtam, hogy ez egy tartalmas kis barátság lesz, hiszen 10 órát gond nélkül fennmarad. Mivel az említett 10 órát nem tudom dokumentálni - több okból is, mint például, hogy nézne ki ha munka közben a szememet fotózgatnám, a másik, hogy nem is lehet fényképezni a cégnél --- Milyen titkos helyen dolgozom, ugyeee :)?

Így azt csináltam, hogy múlt hétvégén feltettem a szememre is és a praclimra is, amelyen kísérletezgettem kicsit (a szakmai ártalom, ugyebár...) és meg is örökítettem Nektek az eredményt.

Az alapállapot:

Bal oldalon alappal, jobb oldalon alap nélkül. Vastag vége kétszer, vékony vég is kétszer. Nekem alap nélkül jobban tetszik, szerintem szebb fekete.


A tus vékony felével húzott tusvonal:


A vastaggal:


Van még mit gyakorolnom, de azért szerintem egyik vonal sem lett rossz. (Bár zárójelben megjegyzem a kis cicafarkam nagyon buta lett, még jó, hogy csak otthon próbálkoztam vele :))

Általában a vékonyabb végét használom, a vastaggal még barátkoznom kell.

Körülbelül fél óra elteltével az alkaromon lévő mintákat erős dörzsölésnek tettem ki, aminek ez lett az eredménye:


Megkoptak ugyan a színek, de a helyükön maradtak. Engem itt is az alap nélkül használt oldal győzött meg jobban.

Következő lépésként lemostam őket.


Látszik, hogy nagyon ragaszkodóak. Mindezt ugye egy órán belül teszteltem, azért 10 óra elteltével könnyebben lejön minden smink, így a tussal sem kell sokat bíbelődni, nem kell sokat dörzsölni. Nem lesz piros a bőr.

Összességében nekem nagyon bevált ez a tus. Könnyű használni, egyszerű vonalat húzni vele, jól pigmentált, erőteljes fekete. Én általában összekenem vele az ujjamat, ne kérdezzétek hogyan, ezt érdemes rögtön lemosni, mert utána dörzsölni kell. Első tusnak mindenképpen megteszi, bátran ajánlom, hiszen véleményem szerint nagyon tartós, egy bulit is biztos átvészel, de egy munkanapot mindenképpen.

Az ára 990 Ft, ami egyáltalán nem sok, tekintve, hogy egy áráért lényegében két tust kap az ember.
Ha pontoznom kéne, akkor én 5-ből bizony 5 pontot adnék neki.

Remélem hasznosnak találtátok a bejegyzésemet. Kellemes hosszú hétvégét kívánok Nektek :)
Réka

2012. november 1., csütörtök

November

Sziasztok Lányok!

Ez a hónap is elrepült, lassan nem csak a boltok polcairól köszönnek vissza a csokimikulások, hanem a szépen kifényesített csizmáinkból is :). 


Az októberi blogos terveimből szinte semmit nem vittem véghez, de azért elevenítsük fel a listát:
  • Befejezem a 31 napos kihívást és a Nail of the month versenyre az újabb alkotást- egyetlen új manikűrt sem készítettem el. Ennek több oka is van: minden nap sötétedés előtt nem sokkal érek haza, nincs kedvem és kapacitásom hozzá. Ráadásul a körmeim gyengécskék.
  • A Halloween kihívás minden manikűrjével időben jelentkezem. Az elején még ment, de az előzőekben említettek miatt a kihívás minden második alkalmába kapcsolódtam csak be, és kettő mani még így is hátravan.
  • Folytatom a Gondolatok bejegyzést - A hónapban a gondolataim szinte csak a kémia körül keringtek, véleményem szerint nem mindenki értékelné, ha a pufferkapacitásról vagy a spektrofotométerek működési elvéről elmélkednék :).
  • Kipróbálok egy új lakkozási technikát. - Nem próbáltam ki, de már tudom mi lesz az újdonság - stringy-mani.
Én szóltam előre...

