Sziasztok!
A mai napra egy olyan rúzst választottam, ami a megvásárláskor nagyon tetszett, majd pedig hónapokig a süllyesztőben pihent. Aztán két-három hete ismét a kezembe vettem, és mivel 'mavalamiegyszerűrevágyom' napom volt, felkentem. Az, hogy aznap többen is megdicsérték a kis visszafogott színét (lehet besokalltak a piros ajkaimtól :P) arra ösztönzött, hogy többször használjam, mert úgy tűnik illik hozzám. Ez a rúzs nem más, mint a L'oréal Collection Exlusive darabjai közül való Eva's Nude Color Riche ajakrúzs.
Belbecs: a kupak levételét követően a kellemes púder illat az első, amit tapasztalok. Az intenzív illatélmény után a színélmény is kielégítő: csodálatos nude szín, mikrocsillámokkal megfűszerezve az, ami a csomagolásból kibontakozik. (és persze a rúzsba nyomot márkajelzés sem hiányozhat, i love it)
A krém textúrája nagyon lágy, ezért könnyen elmászkál. Ez alapozással és zsepis rétegezéssel korrigálható (zsepis rétegezés: egy réteg rúzs után zsebkendőbe-harapás, majd újabb réteg rúzs).
A szín egyébként nem éppen tipikus nude, én sokszor barackosnak látom.
Nem a világ legtartósabb rúzsa, viszont az, hogy végre egy nude rúzs, ami illik hozzám (nem csak a bőrtónusomhoz, hanem a személyiségemhez is) érdemessé teszi arra, hogy helyet kapjon a hét kedvenc hétköznapi rúzsom között.
Van rúzsotok a márkától? Szeretitek?
Szép napot kívánok Nektek, köszönöm, hogy ma is benéztetek hozzám!
Réka
Nagyon szép, eddig ez a kedvencem a hatból :)
VálaszTörlésNagyon szép, eddig ez a kedvencem a hatból :)
VálaszTörlésTényleg szép rúzs, azt hiszem ez sz első nude, amit hosszabb távon tetszik magamon :-)
TörlésNekem még nincs , de Glamour napokon szeretnék beszerezni egy nem csillogó nude rúzst :D AMúgy ennek szép színe van :)
VálaszTörlésNem tudom, hogy a loreal rúzsok közt van-e kevésbé csillámos, mindenesetre szerintem érdemes megnézned a kínálatot :-)
TörlésRégóta bűvölöm a L'oréal állványt ezek miatt a rúzsok miatt, annyira tetszik a külsejük és a tartalmuk is. Az a nagy bajom, hogy tanácstalan vagyok a színek terén, ráadásul MAC rúzsokra gyúrok és azok mellett nehezen adok ki drogériás rúzsra sok pénzt.
VálaszTörlésSzerintem Glamour-napokon lenne érdemes megnézni őket, teljes áron én tuti nem venném meg :-) Nekem a következő kinézett darabom a Julianna`s Red, aztán tényleg leállok a pirosokkal :-)
Törlés