Ebben a januári összefoglalóban említettem, hogy életem első Pink Panda rendelése után magaménak tudhatom, többek közt, a gyönyörűséges Flawless palettát.
Napok óta rakosgattam be-ki a kosárba a terméket, végül mikor elhatároztam volna magam, éppen készlethiányos volt a termék, ami azután az előnyömre vált, mert mire újra kapható lett a paletta, éppen olyan akció volt a weboldalon, hogy három ajándék termék is bekerülhetett a kosaramba.
A palettát rózsaarany papírdobozban kaptam kézhez, amely elején a márkajelzés és a termék dombornyomott neve, míg a hátulján a 32 árnyalat képe látható, mondhatni a külső csomagolás HIBÁTLAN :)
A színek fényes, fekete, masszív műanyag tokban kaptak helyet, amivel mindössze két problémám van. A fényesség egyet jelent az ujjlenyomatvonzó képességgel, a masszív szerkezet pedig azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor hozzá szeretnék férni a színekhez, el kell búcsúzzak a körmeimtől...Nagyon nehezen nyílik a tok, olyannyira, hogy első alkalommal ki se tudtam nyitni, még szerencse, hogy egyik (férfi) kollégám a közelben volt és a körmeit nem féltve, rájött a nyitási technikára.
A tokon is a márkajelzés szerepel |
A 32 árnyalat közt a csillámos, fényes színek dominálnak, de néhány matt pan is helyet kapott a szatén színek mellett.
A színek abszolút az én ízlésemet tükrözik, a barnás, természetes színek vannak többségben, azonban az általam kedvelt rózsaszínek, és különlegesebb lilák sem hiányoznak a felhozatalból.
Mindegyik árnyalat kapott nevet, de sajnos ezek csak egy fólián voltak olvashatók, amit én nem tartottam meg, de természetesen az interneten megtaláljátok az árnyalatokhoz tartozó frappáns (vagy nem) elnevezéseket.
Példaképpen : az első sor első árnyalata Paper, a második Soft Glow, a második sor utolsó színe egyszerűen Blue, stb.
Mivel még csak egy hónapja van meg a paletta, nem próbáltam minden színt. Amit a használt árnyalatokról el tudok mondani az az, hogy a világos színeket építgetni kell, szintúgy a sötétebbekre is ráfér a rétegezés. Ezen kívül a világos színek használatakor száll a por, a sűrűbb, sötétebb színek pedig kicsit "összeállnak". Nem tudom, hogy tapasztaltatok-e már ilyet, de az összeállást úgy értem, hogy mivel szerintem nagyobb a szemcsemérete ezeknek a festékeknek, nem száll, hanem összeáll nagyobb képződményekké a por és így darabosodik kicsit a festék felvitelkor. Ez egy tiszta ecsettel a sminkelés végén könnyen eltávolítható.
A gyönyörű árnyalatok természetesen kárpótolnak a hibákért, és ez az, amiért újra és újra a kezembe veszem ezt a palettát.
Nem készültem színmintákkal minden árnyalatról, ezeket megtalálhatjátok például itt és itt, viszont a kedvenc színeimet szeretném megmutatni.
1. Unlimited
2. Uncover
3. Barely Pink
4. Cheeriess
5. Shimmer Heart
6. Darkest Shimmer
7. Pure Chocolate
8. Red Night
9. Burgundy Nights
A színek két-három rétegben, alap nélkül vannak az alkaromon.
A napi sminkem mostanában úgy néz ki, hogy alapnak felviszem a mozgó szemhéjamra a 2-es vagy 3-as árnyalatot, majd kedvtől függően a mélyítővonalba és a külső V-hez egy sötétebb árnyalatot viszek fel, majd satírozom a színeket. Az alsó szempillasor alá szintén a kiválasztott sötét színt viszem fel, majd a szemzugba a világos színt dolgozom el. Végül jöhet a szempillaspirál és irány a munka.
Nagyon gondolkodom, hogy beszerzem a paletta matt változatát is, lehet szülinapomra meglepem magam vele.
A Flawless palettát megtaláljátok a Pink Panda weboldalon, 3390 Ft-os áron. Az oldalt bátran ajánlom mindenkinek, nagyon gyors és gördülékeny a kiszolgálás, jó minőségű termékeket, elérhető áron forgalmaznak, valamint sok akció és kuponkódos kedvezmény áll gyakran a vásárlók rendelkezésére.
Ismeritek ezt a palettát? Esetleg meg is van Nektek? Melyik árnyalatok tetszenek leginkább? Elégedettek vagytok a minőségével?
Legyen csodaszép vasárnapotok!
Réka
Nagyon szép ez a paletta, egyszer biztosan meg fogom majd venni. :) De most a matt paletta jobban vonz. :D Meg a Lorac paletta dupe-ok. :)
VálaszTörlésA matt paletta nekem is nagyon birizgálja a fantáziám :) Ma adtam le a második rendelésem az oldalon, és be is tettem volna a kosaramba a Flawless Mattot, de még mindig nincs készleten...:( A Lorac palettákról tegnap hallottam először az egyik youtube kedvencemnél, nem is tudom eddig merre bujkáltak, mert csodaszépek. A Makeup Revolution gyártja a dupe-okat :)?
TörlésGyönyörű ez a paletta!
VálaszTörlésÉn is nézegettem az oldalon, de a régi tapasztalataimból kiindulva bizonytalan, hogy a reggeli készülődésben hányszor vennék elő egy ilyen nagy palettát
Én mostanában vagy ehhez vagy az Oh so specialhoz nyúlok, úgyhogy nem marad kihasználatlan a paletta :)
TörlésNem tudok betelni ennek a palettának a színeivel, olyan szépek :)
VálaszTörlésÉn is nagyon szeretem a színeit, nagyon szép sminkeket lehet(ne) készíteni velük ^^
Törlés