De akkor mit csináltam - tehetnétek fel a kérdést. A választ az oldalsávomban megtalálhatjátok. Tudom, hogy nem voltam a tettek embere, ennek ellenére 5 új taggal bővült az olvasóim szűk kis tábora és elértem a 2000 oldalmegjelenítést. 



Szeretnék a nekem adott bizalmatokat kiérdemelni, ezért novemberre az első és egyetlen tervem az, hogy sűrűbben és tartalmasabb bejegyzésekkel jelentkezem. Úgy láttam, hogy az októberben vásárolt termékeim felkeltetették az érdeklődéseteket, ezért a legtöbbjüket igyekszem minél hamarabb tesztelni és a tapasztaltakat megosztani Veletek. Ezen kívül hajnövesztési-erősítési projektbe kezdek, amit szintén dokumentálni szeretnék. Továbbá sminkes és outfites posztokat is szeretnék, hiszen ezek egy beauty-blog elengedhetetlen kellékei, én sem halogathatom tovább őket.

A blogos tervek ezek lennének. Az október-köszöntő bejegyzésem kissé érzelmesre sikerült, hiszen a páromtól való különélés megviselt lelkiekben. Egy hónap elteltével még mindig nehéz, de jelentem: jól vesszük az akadályokat.


A munkahelyem, a munkám is tetszik, remélem a többiek, elsősorban a főnököm, is elégedett velem.

Köszönöm Lányok, hogy olvastok. Szép novemberi napokat kívánok Nektek.




Réka

2012. október 28., vasárnap

Halloween kihívás - október 28.

Sziasztok Lányok!

Ma a Halloween szereplők napja érkezett el. Már a kihívás közzététele óta tudtam, hogy ma a boszorkányoké lesz a főszerep. És ami kisült belőle, tádááám:



Nézzük sorban a körmeimet, melyiken mi található (Mivel nem éppen egyértelmű):

1. Seprű
2. Varázspálca, varázslat közben - Csiribúúúú-csiribááá
3 - 4. Csillagos éjszaka teliholddal  és boszival
5. Varázslötty forr az üstben - azt, hogy milyen jellegű, azt a fantáziátokra bízom. Lehet ez szerelmi bájital, békává változtató szérum, "békából herceget" csoda-főzet, akármi :) 

Adós vagyok még egy múmiával, nem tettem egy maniba a kettő szereplőt, nálam a múmia és a boszi nem összeegyeztethető páros :)

Legyen szép estétek :) Apropó Nálatok esik a hó? Csak mert láttam facebookon, hogy van ahol megérkezett már az első hó...

Réka

2012. október 27., szombat

Októberi szerzeményeim

Sziasztok!

Ebben a hónapban nem vásároltam sok dolgot, csak amit szükségesnek (?) éreztem. Kinek mi ugye a szükséges...:) Nagyon jó, hogy a munkahelyem a város szélén van, mert így a boltokat is elkerülöm (nem úgy mint Veszprémben, ahol az egyetem a központban van, és így minden egyes nap ott volt a kísértés, hogy bemenjek a Dm-be, Rossmann-ba, turiba...ezek után nem csodálom, hogy boltkóros lettem. És akkor következzenek a szerzemények:


Csütörtökön munka előtt bankba mentem, utána betértem Dorogon az egyik kis drogériába, ahol a Moyra lakkokat és a szőlős arctejet vettem. Az Astor Mikado fekete lakkom nagyon besűrűsödött, helyette jött a fekete Moyra (35). A 2. kívánságlistám egyik darabja a 78-as számú M. lakk, amit sehol sem találok, ennek alternatívájaként vásároltam a 402-es matt változatot. Ha lekenem fedőlakkal, akkor olyan, mint az eredeti :). A pasztell 604-es meg csak úgy becsusszant :). 

A 402-es két változata közt figyel a kis pasztell :)
A szőlős arctej az Avonos arclemosóm közelgő vége miatt került a "kosaramba". Kétszer használtam eddig, de nekem fura érzetet kelt a bőrömön használat után (viszket-feszül). Ráadásul nagyon erős mű-szőlő illata van. Még próbálkozom vele, de szerintem nem lesz a kedvenc termékem. 
A sampont a Rossmann-ban a gránátalmás Alterra helyett vettem. Mandulával és jojobával kényezteti az érzékeny, irritált fejbőrt...majd meglátjuk mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeimet. Az elődje nem volt jó, nagyon nyögvenyelősen sikerült csak elhasználnom.

