Sziasztok!
A munka ünnepe, és persze a jó idő tiszteletére kirándultunk egyet a családdal és így részt vettünk az egyik cég “majálisán”. Nálam a kirándulások alapfeltétele a kényelmes ruha és cipő, a fő irányelv ilyenkor egyik ismerősöm kedvenc kérdése – minek ide pompa? Persze a ruhámhoz illő körömlakk nem maradhatott el, meg a kis vidám katicás fülbevalóim se.
Jobb kéz:Elleptek a katicák :)
A kirándulás a Pilisben volt, és jó sokat kutyagoltunk, de megérte, mert a kilátás és a társaság is kitűnő volt.
A cél egy turistaház volt, ahol csapatversenyen vehettünk részt, valamint nagyon finom ebédet is kaptunk (csirkeraguleves és tócsi).Természetesen a családom megint hozta a formáját, 3/4 3-kor elindultunk a parkolóba, persze egyikünk sem figyelte, hogy felfelé milyen úton közlekedtünk, így háromnegyed órányi kóválygás után visszajutottunk a turistaházhoz. Lányok, életemben eddig nem sokszor kaptam nevetőgörcsöt, de most igen, annyira vicces volt, hogy a sötét erdőben bolyongunk, aztán egyszer csak ugyanoda érünk vissza. Mondtam is a többieknek, hogy nehogy különválljunk egymástól, mert minden horrorfilm úgy kezdődik, hogy a főhősök útjai elvállnak :)
Összességében nagyon jó kis nap volt, már csak az a szívfájdalmam, hogy K nem volt itt (bár akkor tuti nem tévedtünk volna el :)), meg persze az, hogy holnap munka.
Nektek hogy telt a napotok? Kirándultatok vagy inkább otthon pihentetek?
Réka
:D Biztos jó lehetett! :) Én picit majálisoztam (vattacukor miatt muszáj :)), picit bicikliztem, aztán pihentem :)
VálaszTörlésAz volt :) szeretem az ilyen napokat
TörlésA körömlakkozás valami szuper, a kirándulás is jól hangzik. Mi a Balatonra mentünk a szüleimmel, lesz majd egy kis képes bejegyzés róla :-)
VálaszTörlésAkkor neked is jól telt ez a rövidke szünidő :) várom a képeket
Törlésnagyon cuki lett a körmöd. :)
VálaszTörlésén itthon tanultam, szombaton modulzárózok és még egy szót sem tudok. :/
Köszi, sok sikert szombatra!!
TörlésA kormod csodas!!!
VálaszTörlésNagyon jó lett a körmöd! :-)
VálaszTörlésMi csavarogtuk egész nap, illetve olvastam és tornáztam - szuper volt egy ilyen pihenőnap a hét közepén - lehetne ilyen gyakrabban :-D
Kösziii :) Tényleg jó volt ez a kis pihenés, bár jobban örültem volna egy hosszú hétvégének, mert így sajnos K-val nem tudtam együtt lenni a szabadnapunkon
Törlésde cuki körmök :) és katicáááák :)
VálaszTörlés