Sziasztok Lányok!
Arra való tekintettel, hogy a körmeim jelenleg nem hozzák a megszokott formájukat (értsd: most nagyon töredeznek), úgy döntöttem, hogy a kihívással csak minden második alkalommal jelentkezem. Egy manikűrben a kihagyott és az éppen aktuális nappal. A köztes napokon nem is lakkozom egyáltalán a körmeimet, csak az algás kalcium zselével (Moyra) kenegetem őket, bízva a javulásban. Ha esetleg lenne valami jó körömerősítő tippetek, segítsetek :).
És most következzen a halloweenes kihívás pókos és szellemes napjaira készített manikűröm:
Alapként a Rimmel 60 seconds 330-as lakkját (Highland) használtam, kivéve a gyűrűs ujjam körmét, ahol ezt a szerepet a Manhattan Lotus Effect 43 K tölti be. A Rimmel lakk az első lakkom ettől a márkától, és abszolút meg vagyok vele elégedve. Az ecsetje lekerekített, én ennél a márkánál találkoztam először ezzel a megoldással, ami jelentősen megkönnyíti a felvitelt. A színét egyszerűen imádom. Nálam ez a szín az, amit a bordót legjobban definiálja.
A pókocskám és a szellemek szemei az Astor Mikado fekete lakkommal készültek. Szegény lakkom nem mai darab, de több év után most jutott el arra a szintre, hogy megadja magát az idő múlásának és besűrűsödjön. Elérkezettnek látom lassan az időt, hogy elkészítsem az első franken lakkom :).
A szellemeket a Moyra 03-as sorszámú fehér lakkjával festettem.
A többiek munkái:
I love your little ghosts!
VálaszTörlési'm glad you like it, thanks ^^
TörlésJó kis egyveleg lett :)
VálaszTörlés:) örülök, hogy tetszik
Törlésyour ghost reminded me of those from 'bomberman' game ;)
VálaszTörlésooooh, it's true^^. My ghosts look like those figures :)
TörlésSo cute!
VálaszTörlés