Sminktermékeket Edittől vásároltam, tegnap érkezett a kis csomagom - bombabiztos csomagolásban - az Egyesült Királyságból. Amikor hazaértem Anya megszeppenve mondta, hogy valami csomag jött Angliából...és, és nem tudják mi lehet az, tudok-e róla valamit :) :). Nincsenek hozzászokva a külföldi szállítmányhoz, majd megszokják, mert szerintem nem utoljára vásároltam ilyen módon.


Rúzsok:


Make Up Academy - Shade 16, Nectar. Alapból a 15-ös Juicy árnyalatot rendeltem, és mindaddig azt hittem, hogy ez az, amíg le nem szedtem a külső csomagolást, mert belül már a 16-os vonalkód volt. De nem bánom, mert ez a szín csodaszép :) Egyből beleszerettem:  


Néha a véletlen szüli a legjobb dolgokat. Az illata a tipikus, édes MUA rúzs illat, viszont sokkal pigmentáltabb, mint az első MUA rúzsom (Shade 5). Sajnos tartósnak nem mondható, de a színe engem kárpótol emiatt a hiányossága miatt.

Make Up Academy - Shade 7. Tipikus MUA illat, csillogós sötét rózsaszín. Szép :)
Astor VIP - 333 Coffee Desire. Az első Astor rúzsom, nagyon tetszik a színe, bővebb infókkal még nem szolgálhatok.

Ceruzák:


1. MUA szemöldökceruza (Brown). Tegnap este kipróbáltam, meglehetősen sötét szín, még ki kell tapasztalnom, hogyan érdemes használni.
2. MUA szájkontúr ceruza  - Red Drama. Azzal a céllal vettem meg, hogy a nagyon vörös rúzsomat végre tudjam hordani - persze csak alkalmanként :). 
3. Bourjois Khol&Contour szemceruza - 05 Vert Inspiré. Képen jobban tetszett a színe, ráadásul nekem elég kemény. Jobban szeretem a puha szemceruzákat. Persze használni fogom, de elsőre nem az igazi.
4. mini Bourjois - Black & Turqoise reflections. Grátiszba kaptam, ezúton is köszönöm Edit :). Az új ceruzák közül a picurka a kedvencem. Új keletű barátságunk, a mai munkanapon tanúsított strapabírósága miatt ,magasabb szintre lépett.

Majdnem kimaradt a sorból az egyik kívánságlistás darabom és egy filces tus is.

Forrás: Google
Katie facebookos blog sale-jén lecsaptam a Garnier BB krémre. Eddig kétszer használtam, és mivel ez az első ilyen típusú krémem, nem akarom elkapkodni az ítéletet :).


Biától is vásároltam, méghozzá ezt a cuki Essence filces tust (tényleg ezt, mert a képet is tőle kölcsönöztem). neki nem vált be, de nekem nincs rá panaszom :).

Ezen kívül még Viki blogján is vettem egy-két ékszert, ezek még nem érkeztek meg, de mindenképpen megmutatom majd őket.

Ti használtok valamit a bemutatott termékek közül? Bevált? Mit vásároltatok mostanában?

Köszönöm, hogy benéztetek ma is hozzám, ajándékul annak, aki végigolvasta a bejegyzést belinkelem az egyik kedvenc számom, Brains <3



Réka

Update: visszanézve nem is kell nekem az eredeti értelemben vett bolt, hogy költsem a pénzt...

2012. október 23., kedd

Mert sütni jó

Kedves Lányok!

Nem tudom Ti mivel töltöttétek a hosszú hétvégét, én sokat pihentem, a szerelmemmel és a családommal igyekeztem hasznosan eltölteni az időt. Régi-új szenvedélyünknek, a dartsnak hódoltunk (A páromnak és nekem régi, anyuéknak újkeletű ez a sport) sokat, beszélgettünk és jókat ettünk. Mama még poénkodott is, ha országunk vezetője látná ezt a dőzsölést, akkor jönnének csak igazán a megszorítások...Nem élünk nagy lábon, de néha jólesik "kirúgni a hámból". 

