Sziasztok Lányok!
Mióta Erzsinél megláttam A smink szépítő ereje játékot/versenyt, azóta szeretnék egy hasonló posztot készíteni. Ahol megmutatom, hogy milyen az arcom natúrban és én mit hozok ki belőle. A játékon azért nem indultam, mert van még hova fejlődnöm sminkelés területén, viszont úgy gondolom, hogy ennek ellenére is elég látványos a változás. Majd ha egyszer profi sminkelő (na persze...:)) leszek, akkor is készítek majd egy ilyen bejegyzést :). A felhasznált termékek nagy része Makeup Academy smink, azért is, mert nagyon kedvelem ezt a márkát és azért is, mert hátha kedvet kaptok majd egy kis MUA bevásárlásra, hiszen holnaptól 50%-os kedvezmény és ingyenes szállítás van náluk.
A kiindulás, azaz Réka smink nélkül (ez az első alkalom, hogy így láthattok a blogon, nagy lelkierő kell ám egy ilyenhez :))
A smink step by step indult, de aztán úgy döntöttem, hogy a főbb állomásokat és a hozzájuk választott színeket mutatom csak meg.
Elsőnek a szemöldökömet színeztem a MUA szemöldök ceruzájával (Brunette) és az Undressed paletta 3-as árnyalatával, majd formáztam a ceruza végén található kefével.
Majd az Essence Cover Stick 05 Matt beige árnyalatával elfedtem a nagyobb pattanásokat és az I <3 Stage primerrel lealapoztam a szemhéjamat és a szemem alatti sötétebb foltokat.
Ezután kiemeltem a szemöldökömet a szemöldökcsont fölé tett Count Basi Beige-zsel (Sleek Respect paletta, felső sor 4. szín) és a mozgó szemhéjamat az Undressed 3-as árnyalatával festettem ki.
A Count Basi Beige-t lapos ecsettel vittem fel |
A mozgó szemhéjamhoz ezt az Essence pufi ecsetet használtam |
A belső szemzugba (és a szemzug alsó pillasor felőli részébe) az Undressed 4-es színe és a Respect O'Jays árnyalata került.
Shade 4 |
O'Jays |
Majd a mozgó szemhéj külső felébe a Shade 10 került, a szemöldökcsontra és környékére pedig James Brown kapott helyet.
Shade 10 |
James Brown |
Az alsó pillasor külső részére a lapos Models Own ecsetemmel a Shade 11-et, a belső részére pedig a Shade 9-et vittem fel.
Az ecsetes pot a 11-es, kettővel visszább pedig a 9-es árnyalat látható |
Végül alapoztam (Avon Smooth minerals alapozó - Nude), pirosítottam (Alverde 07 Flamingo) és spiráloztam (Rimmel Extra WOW Lash) és természetesen rúzsoztam (MUA Lipstick - Shade 7).
Az eredmény pedig:
És nem én lennék, ha a vörös rúzs elmaradna:
A sminkhez ezeket a termékeket használtam:
Kedvenceim, a rúzsok: Avon hosszantartó rúzs (Chilli) és MUA Shade 7, valamint MUA Red Drama ajakceruza * |
Ti milyen sminket készítettetek utoljára? Milyen termékeket használtok mostanában? Mi az a termék, amely nélkül elképzelhetetlen a sminketek? Milyen a viszonyotok a vörös rúzzsal?
A bejegyzés címét ihlető muzsika majdnem kimaradt. Annyira szeretem ezt a számot (a magyar változatát is), amikor először hallottam a rádióban az elején azt hittem, hogy Taylor Swift az előadó :)
Szép vasárnapot kívánok Nektek! Köszönöm, hogy benéztetek ma is hozzám!
Réka
Én is piszkálom az arcom. :) De jelentem le lehet szokni róla. A Garnier 3in1 szalicilsavas arclemosóját használom minden este, és sokat segít.
VálaszTörléshttp://kremmania.hu/kremek/garnier-pure-3in1-arclemoso
ezt :)
plusz nem eszek diósat, durván kihozza a pattikat, teszteltem és a csoki is
de csokit néha benyomok, meg diós sütit is, de ritkán, meg más ok miatt is ritkán
mielőtt nőies és hősies 5 napomat élem, az előtte lévő héten sok kijön
nekem segít ha rákenek valamit és akkor nem nyúlok bele a "trutyiba" ergo nem piszkálom
ha valami kamillás cucc, még nyugtatja is :)
így szoktam le, hogy ha egyedül voltam/tanultam mindig raktam rá valamit, amibe nem szívesen piszkálnék
ez volt fogkrém is, arckrém, arcpakolás bármi :)
Ezeket tudom tanácsolni.
A szemed meg olyan szép. :) Ha épp extrémre vágysz szerintem egy ksi tussal meg fekete szemcerkával még jobban ki tudod emelni. A vörös rúzs meg jól áll. Nyilván ha tusozol más rúzst használsz, de ezt majd te úgy is ki fogod találni, ha rád jön. :)
Tetszett ez a poszt. :)
Én is gondoltam már szalicil savas termékre, de nem tudom mennyire szárítana, nagyon érzékeny és vízhiányos a bőröm, mindamellett meg túlzott faggyútermelésre is hajlamos...a mogyoró/dió nálam is kritikus, nem is eszek sokat belőlük (bár tegnap mogyorós kuglófot sütöttem :)). A tippeket kösziii, a fogkrémeset szerintem kipróbálom :). Szemceruzát szoktam használni, a tusvonal még nem megy valami szépen, de próbálkozom azzal is. A párom azt szokta mondani, hogy nagy borjúszemeim vannak, főleg amikor kérlelve nézek rá ^^ Örülök, hogy tetszett, amit írtam :)
VálaszTörlésEgyrészt semmi gond Veled smink nélkül sem, de értem, amiről beszélsz az elején.. ;]
VálaszTörlésDe tény és való, hogy sokat dob egy nőcin a smink, és szerintem nem azért "kell" (nem kell, csak jó... :D) sminkelni, mert ha csúnya az ember akkor attól szép lesz, hanem mert kicsit feldob, kicsit jobb lesz, és még a hangulatunkhoz is passzinthatjuk a rúzsunkat, szemünket, stb :]
Na szóval szép lett, és amúgy fura volt a MUA 7-es rúzsát ilyen színként látni, az enyém valahogy tök más :D (legalábbis a régebbi, az újat még sosem láttam viszont vakus képen.. :D)
Kösziii, kedves vagy :) Egyébként nem sminkelek régóta (korábban szemceruza+spirál kombó volt és uccu neki :)), de mióta felfedeztem, hogy egy rúzzsal/szemfestékkel mennyit lehet dobni az összhatáson, már nem szeretem annyira mutogatni a csupasz arcom :) Én imádom a shade 7 árnyalatot, múltkor csodálkoztam is, hogy miért használtad fel Diy szájfényhez :D
Törlés