Sziasztok!
Pénteken hirtelen felindulásból megvettem a Glamour-t, aztán úgy nézett ki feleslegesen költöttem rá, végül mégis be tudtam váltani néhány kupont. Néha nem csodálkozom, hogy a férfiak nem tudnak kiigazodni a nőkön :).
Amikor olvastam fb-on, hogy a Hádákban is 20%-os akció várható a hétvégén, egyértelmű volt, ha törik, ha szakad benézek a Budapest úti üzletbe. Ez a “kis” akcióm –1,5 órát jelentett a szombati suliból, de este ötig bepótoltam a lemaradást :) Képzeljétek, a múlt heti zh-n 24 pontot értem el a 30-ból, ami nem rossz teljesítmény, ha a ráfordított időt nézem :) Elsősorban ruhát szerettem volna venni, mert júniusban esküvőre megyünk, a ruhából végül két trikó lett és egy lazazszínű szoknya. Igyekeztem színesebb darabokat válogatni, és rengeteg, de tényleg nagyon sok ruhát bevittem a fülkébe, de valahogy egyik sem volt az igazi. Most, hogy felszedtem négy kilót, megint két ruhaméret közt tengek-lengek, és így nehéz megtalálni az ideális darabot. Így eshetett, hogy az egyik felső 12-es, a másik 10-es méret, és valamilyen fura módon a szoknya is az utóbbi méret, noha csípőben mindig széles voltam.
Szoknya: 1799 Ft, New Look trikó (még a címke is rajta volt): 999 Ft /-20%
Ellesse trikó: 1299 Ft (ilyen cuki kis teniszlabdák vannak a hátán :)) /-20%
A Háda után beugrottam a Kossuth utcai Dm-be, ahol összesen két(!) darab sötétebb Facefinity alapozó pihent. Csalódottan konstatáltam, hogy most sem lesz ilyen alapozóm. Aztán ahogy telt az idő az iskolapadban ülve, úgy egyre inkább érlelődött a gondolat, hogy megejtek egy Stop.Shop kiruccanást óra után. Az órának ötkor lett vége, és 18:45-kor indult a buszom haza, így ki tudjátok számolni mennyi időm maradt a vásárlásra. Őrült tempóban, és sűrű ön-vállveregetések közepette, hogy a sportcipőmet kaptam a lábamra reggel, 19 perc alatt elértem az egyetem A épületétől a stop.shopos Dm-ig (aki veszprémi, megérti a teljesítmény mögött rejlő rekordjelleget) és még szivárványt is láttam :) . Az üzletben szinte örömtáncot lejtettem, hogy van még bőven Facefinity, így meg is vettem a Beige 55-ra keresztelt árnyalatot. Továbbá egy Loreal és egy Maybelline Colorama lakkot is beszereztem. Utóbbiból csak a régi változatot próbáltam, előbbihez eddig még nem volt szerencsém. Semmiképp nem hétköznapi “rékás” színeket (értsd pirosas-barackos, vörös) akartam választani, így esett a választás ezekre a nyári színekre.
Alapozó: Beige 55 (3599Ft -50%); Loreal 302 Exotic Canaries és Maybelline Colorama 120 (699 Ft –50%)Mamának vettem egy Nivea testápolót, mert nagyon szereti, gondoltam örülni fog majd neki (1499 Ft –25%)
Ha már a város szélén voltam, benéztem New Yorkerbe is, ahol annyira szép ruhákat láttam, de mégse olyan esküvőre valókat. Szeretem ezt az üzletet, mert annyira előnyös színben tüntet fel a próbafülke, hogy minden jól áll, ezért nehezebben ment a szortírozás. Végül 3 bézik darab jött velem haza: egy kék boleró, egy mintás nyári sztreccs szoknya, és K. szerint egy fekete “asszonyverő” trikó, amiben nekem nagyon tetszik, hogy az alja a szokásos egyenes helyett íves. Minden darab kedvezmény előtti ára 1499 Ft.
A pályaudvar felé sétálva a Kossuth utcán megláttam az álom-alkalmi ruhám, a Szeder elnevezésű, talán Mayo Chix forgalmazó kirakatában, nagyon úgy érzem, hogy nem olcsó darab. Gyönyörű zöld és menta határát súroló színe van, csak álltam és bámultam.
Összességében az alábbi gondolatok keveregnek a fejemben a tegnapról:
- Végre van Facefinity-m, salalaaaaaaa
- Le kell adnom a felszedett kilókat
- Több színes ruhadarabra van szükségem, mert nem állnak rosszul, csak szokatlanok számomra
- A kirakatban látott zöld ruha kell nekem, nincs mese :)
Ti mit vettetek a Glamour-napokon? Elégedettek vagytok a szerzeményeitekkel?
Réka
A rózsaszín szoknya és a sárga trikó nagyon tetszik! =) Irtó cukik. =)
VálaszTörlésAzok :) nagyon tetszenek, alig várom, hogy hordhassam őket :)
TörlésA két szoknya nagyon tetszik! :-)
VálaszTörlésA Szeder kirakatában mindig szép ruhák vannak, biztos csini leszel benne!
A Szeder előtt mindig megállok kicsit gyönyörködni, de ez a ruha most kimagaslóan szép :)
TörlésTe ne merjél fogyni mert oldalról már nem is fogsz látszani :D
VálaszTörlésAmúgy a boleró a kedvencem :]
Nekem is nagyon tetszik a boleró, már régóta hajkurásztam egy hasonlót :) Nem akarok sokat fogyni, csak a nyár óta felszedett 4 kilót.
TörlésNagyon szép minden, a mintás szoknyt én is kerestem...sajnos sikertelenül.
VálaszTörlésNekem összesen negyed órám volt a New Yorkerre, így gyorsan körbefutottam és véletlenül botlottam ebbe a szoknyába, szerelem első látásra volt :)
Törlésnagyon tetszik a két szoknya :)
VálaszTörlés:)
TörlésArra az első szoknyára nagyon kíváncsi vagyok, hogy felvéve milyen :) a lakkok szépek, főleg a kék :)
VálaszTörlésTervezek vele outfit-posztot, ha jobb lesz az idő :)
Törlés