A pénteki sütögetés folytatásaként vasárnap házi pilóta kekszet készítettem. A receptet innen kerítettem. A hozzászólásokban többen panaszkodtak arra, hogy kemény a tészta, és ez egy-két napos állás után sem változik. Ezt megelőzendő az előírt 20 dkg margarin helyett 25 dkg-ot és egy fél zacskó sütőport is kevertem a tésztába. Az állaga így szerintem tökéletes lett. Párommal tegnap kielemeztük, hogy mennyire hasonlít az eredetire, és a tésztája ízre szinte ugyanaz. A krémmel már más a helyzet. Finomnak nagyon finom, de nem pilóta. Legközelebb eszközölök némi változtatást. az egyik opció az, hogy főzött krémet csinálok. Ugyanezek az összetevők, de több kakaóval és gőz fölött összefőzve. A másik ötlet az, hogy ugyanazokkal a hozzávalókkal készítsem a krémet mint a tésztát, a lisztet leszámítva. Majd próbálkozom ^^.

Természetesen kattogtattam is:



Tesómnak ma van a névnapja, ebből az alkalomból tegnap Sacher torta is készült (ha érdekel a recept szívesen megosztom Veletek is). Anyu sütötte, én csak a keze alá dolgoztam:


A pilóta a torta mellett landolt:


Ma is folytatódott a sütögetés. Reggel bedagasztottam egy újabb adag croissant. Holnap reggelig a hűtőben pihennek a kiflicskék, arra várva, hogy a párom a munkában frissen tudja megenni őket <3. 

Az édesség, amit ma sütöttem jó alternatíva a felhalmozott tojásfehérjék (ismerős probléma, igaz?) hasznosítására. A recept a Reader's Digest által kiadott gyűjtögetős-lefűzős Nagy Szakácskönyvből származik.



Epres habcsóktorta:
  • 8 tojásfehérje
  • 1 ek. fehérborecet
  • 1 kk. vaníliaesszencia vagy 2 cs. vaníliás cukor
  • 1/4 kiskanál só
  • 45 dkg cukor
  • 50 dkg felszeletelt eper
  • kb. két bögrényi felvert tejszínhab
A tojásfehérjéket nagy keverőtálba tesszük és szobahőmérsékleten 30 percig állni hagyjuk. Hozzáadjuk az ecetet, a vaníliát és a sót. Közepes fokozaton félkemény habbá verjük. Apránként (két evőkanalanként) beleszórjuk a cukrot és magas fokozaton fényes, kemény habbá verjük.
A habot kikent tortaformába terítjük és 150 °C-on 50-60 percig sütjük, amíg kissé megpirul.
Süteményrácsra tesszük hűlni. Eperrel és tejszínhabbal kínáljuk.

Ez az eredeti recept. Én 11 tojásból, 54 dkg cukorból, az ecetet elhagyva készítettem el. A cukor adagolással sem bíbelődtem hosszasan - három részletben öntöttem a cukrot a habba. Beletettem fél citrom levét és a tortaformába egyszerre csak a hab felét tettem, majd megszórtam kandírozott citrommal és erre simítottam a maradék habot. Az eper és a tejszínhab sem szükséges hozzá. Nagyon nagyra megnőtt, a második képen a skatulyával a méreteket akartam szemléltetni.




Mivel töltöttétek a szabadnapokat? Sütöttetek? Pihentetek?

További szép napot! Köszönöm, hogy benéztetek hozzám.
Réka

2012. október 22., hétfő

Halloween kihívás - október 19 és 22.

Sziasztok Lányok!

Arra való tekintettel, hogy a körmeim jelenleg nem hozzák a megszokott formájukat (értsd: most nagyon töredeznek), úgy döntöttem, hogy a kihívással csak minden második alkalommal jelentkezem. Egy manikűrben a kihagyott és az éppen aktuális nappal. A köztes napokon nem is lakkozom egyáltalán a körmeimet, csak az algás kalcium zselével (Moyra) kenegetem őket, bízva a javulásban. Ha esetleg lenne valami jó körömerősítő tippetek, segítsetek :). 

