Sziasztok Lányok!
Nagy örömömre befejeztem életem első körmös kihívását. Miközben szárad az utolsó nap körme – azaz a kedvenc újraalkotása – gondoltam összegyűjtöm egy bejegyzésben az eddig elkészült összes manikűrt.A kihívás első körmét éppen a blog indulásának első napján, azaz 2012. augusztus 1-jén tettem közzé. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, úgy érzem, hogy sokat fejlődtem lakkozás terén (is), de nézzük szépen sorban a manikat (a manikűrök kezdetben időrendben követték egymást, aztán ahogy éppen kedvem volt megfesteni egy-egy körmöt :))
Összességében nagyon élveztem a kihívást, és örülök, hogy sikerült befejeznem. Összegyűjtöttem a 10 kedvenc manikűrömet, amelyek közül az egyiket el is készítettem újra. Ha kíváncsiak vagytok a többi 20 manikűrre ezen a linken megtaláljátok az összefoglalót.
9. Kék:
1. Tutorial inspirálta:
Szerintetek melyik manikűr lett a kedvencem? Nektek melyik tetszik a legjobban a 30 elkészített mani közül? Végigcsináltátok ezt a kihívást?
Szép estét Lányok!
Réka
Szerintem a törzsi , nem?:P
VálaszTörléswww.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com
Nem :) de az is nagy kedvenc volt ^^
TörlésNekem a fekete fehér a kedvencem. =) Én is végigcsináltam a kihívást, de elég nyögve nyelve. :S Pedig tetszett. =)
VálaszTörlésA fekete-fehér is nagyon tetszik, szerintem elkészítem még :)
Törlésszépek lettek, tetszik mind de a kedvenc a cipő fűzős a katica, törzsi mintás és zászló inspirálta.
VálaszTörlésA cipőfűzős, jajjj, az is nagyon tetszik nekem is :)
Törlés