Sziasztok!
A november is gyorsan eltelt, csak úgy rohannak a napok. Lassan, de biztosan haladunk az ünnepek és persze ezzel együtt a vizsgák felé is. Ez utóbbi vészes közeledtét már én is érzem, hiszen pénteken megírom, egy évnyi zh-mentes időszak után, az első zárthelyi dolgozatomat, úgyhogy a hónap első napjai nálam abszolút a tanulásról szólnak.
A telet is szeretem, hiszen minden évszaknak, minden hónapnak megvan a maga kis szépsége. A decembernek a karácsony, az ünnepet megelőző várakozás, készülődés, a karácsony finom illata.
Forrás:Google |
Engem egyelőre nem kerített még hatalmába ez a jóleső érzés, talán majd a beszámolóim után...
...vagy a karácsonyi kihívásra készített manikűrök készítése közben. Nagyon szeretném végigcsinálni a kihívást, remélem a körmeim is így gondolják. A blogos terveimről ismét nem szeretnék bővebben nyilatkozni, hiszen amíg nem telik le a próbaidő a munkahelyemen, illetve nem leszek túl a vizsgáimon, nem tudom biztosítani, hogy amit eltervezek, azt véghez is viszem.
Forrás:Google |
Az, hogy mi minden történt a hónapban velem, az gyorsan elmesélhető: munka, hétvégi párommal időt töltés, két hétvégén iskola is, alvás, pihenés, munka... illetve két nagyon szuper dolog boldog tulajdonosa is lettem a hónap vége felé. Ezeket szeretném majd egy külön bejegyzésben megmutatni Nektek :). Azért remélem a december kicsit tartalmasabb és eseménydúsabb lesz ^^.
Nektek hogy telt a november? Szeretitek a telet?
Köszönöm, hogy benéztetek hozzám, legyen szép estétek!
És egy nagy-nagy örömem is van, így a hónap elején :
Réka
És egy nagy-nagy örömem is van, így a hónap elején :
December 13-án, de legkésőbb 14-én a Make Up Plazán megvásárolható lesz a Respect paletta :). Jupijéééééééé, stipi-stopi egy paletta nekem, nem éri elhappolni előlem :) :)!
Réka
Nagyon rohannak a napok,de idén kivételesen várom a karácsonyt. :)
VálaszTörlésÉn is várom, csak még elég távolinak érzem ahhoz, hogy elkezdjek készülni rá :)
Törlés