És most következzen a halloweenes kihívás pókos és szellemes napjaira készített manikűröm:




Alapként a Rimmel 60 seconds 330-as lakkját (Highland) használtam, kivéve a gyűrűs ujjam körmét, ahol ezt a szerepet a Manhattan Lotus Effect 43 K tölti be. A Rimmel lakk az első lakkom ettől a márkától, és abszolút meg vagyok vele elégedve. Az ecsetje lekerekített, én ennél a márkánál találkoztam először ezzel a megoldással, ami jelentősen megkönnyíti a felvitelt. A színét egyszerűen imádom. Nálam ez a szín az, amit a bordót legjobban definiálja. 
A pókocskám és a szellemek szemei az Astor Mikado fekete lakkommal készültek. Szegény lakkom nem mai darab, de több év után most jutott el arra a szintre, hogy megadja magát az idő múlásának és besűrűsödjön. Elérkezettnek látom lassan az időt, hogy elkészítsem az első franken lakkom :).
A szellemeket a Moyra 03-as sorszámú fehér lakkjával festettem.

A többiek munkái:



Hogy tetszik a mai körmöm? Ti készültök valamilyen módon a Halloweenre?

Napsütéses szép délután Lányok! Használjátok ki a jó időt, amíg lehet :). Tegnap mi is kirándultunk egyet a családdal, de jó is volt ^^.

Réka

2012. október 20., szombat

Pénteki terülj-terülj asztalkám

Sziasztok!

Tegnap korán hazaértem a munkából, ezért elhatároztam, annak örömére, hogy a hosszú hétvégét nálunk tölti a párom, meglepem valami finomsággal. Múlt héten, amikor a 'nemnevezemnevén' bolti croissant majszolta nagy élvezettel, tudtam, hogy meg kell mutatnom neki milyen az IGAZI croissant. Tehát csütörtökön végigbogarásztam néhány oldalt a megfelelő recept után kutatva. Az eredeti kifli recept nagyon macerás, úgyhogy egy expressz megoldást választottam. A receptet a Limara péksége blogon találtam. Annyit változtattam rajta, hogy 8 rész helyett csak négy részre osztottam a tésztát, így négy lapot helyeztem egymásra. A kifliket sajttal és párizsivel töltöttem meg és kefírrel kentem meg a tetejét :). A képeket ma reggel készítettem, a 11 darabból ez a kettő maradt meg :).




Amíg a kifli tésztája a hűtőben pihent, elkészítettem a vaníliás karika tésztáját is. Soha nem úgy sütök, ahogy a receptekben le van írva, mindig változtatok, mindig kísérletezek (szakmai ártalom és családi vonás :)). Most annyit tettem, hogy 5 dkg liszt helyett 5 dkg darált kekszet tettem a tésztába. Gondoltam, így jobban hasonlít majd az eredetire...hát nem, de finom lett.



Ti sütöttetek valamit a hétvégére? Esetleg kedvet kaptatok a sütögetéshez :)?

Napsütötte vidám októberi napot Lányok!
Réka

2012. október 18., csütörtök

Kívánságlista...a segítségetekkel :)

Sziasztok Lányok!

Gondolatban már elköltöttem az egész első havi fizetésem, ezért kitaláltam, hogy írok egy olyan hosszú- és rövidtávú kívánságlistát, amitől nem szándékozom nagyon (sőt egyáltalán) eltérni, így nem áll fenn a veszély, hogy olyanra költöm a pénzem, amit később megbánnék. 

Először is a hosszú távú tervezett célok (max. egy év):

Szeretnék egy autót. Mivel a munkahelyem és a sulim között 150 km a távolság, nagyban megkönnyítené a dolgom, ha nem kéne 3-4 órát elkótyavetyélnem az utazásra. Azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen, nincsenek nagy igényeim: piros, kicsi, olcsó, a fenntartása is legyen olcsó (súlyadó, havi biztosítás). Ami ezen kritériumok mellett szóba jöhet:


Vagy egy Opel Corsa vagy egy Skoda Felicia.


