Sziasztok Lányok!
Holnap nem dolgozni, hanem a 15. Labortechnikai Kiállításra megyek, így hétköznapi, ám mégis kicsit csinosabb szettre gondoltam. Hosszabb dilemma után végül ez lett a választott összeállítás:
Mivel ez a magamat szobában fényképezős dolog nem éppen kivitelezhető az én jó öreg Kodak fényképezőmmel, így megkértem Aput, hogy csináljon rólam pár képet kinn is, hogy láthassátok a ruha színeit. Killert persze nem lehetett elcsalni tőlem, így ő is helyet kapott a képen :)
Ruha és harisnya: F&F
Cipő – kínai
Öv- turi
Először arra gondoltam, hogy a felső képeken látható (?) csipkés platform cipellőmet veszem fel, de miután letipegtem benne a lépcsőn nyugtáztam magamban, hogy jobb híján jó lesz a téli magassarkú bakancsom. Pesti utam végére tervezek vásárlást is, aminek egyik célterméke egy csinos tavaszi cipellő, természetesen magasabb kivitelben, bár lehet veszek egy balerinát is. Valamint régi nagy vágyam egy piros cipő is, szóval ha meglátom valamelyik üzletben az álom piros-topánkát, minden kétség nélkül jön velem haza.
Smink és körömlakk téren még nem döntöttem, tippeket kérek szépen :) Javasolhattok bármit, hiszen így is colorblockingnak fogok hódolni a piros kabátommal :) Én első körben a tegnapi szerzeményes poszt két Rimmel lakkjának valamelyikére gondoltam. Szerintetek?
Réka
Szerintem csinos szett lett! :)
VálaszTörlésCsini vagy, a kutya meg kész :DD
VálaszTörlés:) köszönöm. Amúgy a kutyi állandóan ezt csinálja, imádja ha vakizzuk a hasát
TörlésCsini! :-)
VálaszTörlésKiller nagyon aranyos :-D
Köszönöm
Törlésszerintem túl sötét,fekete - itt az idő és olyan csinos vagy,színesebben öltözz (akár bézsbe) :)
VálaszTörlésAz a bajom, hogy tetszenek a világos színek...de magamon valahogy annyira nem.
Törléscsini :)
VálaszTörlésköszönöm ^^
Törlés