Sziasztok Lányok!
Már régóta szeretném kitölteni ezt a taget, amit sok más bloggerina már kitöltött. Korábbi bejegyzésekben említettem, hogy nagyon szeretem a rúzsokat, elég sokkal is rendelkezem, de mindig nyitott vagyok egy-egy újabb különleges darabra.
1. Melyik a kedvenc ajakbalzsamod?

Shame on me, de nem igazán használok ajakbalzsamot. Van egy több éves vaníliás Tulasi szőlőzsírom K-nál és itthon egy natúr Isana, ezekhez nyúlok, ha már muszáj.
2. Melyik a legszebb vörös ajakkencéd?
Azt is sokszor említettem már, hogy imádom a piros/vörös/bordó, azaz az élénk, feltűnő rúzsokat, úgyhogy van miből válogatnom ennél a kérdésnél :-). Nem is tudnék csak egyet kiválasztani, így egyből hármat is megmutatok.
Catrice UC 310 Red my lips
A Catrice rúzs nagyon krémes, de mégis tartós ajakkence és csodaszép színe van. A Rimmel matt pirosa az örök kedvenc darabom, tartós és nagyon szép. Az Astor rúzs mellett egyedül a csodaszép színe szól, mert sajnos nem tartós és kenődik össze-vissza, tegnap is szép rúzsos fogakkal mosolyogtam a benzinkutas fickóra :P
3. Melyik a legjobb drága és legjobb olcsó terméked?
Nem igazán vannak drága rúzsaim, a Lancome és a Bellápierre rúzsaimhoz is akciósan jutottam hozzá. Az Artdeco rúzsai is drágák már az én pénztárcámnak, de szerencsére a júniusi Pixiboxban lapult egy, ami azóta az egyik kedvenc termékemmé nőtte ki magát. Nagyon szép rózsaszín és hihetetlenül tartós, meg merem kockáztatni, hogy a legtartósabb rúzsom ez a 160-as számú Perfect Color Lipstick.
Illetve ha olyan rúzst kell választanom, amit vettem, akkor a Maybelline Color Sensational 540 Hollywood Red a kedvenc drága rúzsom (bár ezt is féláron vettem)
Nagyon krémes, kellemes illatú és hétköznap is bátran viselhető rúzs, nagyon szeretem.
A kedvenc olcsó rúzsom az Essence 04-es On the Catwalk rúzsa. Ez is egy nagyon jól kihasználható termék, ráadásul elég tartós is.

4. Melyik a kedvenc Mac rúzsod/melyik rúzs tetszik leginkább?
Nincs MAC rúzsom, de az esküvőre szeretnék egyet venni magamnak. A kívánságlistámon szerepel a Hot Tahiti, a Rebel és a Russian Red. Nagyon jókat olvasni a MAC rúzsairól, így remélem sikerül majd megtalálni a hozzám leginkább illő darabot, ami hosszan bírja majd a gyűrődést (minimum egy lakodalom hosszat :P)

5. A legnagyobb csalódásod?
Szerencsére nincsenek nagy csalódásaim, de a Loréal Color Riche rúzsai közül a meglévő Eva's Nude nem lett a kedvencem. Gyönyörű színe van, ez tény, de nagyon hamar elmászik a számról.
Szerencsére nincsenek nagy csalódásaim, de a Loréal Color Riche rúzsai közül a meglévő Eva's Nude nem lett a kedvencem. Gyönyörű színe van, ez tény, de nagyon hamar elmászik a számról.
6. Kontúrceruza - igen vagy nem?
Összesen három ceruzám van, ezek lényegében le is fedik a rúzsgyűjteményem színskáláját :)
A MUA Red Dramája szinte mindegyik pirosamhoz használható, nagyon univerzális árnyalat. A kis hegyezőért pacsi a MUA-nak, megkönnyíti az ember életét.

7. Melyik a kedvenc szájfényed?
Nem használok szájfényt, egyetlen szájfényem van, az Amway Artistry vonalából a Celestine. Nagyon jó minőségű és ami engem meglepett, az az, hogy nem ragacsos, de ettől még nem szeretem a szájfényeket.

8. Valami extra!
Extra? Mondjuk, hogy az Elf ajakradírom és a piros koreai rúzsceruzám (Lioele - Lip Color Stick, Rebecca), de csak azért, mert ez az egyetlen rúzsceruzám :)
Extra? Mondjuk, hogy az Elf ajakradírom és a piros koreai rúzsceruzám (Lioele - Lip Color Stick, Rebecca), de csak azért, mert ez az egyetlen rúzsceruzám :)
+ 1 Melyik a kedvenc rúzsod?
Több is van, már miért ne :) A fenn említett pirosakon, Artdecón és Maybellinen kívül ezek a kedvenceim:
Elöl: Rimmel Kate Moss 107
Balról jobbra: Avon Sangria, Rimmel 012 Guest List, Rimmel KM 08, NYC 402 Red Flame
Nektek melyek a kedvenc szájravalóitok? Örülnék, ha kitöltenétek ti is ezt a taget, akár itt, akár a blogotokon, vagy ha már kitöltöttétek, linket kérek :)!
Legyen szép napotok, jó pihenést és köszönöm, hogy benéztetek hozzám!
Réka
Köszönet K-nak a képekért és azért, hogy feltette a tabletemre a PicsPlay Pro alkalmazást :)
Hű, de jó kis rúzsok :) Ezt a tag-et valamikor én is kitöltöttem, habár azóta gyarapodott némileg a gyűjteményem.
VálaszTörléshttp://megaera-magical-world.blogspot.hu/2014/10/the-lip-product-addict-tag.html
Igen, már megvan a vágyott Mac rúzsod <3 :-)
TörlésSosem gondoltam magam rúzs fanatikusnak, de nekem is kb. ekkora a gyűjteményem. :D Ideje átértékelnem a dolgokat. :D
VálaszTörlésSzerintem szubjektív, hogy ki mikortól értékel valamit "fanatizmusnak" :-) Amikor látom külföldi vloggerek gyűjteményét, nem érzem magam nagy gyűjtögetőnek, azonban ha a 2012-es önmagamhoz viszonyítok, 30 rúzzsal többem van, úgy, hogy szelektálok is időnként ( legutóbb 8 rúzs került így Tesómhoz) A drogériákban a rúzsok az elsők, amiket megnézek, ha meglátok egy újabb szép darabot hosszú percekbe telik meggyőznöm magam, hogy nincs szükségem új darabra, ha úgy megyek dolgozni vagy a városba, hogy nincs rúzs az ajkaimön, akkor már idegesít a dolog, magamhoz mérten rúzsfanatikus vagyok :-)
TörlésRúzs nélkül már nem nagyon tudok meglenni, csak mindig elkavarom őket a táskáim aljára. Imádom a vörös rúzsokat! Eszter
VálaszTörlésÉn is így vagyok ezzel, mármint, hogy imádom a vörös rúzsokat :-)
Törlés