Sziasztok Lányok!
Nagyon régen volt már sütis bejegyzés, ami nem jelenti azt, hogy nem sütök, csak általában ismertebb recepteket készítek el. Mára egy szedres-mascarponés tortát hoztam, amit múlt vasárnap készítettem a családnak.
A krém ötlete úgy született meg a fejemben, hogy még nyár elején, az eperszezon kellős közepén, volt otthon egy lejáratához közelgő mascarpone és ott volt a sok fincsi eper, gondoltam, miért is ne lehetne belőlük valami finomság.
A krém hozzávalói:
- egy doboz mascarpone (250 g)
- egy (nagy) doboz habtejszín
- habfixáló/tortazselé/expressz tortazselé
- gyümölcs ízlés szerint
- cukor ízlés szerint, de akár ez el is hagyható
A meggyes változatot júniusban, Anya szülinapjára készítettem el |
Első lépésként a gyümölcsöt megmosom, lecsepegtetem, majd egy keverőtálba teszem, amiben botmixerrel pépesítem a gyümölcsöt. Ha a gyümölcsnek sok leve van, akkor szűrőbe teszem és megvárom míg a felesleges folyadék le nem szűrődik. A szedernél akár azt is tehetitek, hogy átnyomkodjátok a szűrön a gyümölcsöt, hogy az apró kis magocskák ne kerüljenek a krémbe. Az így előkészített gyümölcsöt mascarponéval összeforgatom és félreteszem. Ezután a habtejszínt kemény habbá verem, belekeverem a fixáló anyagot és határozott mozdulatokkal összekeverem a gyümölcsös mascarponéval.
A torta tésztája egy egyszerű négy tojásos piskóta, legalábbis szerintem mindenki másnak egyszerű, de én mindig elrontom, ezért cselhez folyamodom ilyenkor: a középső réteget babapiskótával pótlom.
A piskóta első részletét, miután kihűlt, tegyétek vissza a csatos tortaformába, majd ezen oszlassátok el a krém egyharmadát. Jöhet a középső tészta, erre megint egy réteg krém és végül a legfelső lap, amire szintén krém kerül.
A torta díszítéséhet használhattok gyümölcsöket, tejszínhabot, amit csak gondoltok :)
Ajánlom mindenkinek ezt a könnyed nyári/nyár végi finomságot. Ha egy gyors és finom sütire vágytok, próbáljátok ki.
Szép estét!
Réka
Szép estét!
Réka
Eszement guszta!
VálaszTörlésÖsszefutott a nyál a számban! :-)
VálaszTörlésIstenien néz ki!
VálaszTörlésNagyon jól néz ki!
VálaszTörlésA babapiskótás cselt én is nagy szeretettel használom:)
Örülök, hogy tetszik Lányok, próbáljátok ki :) :)
VálaszTörlésÚúú, de guszta
VálaszTörlésHmmm, de finomnak néz ki O.O
VálaszTörlésNagyon guszti lett! :)
VálaszTörlésNagyon guszti lett! :)
VálaszTörlésNagyon guszti lett! :)
VálaszTörlésHmmmm... csorog a nyálam. :D Nagyon jól néz ki.
VálaszTörlésWow, looks so delicious. yummy yummy.
VálaszTörlésxoxo
Ina :*
Próbáljátok ki Lányok, tényleg nagyon egyszerű és finom :)
VálaszTörlésIna: not just looks delicious, its taste is very good and you can make it easily.