Sziasztok!
Tegnap végre kimozdultam itthonról. Barátnőmmel és a kisfiával, aki a keresztfiam, bementünk Esztergomba. Nagyon kellett már ez a kis kikapcsolódás. Amíg barátném elintézett egy-két dolgot, addig Babukával kavicsokat gyűjtöttünk, meg pancsoltunk a szökőkútban. Aztán elmentünk egy szuper játszótérre, ami minden nap 10-től 18-ig látogatható, ezáltal nem lakják be/amortizálják le az unatkozó tinédzserek. Tiszta, rendezett. A homokozó tele van játékokkal, amit bárki használhat. Bababiztos hinták vannak, jó kis mászókák, van több pad is, hogy a szülők is megpihenhessenek, amíg a gyerkőc játszik. Nagyon jól éreztük magunkat, a mászókát én is kipróbáltam. Ahogy egyszer unokatesóm mondta: "Ha gyereked van legálisan játszhatsz, senki nem néz rád furán".
Persze azért egy-két boltba is benéztünk. A Dm-ben és a Rossmannaban nem találtam semmi értelmeset, de van egy jó kis boltocska a piac utcáján, ahol sikeresen beszereztem egy darabot a kívánságlistámról, ez nem más mint a Moyra 85-ös babarózsaszínje. A 87-es lakk élőben nem nyerte el a tetszésem, így a 44-es számú lila lett a befutó. Ráadásul végre megvettem a Kallos tejproteines hajpakolását is.
A két lakkot, természetesen, rögtön ki is próbáltam. Mindkettő nagyon-nagyon tetszik. Az állaguk is jó, szépen terülnek, két rétegben csodásan festenek.
Nem bántam meg egyik terméket sem. A két lakk amúgy 299 Ft-ba került, a pakolás 240Ft volt. Jó vásárt csináltam, naaa :).
A képek nagy részét kinn készítettem az udvaron, bár a kutyák jelenlétében nem volt egyszerű művelet. Állandóan jöttek simiért, olyan kis bújósak, imádom őket :).
Killer a jámborabb, de tegnap kissé bekattant és folyamatosan ment a Zsöminek. A játékukról is készítettem ám képet, kis lökött ebeim :).
Mit szóltok a zsákmányaimhoz? Tetszenek a lakkok, szeretnétek tesztet róluk?
Köszönöm, hogy ma is bekukkantottatok hozzám. Szép napot Lányok!
Réka
Én is ezt a hajpakolást használom, néha pedig a Kallos hajbalzsamját. Nagyon jó mindkettő. :) Ennyi pénzért meg főleg. :)
VálaszTörlésEz biztos :) Először nem is hittem el, hogy ennyibe kerül az, amiről sok bloggerina ódákat zeng :)
TörlésTényleg nagoyn szép a két lakk, együtt is jól mutatnak, a kutyokért pedig odavagyok <3
VálaszTörlés:) örülök, hogy tetszenek a lakkok, teljesen beléjük szerettem :) Persze a kutyiknál nem jobban :) Majd a Fülesről (páromék kutyája) is teszek fel képeket egyszer (bár ő mindig az oldalsávban van :) :))
TörlésÉn is ma vettem meg ugyan ezt a hajpakolást, nekem nagyon bevált ezért is vásároltam újra! A kutyák tényleg nagyon édesek, vicces a nevük! :D
VálaszTörlésRemélem nálam is működni fog, mert nagyon odavan mostanában a hajam. Kíváncsian várom az eredményt. Killernek nem is találhatott volna Tesóm rá jobban nem illő nevet :) :) A világ legjámborabb kutyája :D
TörlésÉn is régóta ki szeretném már próbálni ezt a Kallos pakolást, mostmár tényelg keresek valahol :D
VálaszTörlésÉn is már sok helyen olvastam róla, úgyhogy már ideje volt megvennem^^.
TörlésDe édes kutyik! :) És a lakkok is gyönyörűek. ^^
VálaszTörlésIgen, nagyon szépek, szerintem jól ki tudom majd használni őket :)
TörlésNagyon tetszik a két körömlakk, nagyon szép színük van. : )
VálaszTörlés