Sziasztok!
Már mutattam Nektek egy állásinterjús outfitet, ahol ugyan nem mutattam meg a hozzá készült sminket, de a felhasznált termékeket igen. Ma egy másik összeállítást hoztam, amelyet két hete viseltem egy újabb interjún. Végre sikerült egy méretben megfelelő szoknyát (Köszönöm Anyu <3) és blúzt beszereznem, úgyhogy egyértelmű volt, hogy ezeket veszem fel.
Blúz: Turi, F&F (még a nagy nyárvégi hádás leárazás keretén belül vettem)
Szoknya: Turi, H&M (36-os méret!! :D)
Szerintem nem kell túlbonyolítani. Mindenképpen olyan ruhát vegyetek magatokra, amelyben nem érzitek kényelmetlenül magatokat, nem feszengtek benne. Amúgy is ott a teher az ember lányán, hogy a legjobb formáját kell hoznia és ha még ezen felül a ruha sem a megfelelő, akkor még ezen is izgulhat. Ugyanez a helyzet cipőfronton is. Kényelmes, bejáratott cipőt vegyetek fel, hiszen bármikor sor kerülhet egy körbevezetésre, és nem szerencsés ilyen esetben, ha csetlés-botlás van :). Én ezt a cipőmet vettem fel, hétköznapokon szoktam használni, úgyhogy akkor sem ért meglepetés, amikor a mérnök úr körbevezetett a "leendő" munkahelyemen.
Tudom, hogy nem ez a világ legszebb cipője, de nagyon hordható darab, és nincs rossz állapotban. Legközelebb is ebben mennék.
Kiegészítőket nem vettem most fel. Csak a már múltkor is bemutatott piros szivecskés karórám és ez a táska volt velem:
Még 22. szülinapomra kaptam Édesanyától. Ez az egyetlen olyan táskám, amit nélkülem vásárolt nekem, de nagyon-nagyon eltalálta, lehet, hogy jól ismer ?? :) David Jones. Többek között azért is szeretem ezt a márkát, mert olyan édes kis mintás a belseje a táskáknak.
A sminkről nem készítettem az adott napon képeket, de ma elkészítettem a smink remake-jét, fogadjátok szeretettel. A fejemről annyit, hogy nem éri nevetni :). Természetesen a hajam nem így volt az interjún, mint már említettem, ez csak az eredeti újraalkotása.
A szememhez az Undressed palettát használtam. Szeretem, mert mind a 12 szín jól használható és tetszőlegesen kombinálható. A palettán kívül az I <3 Stage szemhéjalapozót és egy Essence szempillaspirált használtam. Most nézem, hogy a szemöldököm közelről vállalhatatlan... De annyira nem szeretem a szemöldök-szedést. Fáj, ha magamnak csinálom. Többször voltam már kozmetikusnál, aki gyantával ki tudja szedni, azt valahogy jobban elviselem, de legutoljára is olyan vékonyra sikerült, hogy nekem nem tetszik. Jobban szeretem a természetesebb hatást.
A számra egy avonos rúzsmintát kentem. Golden Rose az árnyalat neve. Sajnos nem tudom melyik rúzscsalád tagja, illetve, hogy lehet-e még kapni. Csupán annyit tudok róla, hogy nagyon szép szín :)
Mivel túllépte a blogocskám az 1000 oldalmegjelenítést, gondoltam, hogy hozok egy szemüveges képet, hiszen ilyen vagyok én. Nagyon ritkán viselek kontaktlencsét. És tudom, hogy nem nézek ki 25 évesnek, de annyi vagyok :). Remélem 50 évesen is minimum egy 5-össel fiatalabbnak gondolnak majd az emberek.
A körmeimre a már többször megmutatott Manhattan 47R került.
Mit gondoltok az outfitről? És a minimalista sminkhasználatról?
Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést. Szép napot Lányok!
Réka
Jól összeszedted, szerintem is így ideális interjúra menni, csak szépen, visszafogottan. :-)
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésMegnyugtatlak, én is 25 vagyok, mégis legtöbbször 18-nak néznek :)
VálaszTörlésEngem is, sőt még mindig előfordul, hogy elkérik a személyimet...aztán meg jön, hogy Úristen, bocsánat, de nem néz ki ennyinek. Persze én nem haragszom :)
Törlésnagyon jó, köszi a tippeket!!
VálaszTörlésIgazán nincs mit, örülök, hogy segíthettem ^^
Törlés