Sziasztok Lányok!
Kicsit megkésve, de én is megírom a szeptember 7-i veszprémi bloggerina találkozós beszámolómat. Idén harmadszor jöttünk össze a lányokkal a városban, hogy kicsit beszélgessünk és csereberéljünk. Sajnos most nem tudtam sokat maradni (háziasszonyi kötelességeknek kellett eleget tennem a sátorozós-háromnapos bulinkon), így Ramit és Dórit (az új lányokat :)) nem tudtam jobban "megismerni", de remélem tavasszal ezt bepótoljuk Esztinél a pápai találkozón :).
Az Incognitót vettük ismét célba, gyors asztaltologatás (vagy húzogatás) után rendeltünk (én jegeskávét ittam, ami inkább frappé volt) és hamar kikerültek a gyűjtögetett, csereberére szánt termékek is asztalra:
Forrás: Klau ^^ |
Hiába volt nyár elején az előző találkozónk, ismét sikerült tetemes mennyiségű sminkterméket/kiegészítőt az asztalokra halmoznunk. Most nem voltam nagyon válogatós kedvemben, viszonylag kevés termékkel távoztam, de egyelőre mindegyik darab jó választásnak bizonyult:
Persze, hogy rúzsokból sikerült a legtöbbet bezsebelni:) |
Mielőtt elbúcsúztam a csipet-csapattól egy (két) közös képet még sikerült összehozni:
A kép Klautól van |
Ami szeretnék a szerzeményeim közül kiemelni, az az Eszti DIY szemhéjpúder, aminek nagyon-nagyon örültem. Eszti megkérdezte mindenkitől a kedvenc színét, amire én sikeresen nem válaszoltam, de ő kitalálta melyik az a szín, amit szemhéjpúderekben imádok (mert amúgy nem kedvelem a rózsaszínt, így valószínű nem is ezt a színt választottam volna, de utólag nagyon bánatos lennék ha ez a szemhéjpúder nem lenne az enyém :))
Gyönyörű, sötét rózsaszín árnyalat, néhány csillámmal megspékelve, hát nem aranyos?? :)
Persze a színminta sem maradhatott ki :). Alappal szoktam használni, úgy sokkal kevésbé porlik, mint a swatchon. A Pink Sand avonos palettával együtt nagyon jól tudom használni.
Voltatok már bloggerina találkozón?
Szép napot Lányok!
Réka
Én még nem voltam, de nagyon jól hangzik ez az egész cserebere meg minden, szívesen elmennék egyszer én is ilyenre. :-) Szupi, hogy így összehoztátok! :-)
VálaszTörlésIvett
http://fairyjuice.blogger.hu/
Tényleg nagyon jó, érdemes elmenni egyre, ha lesz a közeledben ^^
TörlésÖrülök, hogy örülsz, és hogy ismét taliztunk :) Bakker azt az Essence rúzst mennyit fixíroztam én is :D Annak is örülök, hogy tetszik a szemhéjpúder, még hadilábon állok azért ezekkel a DIY dolgokkal :)
VálaszTörlés:) Én pedig láttam, hogy nem kell senkinek, meg igazából filóztam rajta, hogy ez vagy a másik essence-s rózsaszín árnyalat van meg :) (All about cupcake és Coralize me. Itthon kiderült, hogy az All a.c. van meg, úh. örültem, hogy végül elhoztam
Törlés