Későbbi kívánságom még egy őszi/tavaszi kabát. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy elsősorban egy új téli kabátra lenne szükségem, ezért az átmeneti időszakot kihúzom a 3 éve vett kabátommal. Tavasszal egy bőrdzsekit szeretnék venni, hiszen már nagyon régóta vágyom egy ilyen darabra.

Rövidebb távú terveim:

Ruhaneműk:

1. Ahogy már előbb is említettem, szeretnék egy új téli kabátot. A nagy álmom egy ilyen kockás kabát, csak kicsit hosszabb fazonban, hogy a derekamat is melegítse:


Már az előző kabátvásárláskor is hasonló darabot kerestem, de sehol nem találtam elfogadható áron. És itt jön a már a címben említett segítségkérés: Merre keresem az ideális kabátot? Melyik üzletben? Melyik városban? (Elsősorban veszprémi, esztergomi, budapesti lehetőségek érdekelnének - a későbbi kérdéseimre is fenntartom ezt a megoldást)

2. Szeretnék néhány téli, mintás harisnyát és szoknyát is venni. Az előbbit a Calzedoniában tervezem, az utóbbit pedig turikban szándékozom beszerezni. A kérdésem az, hogy mi legyen a sorrend: Előbb szoknya, és hozzá harisnya, vagy harisnyához vegyek szoknyát :) ?


3. Ősszel hordós leggings. Fogalmam sincs merre keresem, ezért cicanaci-lelőhelyekre is kíváncsi lennék :). Fontos szempont itt is a jó ár-érték arány és az elérhető ár (max. 3-4000 Ft). Az anyaga és színe számomra nem lényeges, de ha már választani kéne, akkor egy ilyennel nagyon boldog lennék:


4. Amit még be akarok szerezni: egy zakó, egy nadrág, 3-4 vastag téli pulóver. Ezeket kivétel nélkül turiban szándékozom megvásárolni.

5. Szégyen, nem szégyen nekem nincs olyanom, hogy a "kis fekete". Ennek a hiánynak a pótlását még karácsony/szilveszter előtt szeretném véghezvinni. Az első sor 2. és 3., valamint a második sor 2. és 4. rucijáért vagyok nagyon oda :).



Sminktermékek:

1. Oh So Special  vagy  a Shangri La Collection Respect palettája. Igazából a Respect álmaim netovábbja, de sajnos még nem találtam olyan magyar oldalt, ahol olcsón meg tudnám venni. (Esetleg valami tipp :)?)

Respect
2. Garnier olajmentes BB krém vagy a most debüttálló Max Factor Face Finity All Day Flawless alapozó. Szerintetek melyik a jobb választás? 




3. Szeretnék egy púdert is, ami mattít és tartós is. Tippeket kérek :)! Nektek mi vált be? A bőröm nehéz eset: hamar zsírosodik, de emellett száraz is (Ki érti ezt :)?)

Köszönöm a segítséget! Szép napot Nektek.
Réka

2012. október 16., kedd

Halloween kihívás - 13-a és 16-a

Kedves Lányok!

Szombaton nem jelentkeztem halloweenes manikűrrel, ezért úgy döntöttem, hogy ma kettő az egyben körmöket készítek, azaz denevér és sírkő ugyanazon manikűrben.

I didn't make the tombstone-manicure last saturday, so I decided that I make a 2 in 1 manicure for today (bat and tombstone)




Rózsaszín alapot használtam, hogy ne legyen túl sötét hangulatú, nekem tetszik, amit kihoztam a két témából. Nektek hogy tetszik?

Használt lakkok: Moyra 85
                          Essence - Movie Star
                          Astor Mikado fekete

Legyen szép estétek, köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
Réka

2012. október 14., vasárnap

Nyereményjáték a Beauty Sale Blogon

Kedves Lányok! 

Egy jó kis nyereményjátékra szeretném felhívni a figyelmeteket Edit blogján :)! Kattintsatok, ha szeretnétek megnyerni a képen látható szuper ecsetkészletet.


Réka